A címet loptam: kedves egykori kolléganőm, Szántó Judit jellemezte ezekkel a szavakkal a huszonöt évvel ezelőtt a Katonában bemutatott Művészet című darabot. A Bella Figura még dicsérve is érezhetné magát, ha ugyanezt mondanám. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Mindannyian takargatunk valamit. Mindannyian tagadunk valamit mások, a világ előtt, de legjobban mégis magunk előtt. Mi történik, amikor ez a valami mégis felszínre kerül? Pass Andrea Vándorkutyája pont azon munkálkodik, hogy ezt megmutassa. KÓNYA RITA VERONIKA KRITIKÁJA.
Ha egy dráma egy évadon belül, gyors egymásutánban több színháznak is a repertoárjára kerül, hajlamosak vagyunk különleges aktualitást tulajdonítani neki. Pedig lehet, hogy ez felesleges; néhány örökösen és reménytelenül aktuális darab bármikor eszébe juthat egy rendezőnek vagy egy igazgatónak. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Sötét van, ülünk fegyelmezetten, szól a zene, mintha templomi kórus énekelne, túl sok misebor után. Ez már az előadás? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Jurányi Inkubátorházban láttuk a Füge Produkció Pass Andrea Staféta-pályázat nyertes darabjának bemutatóját, a Pesti Esttel és a Tavaszi Fesztivállal is együttműködve. A függetlenek bizonytalan státusára demonstratív felelet a fiatal, de már méltán neves alkotók alkalmi társulatának meggyőző munkája. PROICS LILLA KRITIKÁJA.
Egy magasból lelógatott, terjedelmes nejlonlepedő a célra tartott gépi szellő által lebegtetve északi fényt játszik, az alatta járkálók néha beletekergőznek, s időről időre úgy tesznek, mintha színjátszanának. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Él az orosz irodalmi köztudatban egy szállóigeszerű mondás Az ész bajjal jár című 19. századi klasszikus komédia szerzőjéről: „Gribojedov az orosz Shakespeare”. Andrzej Wajda egy régi filmjében ebből fordított poén lett: „Tehát Shakespeare az angol Gribojedov”. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Zsótér Sándor lengő pólós, farmernadrágos alakja fel-feltűnt az általa rendezett előadások nézőterén is. Kíváncsian figyeltem, ahogy láthatatlan karmesterként odaintett a színészeknek, miközben leplezetlen érdeklődéssel követte az előadásokat. BALÁZS NÓRA BESZÁMOLÓJA.
A Staféta pályázat egyik nyertese a Jurányiban bemutatott Napraforgó. Az előadás díszlete pár tornazsámoly és néhány szék – a történet valóságosságát a színészek teremtik meg. PROICS LILLA ÍRÁSA.
„Lehet szeretni és lehet rajta szórakozni” – mondja az elsőfilmes Zomborácz Virág az Utóéletről. Hogy igazat adhatunk neki, abban bizonyára a film humorának, a magabiztos színészvezetésnek és a sztori szerethetőségének is szerepe van. Interjúnkban minderről és a Karlovy Vary-i sikerről is beszélgettünk. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Inkább a tér és a látvány vinne némi jelentéses mozgékonyságot, új tartalmakat a sótlan, merev előadásba, mint a rendezői akarat és a színészi játék. Nem nyílik fel az Ibsen-konzerv. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A rongyos élet néha tényleg édes, mint a méz, vagy legalábbis annak tűnik. Mert azt azért lehet sejteni, hogy ha egy Mohácsi-darabban a nem a legszebb napjait élő színtársulatra rászakadni készül a világhír, annak nem lesz jó vége… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Az elmúlt évek legjobb eladását nézhetjük a Radnótiban. Bátor, egyenes, elkeseredett és felemelően szép. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE.
Nincs könnyű dolga a fordítónak Bernard Shaw 1912-ben született Pygmalionjával. A darab alapjául szolgáló, múlt század eleji angol dialektusok fonetikai problémái és ezek társadalmi vonatkozásai a mai magyar nyelv szempontjából teljesen érdektelenek. KELEMEN ORSOLYA ÍRÁSA.
Az előadás tavaly már majdnem létrejött, amikor az utolsó pillanatban – a nyilvánossággal nem közölt okokból – törölték a műsorból. A rendező maradt, a szereplők mentek: Sopsits Árpád kifinomult, szép és erős képekben meséli el a magyar irodalom egyik legizgalmasabb perszónájának, Psychének az igaz (?) történetét. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.