Kőszeg, Gyula, Kultkikötő: három vidéki nyári színház, programok, közönség, finanszírozás – ezekről beszélgettünk Elek Tiborral, Nagy Viktorral és Pócza Zoltánnal.
Az átpolitizálódott magyar színpadokon egyre kevesebbszer találkozni merész, szókimondó, totális színházzal. Az alkotók inkább csak utalásokban és a nézőkkel való összekacsintásokban végeznek partizánmunkát. De vajon tényleg csak ennyit engedhetnek meg maguknak a magyar színpadokon dolgozók? HORNOK MÁTÉ KRITIKÁJA.
Hogy mi a különbség a kecskeméti, Rusznyák Gábor rendezte és a szombathelyi, Mohácsi János jegyezte Mágnás Miska között? Bő másfél óra. Beugratós a kérdés: vajon kinek a javára? JÁSZAY TAMÁS PÁROS KRITIKÁJA.
Zsótér Sándor lengő pólós, farmernadrágos alakja fel-feltűnt az általa rendezett előadások nézőterén is. Kíváncsian figyeltem, ahogy láthatatlan karmesterként odaintett a színészeknek, miközben leplezetlen érdeklődéssel követte az előadásokat. BALÁZS NÓRA BESZÁMOLÓJA.
Második alkalommal rendezi meg a Tatabányai Jászai Mari Színház a MOSTFeszt-et, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivált. Erős mezőny, mélyrétegig ható előadások, a válogatásban megfontolt koncepció, következetesség és igényesség jellemzi a szervezők munkáját. SZEMERÉDI FANNI BESZÁMOLÓJA.
Ha van garantált sikerű, szinte bármilyen előadásban hatásos és tetszést arató opera, akkor a Tosca okvetlenül ilyen darab. Nyári operaprodukció alapjául pedig valósággal ideális. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
A házastársi hűtlenség örökzöld – avagy érdektelenségig izgalmas – színházi témájában szakértőnek számít Georges Feydeau; Balfék című komédiáját Kecskeméten a Mohácsi testvérek vitték színre. Avatott nézőnek nem kell magyarázni ez kapásból mit jelent: átiratot. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
A 174/B egy fontos, a közgondolkodást és a magyar társadalom állapotát jellemző ügyet helyez reflektorfénybe. Az előadás fő célja mégsem az igazságszolgáltatás, hanem az, hogy a néző – reflexszerű válaszok helyett – átgondolja, feldolgozza: megélje az igazság(ok)hoz vezető ut(ak)at. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
A Revizor szerkesztői kérték, gondolkodjak, mit tudnék mondani a kritikáról, illetve a lapban folyó kritikavitáról. Utóbbiról azt, hogy szerintem időszerű és hasznos, az előbbiről pedig néhány hívószó jutott eszembe először. UGRAI ISTVÁN ÍRÁSA.
Egy fiatalember Berlinbe utazik a múlt század első harmadában, mert érzi, valaminek történnie kell, és az nagyon izgalmas lesz. Reményei – nézői szempontból – csak részben igazolódtak be. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
A darabbeli, Babérossy Leander-féle társulat Ügyelőnője (a jó humorú Nagy Anikó) kacsintva kér elnézést az Othello-betét egy szál színpadi nézőjétől: Mi nagyon rosszak vagyunk! Az előadás is rá-rászorul az elnézésre. De nincs nagy vész. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Lehet-e időjárás- és helyszínváltásokra épülő, bizarr díszletek közt játszódó, nagy apparátust kívánó kultmusicalt zsebkendőnyi helyen, hatásvadász effektek nélkül játszani? A kérdés költői, mert bármit lehet. Ami nem mindegy, az ennek a bárminek a hogyanja. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.