A felszabadult játék, s vele a nevetés is igen kevéssé volt jelen az előadásokban, tán mert a „felnőttbáb-játék” szabadulni akar a könnyedség és könnyűség ódiumától. Pedig hát legalább Huizinga óta jól tudjuk, hogy a játék nagyon is komoly dolog. MILBACHER RÓBERT BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
A vörös inget és cipőt, fekete nadrágot viselő fiatalember, Dionüszosz már a nézőtér egyik székén ül, amikor magunk is elhelyezkedünk a teremben. A mámoristennel egy platformra, legalábbis egy placcra kerülünk. Ha akarjuk, ha nem. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Politika és manipuláció, kenőpénz és terrorveszély, lobbik és korrupció, a jelen bűnei és nyolcvankilenc örökösei népesítik be a Stúdió „K” összes tereit A Danton-ügy magyarországi ősbemutatóján. Akinek nem inge, nem fogja magára venni, a többiek meg úgysem jönnek el. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Ritka, hogy egy sikeres előadás folytatása is sikeres legyen. A Stúdió „K” újabb Zalán-Fodor produkciója megközelíteni sem képes a Rettentő görög vitézt. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Pech. Traugott Buhréval a főszerepben, 1985-ben, Nyugat-Berlinben, a Theatertreffenen láttam a Színházcsináló Claus Peymann által Salzburgban és Bochumban megrendezett ősbemutatóját. FORGÁCH ANDRÁS KRITIKÁJA.
Venedikt Jerofejev Moszkva–Petuski című kisregénye nem ivászati kézikönyv, bár annak is felfogható. A remek szöveg olvasása közben a könnyeivel küszködik az ember, kacagva sír vagy fordítva. De nagy kérdés, hogy kívánkozik-e mindez színpadra... Nagymonológ három hangra. MOLNÁR ZSÓFI KRITIKÁJA.
Előadásszám tekintetében a leghosszabb nap a szombati. Duplázások is vannak, Schneider Jankó és Zalán Tibor két előadásban is szembejön. Jól vagyok tartva, csupa igényes előadást látok, egészen változatos erősségekkel. TÓTH ÁGNES VERONIKA BESZÁMOLÓJA.
Kérdések sorát fogalmaztam, amikor kijöttem a Ráday utcai színházból: lehet-e három darabból egy negyediket írni? Lehetséges-e Tolnai Ottó drámai szövegeit színre állítani? Mit lehet kezdeni Pesten a „Vajdaság-mitológiával”?
A botrányos cicavíziójáról elhírhedt Toepler Zoltán ezúttal egy bölcselkedő rémblődlivel állt elő, és - alighanem sokoldalúságát bizonyítandó - a darab egyik szerepét is enmaga alakítja a Stúdió K előadásában. Hát nem egy Mel Brooks! LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.