PÖTTY

Dunai Ferenc: A nadrág / Karinthy Színház
2015.12.10.

Rendszerváltás, rendszerváltozás. Végbement, nem ment végbe? Akad jelentős írónk, aki csak „gatyaváltásnak” nevezi a történelmi fordulópontot. Egy nadrág azonban van, amelyet nem kell váltani: A nadrág című komédia. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

NEM HÍMEZ, DE HÁMOZ

Csurka István: Eredeti helyszín / Karinthy Színház
2011.09.27.

Immár bő két évtizede annak, hogy közéleti ténykedésével Csurka István zárójelek közé, sőt jószerint törlésjel alá rekesztette életművét. Az Eredeti helyszín a hetvenes évek óta sokat veszített a vonzerejéből, de legalább valóban Csurka írói munkásságának része. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez

A TANÁR ÚR ÉS DIÁKJAI

Aranysárkány / Karinthy Színház
2011.02.20.

Kosztolányi Dezső regénye nyomán, áll a színlapon, s máris gyanakodni kezd az ember, vajon hogyan adaptáltak színre egy híres klasszikust? Vontatottan csordogál a játék, de vannak nagyobb bajok is. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

DIADALMAS DOBERDÓ

Hyppolit, a lakáj / Karinthy Színház
2011.02.14.

A procc újgazdagság megkacagtató alapműve ezúttal az önérzetes régi szegénység budai játszóhelyén került színpadra. Elegyes nívójú, ám összességében határozottan rokonszenves produkciót láthattunk. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA. Tovább a cikkhez

KÉT DIMENZIÓ

Federico Fellini: Cabiria éjszakái / Karinthy Színház
2010.10.05.

Mészáros Mártát Fellini Cabiria éjszakái című filmjéből a fekete-fehér nosztalgia ragadta meg a leginkább: a füstös-ködös (neo)realizmus és az ezen átderengő líraiság. A naiv utcalány története vázlat marad az előadás látványvilágban megképzett hangulata mellett. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

KÓDFEJTŐK

Shaw: Tanner John házassága / Karinthy Színház
2008.11.14.

Hiába is próbálnánk tapintatosan elsiklani a Karinthy Színház új bemutatójának alcíme felett, a pillanatnyi divathoz idomuló, vélelmezett öniróniájával együtt is kínos “A Don Juan kód” ugyanis az előadás gondolati magja gyanánt szolgál. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez

MONEY, MONEY, MONEY

Gábor Andor: Dollárpapa / Karinthy Színház - Zsidó Nyári Fesztivál
2008.09.10.

“Kicsi mani” - vált szállóigévé Rajz János elnyámmogott mondatkája a Dollárpapa filmváltozatából, s bizony ez a fordulat jellemezheti a komédia kurrens előadását, de alkalmasint a Karinthy Színház teljes működését is. LÁSZLÓ FERENC CIKKE. Tovább a cikkhez