Zsótér Sándor, a fesztivál idei díszvendégének neve fémjelezte a 26. THEALTER középső napjait, akit színészként, független és kőszínházi előadások rendezőjeként egyaránt megismerhetett a fesztivál közönsége. A THEALTER-en látott Zsótér-előadások mindegyike erőteljesen színész- és szövegközpontú, pontosan kitett hangsúlyokkal, rafinált, korántsem tolakodó utalásokkal. Klasszikus darabokba öltöztetett kortárs színház ez a javából, amely felül tud emelkedni bármilyen közeg elvárásain. 

A laza, ám magabiztos figyelmet lehetett látni rajta Aranjuezi szép napok című előadás férfijának szerepében. Az akciók nélküli előadás egyetlen nyári beszélgetés a mindvégig egy asztal két oldalán ülő nő és férfi közt. A férfi inkább kérdez, a nő pedig szívesen meséli magányosságának történetét. Míg Eke Angéla karaktere impulzív, az emlékezés szenvedélyétől fűtött, Zsótér férfiját visszafogott kíváncsiság és rejtett fölény jellemzi. A szerelmi önéletrajzát mesélő nő kitárulkozik, a férfiról azonban csupán hanghordozása, testtartása árulja el azt a feszültséget, amit ez a váratlan, ám vágyott bensőségesség kelt benne. 

A Macska a forró bádogtetőn az egyetlen kőszínházi produkció a programban, amelyet azonban a teljes fesztiválhoz hasonlóan a THEALTER nevében is hirdetett (gondolat-)szabadság jellemez. Kezdve mindjárt azzal, hogy a kecskeméti Katona József Színház előadásához Tennessee Williams szövegének saját fordítását használta a rendező (fordítók: Ambrus Mária és Zsótér Sándor, dramaturg: Ungár Júlia). Az így létrehozott nyelv fikciós időt és teret teremt, egy elképzelt, ám nagyon is ismerős mában vagyunk, ahol gyapotot termesztenek a Duna-deltában és képtelen angol tükörfordításokban, nagyon cakkosan társalognak a borsodi dombok között.  

Ezt a közeget, egyáltalán nem meglepő módon, a hazugságra való hajlam szervezi, ahonnan a szereplők számára kiút csupán az alkohol vagy a halál. A jómódú ültetvényes család épp a végső nagy átverésre készül – azért gyűlnek össze az utolsó stádiumos rákjáról mit sem sejtő családfő születésnapján, hogy az lehetőleg se saját halálhírét ne tudja meg, sem azt, hogy a háta mögött már eldőlt az örökség sorsa. Manipulációk és kicsinyes játszmák szövevényében találjuk magunkat, amitől a folyamatosan visszatérő aktuális kiszólások révén az előadás pillanatra sem enged fölényesen távolmaradni. A színészek legapróbb részletekig menően kidolgozott játéka pedig már-már félelmetesen valószerűvé teszi ezt a saját hálójába fulladó világot. Trokán Nóra végsőkig elszánt Maggie-jének fokozódó türelmetlenségéről csupán meg-megremegő kézfeje árulkodik; férje, a homoszexuális vágyakkal küzdő Brick (Szemenyei János) az előadás három órája alatt hajszálvékony váltásokkal csúszik a teljes kábulat felé. A legalább fiával szemben őszinteségre törekvő családfő (Nagy Viktor) a halállal szemben azonnal összeomlik, míg felesége, a hatvanévesen is kényszeresen gyerekes Ida (Csombor Teréz parádés alakításában) ugyane hír hatására válik végre felnőtté. 

A 26. THEALTER kulcsmondata különben számomra éppen a Macska a forró bádogtetőn tetőpontján hangzott el, a fia homoszexualitására ráébredő idősebb Pollit szájából: mindig túl nagy tér vett körül ahhoz, hogy más emberek gondolatai megmételyezzenek. Ebben a térben – mondja Pollit, és jelentőségteljesen maga köré mutat – egyetlen dolgot lehet növeszteni: a toleranciát. 

Pontos és kidolgozott színészi játék fémjelezte a Stúdió K Színház Zsótér Sándor által rendezett Othellóját. A Régi Zsinagóga bensőséges tere ehhez az előadáshoz mégis túl tágasnak bizonyult, Desdemona (Földeáki Nóra) halk törékenysége, Othello (Kaszás Gergő) kezdeti diplomatikus visszafogottsága, kettejük szerelme háttérben maradt a játékmester-Jágó harsány intrikussága mellett. Rába Roland Othello zászlósának szerepében az előadás főszereplőjévé lép elő, jogosan, hiszen az ő bosszú- és manipulációvágya mozgatja az egész cselekményt. Épp ezért az előadás végén elkerülhetetlenül bekövetkező gyilkosság után furcsa befejezetlenség-érzettel maradok: tudni szeretném, ezek után mi történhet a saját szórakoztatására gonosz Jágóval. 

A THEALTER programjában idén az Egy őrült naplója után egy második bemutató is helyet kapott: a Trojka Színházi Társulás Soós Attila rendezésében Virginia Woolf Orlandójának adaptációját állította színpadra. Az erős vizualitással és zenei hatásokkal operáló produkció (látványterv: Pázmány Virág, jelmez: Szlávik Júlia, zene: Tarr Bernadett) éppen a mű egyik központi problémáját, a férfiból nővé válás pillanatát teszi hangsúlytalanná. Petrik Andrea Orlando szerepében férfiként és nőként egyaránt helytáll, a nemváltás azonban előzmények és következmények nélkül marad. A hangsúlyos testhasználatot kevés, többnyire narratív szöveggel ötvöző színpadi nyelv szépen komponált képekben mutatja fel az Orlando és szerelmei közt kialakuló viszonyokat, azonban a főszereplő fejlődésének problematizálására már nem nyújt lehetőséget. 

Fizikalitásból, prózából és többszólamú énekből áll össze Horváth Csaba és a Forte Társulat A te országod előadásának nyelve is. Az előadás Tar Sándor és Keresztury Tibor történetei segítségével új perspektívából állítja elénk a rendszerváltás tragikumát: a minden korban elfeledett kisember sorsának ellehetetlenülése napjainkban ugyanúgy folytatódik – személyes döntés kérdése, hogy szemet hunyunk-e fölötte. 

A szem le nem hunyására tanít interaktív formában a Mentőcsónak Egység Szociopoly elnevezésű színházi társasjátéka is. A játék során pár órára egy borsodi mélyszegénységben élő falu lakóinak bőrébe bújva közvetlen tapasztalatot szerezhetünk a száraz szociológiai tények mögött rejlő kényelmetlen valóságról – ha a közvetlen cselekvést nem is, de az empátiánk növelését föltétlenül elősegíti a sok humorral és játékossággal összeállított előadás.