Marcipánnal és pezsgővel vendégelték a gáláns szervezők a szabadtéri operagála közönségét a hangulatos szentendrei Fő téren. Sajnos, a neves fővárosi művészek produkciója már korántsem szolgálta ily egyértelműen az egybegyűltek érzéki töltekezését. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
László Ferenc
RENDHAGYÓAN KÖZHELYES
JOBBRÓL, BALRÓL A Baumgarten Alapítvány – Dokumentumok, IV-V. kötet
Babits Mihály halálától az irodalompártoló szervezet hivatalos felszámolásáig követi nyomon a Baumgarten Alapítvány irodalompolitikailag és lélektanilag egyaránt tanulságos történetét Téglás János dokumentumgyűjteményének utolsó két kötete. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
FELELNI A VÁCI ÚTBÓL Váci út – Séta a magyar gyáripar főutcáján / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény
Termékszerkezet-váltás, cserearány-romlás, begyűrűzés, s persze rendszerváltás – ilyen és ehhez hasonló jelenségek kíséretében tűnt el a Váci út színéről a magyar gyáripar tekintélyes hányada. A helyszínen most utána olvashatunk a környék nagy évszázadának. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A RÖVIDÜLŐ DOLMÁNYOK KORA Hétköznapi élet a Habsburgok korában 1740-1815
A Corvina sorozatának új kötete gusztusos okossággal rendezi egymás mellé választott korszakának ezernyi mozzanatát. Magyar Verszália és strimfliviselet, vallási türelem és gyermek-alácsúsztatás; Karinthy Szomory-paródiájával szólva: mit mondjak, második József, meg minden! LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
MEGKÜLÖNBÖZTETŐ FIGYELEM Kőszeghy Péter: Balassi Bálint * Magyar Alkibiadész
A kiváló kutató tervezett monográfiájának első kötetében kizárólagosan Balassi Bálint, a történeti persona életrajzára összpontosít, s meggyőzően bizonyítja, hogy a mitológia akkor is kétes egy portéka, ha éppen irodalomtörténet-írásnak keresztelik. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
ROZSDA ÉS PATINA Örökös Tagság-gála / Nemzeti Színház – MTV
A Halhatatlanok Társulatának több mint egy évtizedes kezdeményezését – a szponzorok generózus támogatásán túl – a kiapadhatatlan tisztelet és szeretet tartja életben. A recenzens szívéből osztja eme érzéseket, s így most nehezére esik a szólás. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
MESÉLJ A NŐKRŐL! Gyárfás – Szabó: Tanulmány a nőkről / Városmajori Szabadtéri Színpad
A sekély retró, a derűs tinglitangli és a kacagtató stílparódia között pendlizett az egri Gárdonyi Géza Színház városmajori vendégjátéka. A nő rejtély, a férfi nemkülönben, s bizonyosságra csak a táncdalokban lelhetünk. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
ÖLBELI HUMOR Fábry Sándor önálló estje / Szentendrei Teátrum
Tetszik vagy sem, Fábry Sándor ma vitán felül a magyar nyilvánosság reprezentatív alakjának számít. A Dunakanyarban hazai pályán szerepelt: a pártpolitikai humort ezúttal mellőzve, majd’ mindvégig a cucilista antivilágra, s persze az ágyéktájra összpontosítva. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
HÓDOLVÁN THÁLIÁNAK Miskolc – Múzeumok éjszakája
Öt helyszín, tizenöt kiállítás és harminc különböző program várta szombat éjszaka a múzeumi pendlizés miskolci művelőit. Nemzetközi Fröccsfesztivál és Bál a Savoyban. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
NEM ANNYIRA CASTA DIVA Horgas Eszter – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Horgas Eszter kiváló fuvolista és nagyszerű előadóművész. Ezt azért szükséges előrebocsátanunk, mivel miskolci koncertjén e szép erények korántsem jutottak kellőképp érvényre. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
ÉLET- ÉS HALÁLFÉLELEM Miskolci Szimfonikus Zenekar – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Sötét, démoni művek dominálták a miskolci szimfonikusok zenekari estjét. Muszorgszkij A halál dalai és táncai című dalciklusát Polgár László adta örökbe a közönségnek. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
AZ ÉLŐKET HÍVOM, A HOLTAKAT SIRATOM Nemzeti Filharmonikusok – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Az idei fesztivál tematikájához igazodva szláv repertoárjából adott ízelítőt a Miskolcra ruccanó Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar. Chopin f-moll zongoraversenyét két Rahmanyinov-szesszió fogta közre. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
VÁLTOZATOK TISZTES KÖZÉPSZERRE Három Tenor – Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Egy közepes tenor természetesen sosem lehet érdekesebb, mint egy kiváló szopránénekesnő vagy egy világklasszis bariton. Na, de három?! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
ÓRIÁS ÉS VÍZIMANÓ Jevgenyij Nyesztyerenko dal- és áriaestje / Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
A miskolci zsinagógában adott koncertet az idén hetven esztendős, világraszóló basszista. Tizenöt szám, nyolcvan megrendítő és boldog perc. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
FELÖNTÉSEK, FELDOLGOZÁSOK Adagio / Miskolci Nemzetközi Operafesztivál
Akadnak kulturális produktumok, amelyeknek helyes beazonosítása és elemző értékelése komoly próba elé állítja a mindenkori recenzenst. Az Adagio nem ilyen: a többségi tenoralakulat ugyanis oly szimpla eset, akár az Így írtok ti Szabolcska-paródiája. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.