III. Gyulai Vár Blues Fesztivál
2008.07.27.

A Jazz Fesztivál után másnap már blues szólt a gyulai várszínpadon, és bár a két műfaj számos rokon vonással rendelkezik, a jelenlévő közönség már más indíttatással jött el meghallgatni az éjszaka egy óráig tartó négy koncertet (amiből a szerző hármat abszolvált). VÉGSŐ ZOLTÁN ÍRÁSA.

Route 44
Route 44

Például míg a dzsesszre az ország minden vidékéről érkeztek rajongók, addig a bluesra – már csak a helyiek megszólítása okán is – inkább a környékbeliek és az éppen Gyulán nyaralók voltak kíváncsiak, így a nézőtér telítettsége nem vetekedhetett az előző napival. A program összeállítása azonban ugyanazt a gondosságot tükrözte mindkét nap, és a gyökér-blues szerelmesei sem maradtak nemzetközi sztár nélkül. Hogy valójában mi a gyökér-blues, nehéz megmondani, bármily egyszerű is a blues zenei formulája. A nyugat-afrikai vidékekről Amerikába behurcolt ültetvényes rabszolgák keserű zenéje? Vagy csakis a már az amerikai egyedfejlődésen keresztül esett és a helyi stíluskeveredések után megszületett dalokat nevezhetjük így? A fogalom folyamatosan változik, eredete körül csak kapizsgálhatunk, hiszen a dalok témaválasztása, az előadók személye és az előadói habitus is legalább olyan fontosak a bluesban, mint a zenei elemek.

Oláh Andor
Oláh Andor
Bevezetésképpen azért kellett mindezt elmondani, mert az elsőként színpadra lépő Route 44 zenekar még egyéves sincsen, előadásukból mégis rengeteg tapasztalat árad. Nevük kedélyes utalás a híres Rolling Stones számra, a „Route 66”-re: békéscsabaiakként ők a 44-es út mentén laknak, Gyulára is azon érkeztek. A tízegynéhány kilométer azonban nem tűnt kis lépésnek, mert ha a 44-es nem is olyan hosszú, mint a 66-os út, a repertoárjukon szereplő B.B. King, Duke Robillard, Buddy Guy, Albert Collins dalok előadása kellemes felütése volt a fesztiválnak. Kovács Tamás a (Hammond orgonák mellől ismert) Leslie-hangzást többször idézte gitárján, miközben a többiek (Dubravcsik Balázs gitáron, Gyebrovszki András basszusgitáron, Köles Márk dobon) friss, jól eltalált tempóban kísérték énekét. Sok zenekar hosszú évek alatt sem jut odáig, ameddig ők a megalakulásuk óta eltelt rövid idő során jutottak: összeszokottság, egyenletes, jó minőségű, felkészült muzsikálás, stílusismeret és erőtől duzzadó előadás.

Mississipi Grave Digger [Mississipi sírásó], azaz a szájharmonikás Oláh Andor kiváló ismerője a ’20-as évek zenéjének. Robert Johnson szelleme ugyan nem lebegett a nézőtér felett, ám a blues-történeti leletmentés több korszak megismerését is kínálta. Némi feszültséget az első pár szám alatt lehetett érzékelni, a ritmusok és harmóniák néhol egymásba gabalyodtak, a herflis szólók viszont ügyesen húzták ki a csávából a megrekedt zenefolyamot. A Mississipi Grave Diggers zenekarként 1997 óta működik és a legendás Jeanne Carroll, illetve Big Daddy Wilson turné-együtteseként is működött. A chicagó- és louisiana-blues egyaránt készségszinten lüktet a tagok (Gyöngyösi Zoltán zongora, Szuna Péter basszusgitár, Oláh Gábor dob, Láposi Farkas gitár) ereiben és bizonyára az est fő attrakciója, Ron Ringwood is ezért hívta meg az immár nem is annyira alkalmi formációjába a sírásót harmonikázni.

Ron Ringwood (A szerző felvételei.)
Ron Ringwood (A szerző felvételei.)
Ringwood Big Daddy Wilsonhoz hasonlóan a mai blues Magyarországon is sokat koncertező, meghatározó autentikus alakja. Wilson hangja mélyebb (egy cikkben a South Park rajzfilmsorozat éneklő Séf bácsijához hasonlítottam), Ringwood merítési közege viszont szerteágazóbb. A blues mellett a funk, dzsessz, gospel és soul dalok ugyanúgy megtalálhatók repertoárjában, mint a balladák és a dögös, pergő ritmusú, 12 körös klasszikus blues-sémákra épülő számok. Teátrális előadásmódja senkit nem hagy érintetlenül, és túláradó gesztusai ellenére sem hisszük, hogy csak az alkalomnak szóló hangulatkeltés volna ez a valóban élvezetes színpadi show. Most fellépő zenekarával egy éve álltak először színpadra, azóta többször koncerteztek együtt. A felvidéki és magyarországi tagok (Johnnie Shepperd gitáron, Grave Digger harmonikán, Ciryll K basszusgitáron és Crow dobokon) blues-érettségéhez kétség sem fér: ha kellett, szolgaian utaztatták Ringwoodot a szerelemről, nőkről, hitről, férfiúi életérzésről és magáról a bluesról szóló témái között, máskor pedig kiemelkedő szólókat hallhattunk mindegyiküktől (Grave Digger mintha a kései koncertre jobban felpörgött volna). A „Blues is my Business and the Business is Good” strófát már a közönség is együtténekelte Ringwooddal, aki ezután talán a lelkét is odaadta volna a lelkes publikumnak. Ha valaki hozzám hasonlóan megőrül a fekete blues-énekesek karizmatikus előadásáért, ezen az estén sem csalatkozhatott; Ringwood magyar kollégái a megbízhatónál pedig sokkal többet nyújtottak.

Kapcsolódó cikkünk: Nyári fesztiválok 2008

Helyszín:  Gyulai Várszínpad,  Időpont:  Július 20.,  Támogatás:  A támogatás részleteit lásd a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján.