Záró szakaszához érkezett a Mezzo internacionális operaversenye. A döntő első produkcióját, a Michael Sturm által szétrendezett Adrianát a szegediek mutatták be: erős női versengőkkel és gyarló férfiakkal. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
László Ferenc
HELYETTEM, KIS VIRÁG
AKÁRKI NŐVÉR Sopsits Árpád: Fekete angyal / Budapesti Kamaraszínház
Zenés kórházi misztériumjáték életből-halálból ellesve, két felfekvésben – az ironizálás terepére kihátráló recenzens így írná körül a színművet, melynek a szerző műfaji megjelölésként az állapot-dráma elnevezést adta. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
ÜLÉST FOGLALNAK Shakespeare: A velencei kalmár / Centrál Színház
A frissen nevet cserélt és előnyére átépített Révay utcai színház merész vállalással látott Shakespeare felette kényes színdarabjához. Az eredmény kétes, de Haumann Péter színpadi létezése ezúttal is kiérdemli figyelmünket. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
GOETHE SZERETETT VOLNA Kosztolányi-est a Radnótiban / Radnóti Színház – M1
A nagy szerkesztőt könnyekkel parentáló Osvát-emlék után, az M1 hétfőn késő este műsorára tűzte a Radnóti Színház Nyugat-összeállításának hátramaradó másik felét is. Borúra derű. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
LEGYEN A TE NEVED MÁTYÁS! Corvin Tükör. A kultusz évszázadai / Budapesti Történeti Múzeum
Apja keserűvíz, anyja fürdőszappan, ő maga pedig volt már a tudományok szerelmese és fejedelmi szoknyabolond, igazságos és országgyarapító. A Budapesti Történeti Múzeum kiállítása a Corvin kultusz évszázadait szemlézi. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
JÁVOR PÁL ÁTKOPOG Csillogó fekete lemezeken… / Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
A magyar hanglemezgyártás és -forgalmazás száz esztendős történetét kiállításon sommázni, meglehet, reménytelen vállalkozás. Ám ízelítőt adni belőle bizonyítottan kellemes mulatság. Pete Csongortól az Állami Szabóságok propagandalemezén át a bérpréselésig, és tovább. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
JELENETEK EGY HÁZASSÁGBÓL Kósa György: Kocsonya Mihály házassága / Rákoshegyi Bartók Zeneház
Kósa György 1971-ben komponált operakomédiát a magyar nyelvű iskoladrámák legnépszerűbbikéből. A mű rádiófelvételét, majd a bábszínpadi adaptációt követően a Bartók Zeneház udvarán most szcenírozott formában került elénk Kocsonyáék története. Hús-vér operaénekesekkel. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
SOKADIK BŐR 9. ARC kiállítás
A tavalyi jobb volt – hosszú évek óta ezzel a tévészilvesztereken edzett fordulattal sommázza látogató és sajtómunkás az ARC kiállítás soros kínálatát. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
MONEY, MONEY, MONEY Gábor Andor: Dollárpapa / Karinthy Színház – Zsidó Nyári Fesztivál
“Kicsi mani” – vált szállóigévé Rajz János elnyámmogott mondatkája a Dollárpapa filmváltozatából, s bizony ez a fordulat jellemezheti a komédia kurrens előadását, de alkalmasint a Karinthy Színház teljes működését is. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
KÖNNYES BÚCSÚ Osvát a Radnóti Színházban / Radnóti Színház – M1
Osvát Ernő az idei Nyugat-év kitüntetett szereplője, s alighanem az egyik legfőbb haszonélvezője is. A Radnótiban rögzített, nem egykönnyen kategorizálható előadás ugyancsak a nagy redaktor oltárán égette a tömjént. Könnyeztek is a színészek becsülettel. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
DE ALIGHA ÍGY Lessing: Bölcs Náthán / Evangélium Színház – Zsidó Nyári Fesztivál
Lessing nemesen okos, toleranciára kapató drámai költeményének előadásával csatlakozott a Zsidó Nyári Fesztivál programjához az Evangélium Színház. Az emelkedett üzenetet újólag szívünkbe zártuk, de a produkció kínzó amatőrizmusát és fájdalmas esettségét ez nem feledtette. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
FŰZFASÉTÁNY 77 Alan Ayckbourn: Mese habbal / Városmajori Szabadtéri Színpad
Idén nyáron a Körúti Színház társulatának bemutatójával zárult a Városmajori Szabadtéri Színpad felnőtt programja. Gyenge félház előtt, izomsorvadásos vígjátékkal. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
NEM TÖRTÉNT SEMMI Ábrahám Pál: Viktória / Városmajori Szabadtéri Színpad
Jenki gentleman és tőrőlmetszett magyar huszártiszt vív lovagiassági versenyt a címszereplő kiskundorozsmai grófnő szerelméért Ábrahám Pál operettjében. Példájuk követésre csábít, ám az Operettvilág Együttes előadására férfias lovagiassággal is nehéz tapintatos szavakat találni. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
AZ ÉLET EGY SZÍNES ÁLMODÁS Müller Péter: Szomorú vasárnap / Esztergomi Várszínház – Szabadkai Népszínház, III. Deszka Fesztivál, Ördögkatlan 2009
A kritikus egy léha, egy könnyelmű senki, s mint ilyen egész jól szórakozik a Szabadkai Népszínház esztergomi előadásán. Ám hogy Müller Péter kamaradrámája komoly értéket képviselne, azt váltig nem hiszi. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
RENDHAGYÓAN KÖZHELYES Puccini-Verdi operaest / Szentendre
Marcipánnal és pezsgővel vendégelték a gáláns szervezők a szabadtéri operagála közönségét a hangulatos szentendrei Fő téren. Sajnos, a neves fővárosi művészek produkciója már korántsem szolgálta ily egyértelműen az egybegyűltek érzéki töltekezését. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.