Szép Ernő: Emberszag / Vádli, Füge, Szkéné
2016.05.17.

Három Szép Ernő és egy konferanszié: revü lett az Emberszagból a Szkéné színpadán. Mivé lett a világ? CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Naplóregény az Emberszag, nem kiált színpad után, noha amiről szól, meglehetősen drámai. Szép Ernő az eseménydús 1944-es év egy részét örökítette meg benne, az ő szokásos visszafogott, finom, rácsodálkozós-szemlélődős stílusában.

Simkó Katalin
Simkó Katalin

Szikszai Rémusz – a Vádli, a Füge és a Szkéné összefogásában született produkcióban – nem a szöveget dramatizálta (inkább csak kiemelt-felszabdalt-beleírt), hanem a helyzetet, mégpedig revü-formában, Szép Ernő-versekkel, dalokkal felturbózva. Kockázatos ügylet.

Szép Ernőt 1944 nyarán költöztették ki a margitszigeti szállodai lakosztályból (ahol a közhiedelemmel ellentétben nemcsak kőgazdag arisztokraták laktak akkoriban), előbb a Thököly útra, majd a Pozsonyi útra, az egyik csillagos házba. Mire elért az Újlipótvárosba, holmija nagy részétől már megszabadult, a maradék könyvekből pompásan befűtött néhányszor. A házban összezsúfolt zsidók a körülményekhez alkalmazkodván igyekeztek normális életet élni – betartani a kijárási tilalmat, a csillagviselési szabályokat, szóval az adott abnormális mindent –, és erről az életről, ennek eseményeiről, a ház lakóiról, a tulajdonos „báró D-ről” és a többiekről szólnak a naplóbejegyzésszerű írások. Sok kis portré, még több kommentár, és nagyfokú reflektáltság. Semmi önsajnálat, felháborodás, végzettudat, halálfélelem.

Kovács Krisztián
Kovács Krisztián

Aztán október végén a ház férfijait munkaszolgálatra viszik egy téglagyárba; a menetelés és a sáncásás, az összezártság és a jövőtlenség újabb kis történetekben és figurákban kerül elénk: jóság, rosszaság, emberség és embertelenség. Aztán a szerencse – avagy ki tudja; hamarosan hazaengedik őket, a még mindig szép és eseménydús 1944-es év legvégére – és ma már tudjuk, mi következett ezután.

Ezt persze Szép Ernő is tudta, amikor az Emberszagot megírta. A turbó fokozatba fordult gyilkolásról, a háború végének közeledtével sietős deportálásokról mégsem írt. Bizarr állítás, hogy a nem közvetlen közelről fenyegető halál árnyékában az életösztön megjelenési formái voltaképp drámaibbak: azt láttatják, milyen határtalan az emberi alkalmazkodó képesség és a túlélési ösztön. Hogy milyen erős a személyiségbe kódolt viselkedés, modor; ki-ki megőrzi és a rendkívüli körülmények közt markánsabban juttatja kifejezésre különb-különb tulajdonságait.

Szép Ernő megúszta a halálgyárat – ellentétben kortársaival, többek közt Szerb Antallal, Radnótival –, és megélte a mellőzöttséget, a nehéz íróságot: őt aztán senki nem tűzte a zászlajára, ezért aztán okkal-joggal mondhatta el magáról, hogy „Szép Ernő voltam”.

A színpadon azért nehéz drámává varázsolni az Emberszagot, mert a textus minden részletében a „szépernői” finomságot, rezignáltságot, melankolikus reflektáltságot tükrözi, vagyis csupa olyasmit, aminek az utóhatása drámai, nem a megnyilvánulása. Amit látunk, tényleg revü, és amikor a tempó megfelelő – nem mindig az –, akkor direkte szórakoztató. Varga-Járó Ilona játéktere ötletes, Kiss Julcsi jelmezei ügyesek, szóval a látvány is kompatibilis.

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

És van három Szép Ernő, három korosztályból: Fodor Tamás, Tóth József és Kovács Krisztián. Adják-veszik a szót, és noha a szöveg alapján nemigen válnak szét három külön karakterre, a színészek egyénisége mégis átszínezi őket. Kovács Krisztián az igyekvő, Tóth József a nehézkes, Fodor Tamás a bölcs és ironikus verziót hozza. És ott van Simkó Katalin, aki remek bohóc-konferanszié, mondhatni, ő a revü lelke – és kicsit revüs marad akkor is, amikor egyenruhás SS-tisztet, keretlegényt vagy őrt játszik.

Szikszai Rémusz rendezése most is flott, de az anyag – vagyis a szöveg – szertecsúszik. Erőskezű dramaturg kellett volna ahhoz, hogy sodrása és centruma maradjon, hogy ne csak az amúgy élvezetes epikai hullámzás nyerjen teret a játékban.

Hanem a dráma mégis beszivárog az előadásba. A színpadon nemcsak a négy szereplő van jelen, hanem a többiek is, akikről beszélnek: Németh Ilona zseniális bábjai. Hogy mitől zseniálisak? A Szép Ernő-báb például nem attól, hogy hasonlít Szép Ernőre, hanem attól, hogy megtestesíti törékeny-lebegő, szomorú írói énjét. És a többi báb arcán is ott a sorsa és a jelleme; dobálják őket, sorba állítják, leültetik – és akkor megérint bennünket az, ami az Emberszag mélyén csöndesen vibrál: a nemzettragédia.
Szerző: Csáki Judit