Nádas Péter: Az élet sója
2016.04.26.

Igazi jutalomjáték a szerzőnek ez a rajzokkal illusztrált, eredetileg a litera.hu-n megjelent esszészövegekből összeálló, könyvtárgyként is figyelemfelkeltő kis kötet. POGRÁNYI PÉTER ÍRÁSA.

Ti vagytok a föld sója. Ha pedig a só megízetlenül, mivel lehetne ízét visszaadni? 
Semmire sem való már, csak arra, hogy kidobják, és eltapossák az emberek. (Mt 5,13)

A kötet tizenkét rövid egységből áll, jelölve az eredeti megjelenés hónapját: távolról akár az Évkönyvre is asszociálhatunk erről, de szembetűnőbb a Nádas-könyvek sorában kivételes rövidsége, visszafogottsága. A gigászi méretű regényeket író Nádas Péternek máskor egy-egy mondata terjedelmesebb, mint ez az egész könyv: a látszólag tét nélküli kalandozások egy „délnémet városka” történelmében így bátran javasolhatók afféle kedvcsinálónak a leendő Nádas-olvasók számára.  


Rövid, rövid, de azért mégis meglepően sok minden megfér ebben a könyvecskében. A cím alapján – ami mára már talán kissé archaikus, régies formának tűnik, de mindenképpen emelkedetten választékosnak – valamiféle létösszegzést, a szerző tapasztalatai által kiérlelt „lényeg” összefoglalását is várhatnánk. Az első csavar, hogy a sót itt elsősorban nem metaforikusan kell érteni, a só tényleg életadó anyag, árucikk abban a délnémet kisvárosban, ami az esszékben körvonalazódik. Így megismerkedhetünk egyebek mellett a só lepárlásának eljárásaival. 

A leírásban – és ez általában igaz a kötetre – nincs túlhangsúlyozva az, hogy mindez mennyire mutat önmagán túl, nincs fölöslegesen teleaggatva, túlzsúfolva filozofikus futamokkal, mégis felbukkannak olyan izgalmas megfigyelések, amelyek az életművet jól ismerő olvasók számára igazi ínyencséget tartogatnak, hiszen sok korábbi szövegélmény emlékét hívják elő. Például a különböző sófajták különbségéről ezt olvassuk: „A természetben nincsen olyan, hogy tiszta. A [só] természetben előforduló kristályai tartalmazhatnak még lítiumot, káliumot, magnéziumot, mangánt, vasat, kalciumot, floridot, bromidot, ha szerencsés a só, akkor jodidot, s lelőhelyek szerint természetesen más és más arányban más szerves szennyeződéseket. Nem beszélve […] a növényi vagy állati eredetű bomlástermékekről, a tengeri munkások feketére égett vagy eleve fekete testéről alácsorgó izzadtságról, amely maga is tartalmaz sót.” (12.) Cseppben a tenger(víz), viccelhetnék: Nádasnak (úgy is, mint az egyik legnagyszerűbb magyar írónak) kiváló eszközei vannak arra, hogy elsőre jelentéktelennek tűnő dolgok leírásába feltűnés nélkül csempésszen nagyon erős, nagyon plasztikusan megfogalmazott meglátásokat. 

Hasonlóképpen van ez a harangok aprólékos leírásával is. A kisváros harangjainak átfogó igényű lajstromozása nemcsak a mindennapi életben betöltött szerepük, a praktikus funkciójuk ismertetésével egészül ki, de a rajtuk lévő feliratokon keresztül a bibliai textusokat is bekapcsolja az elbeszélői gondolatmenetbe. Főként a „Szent Mihály harangja, a város hangzó fundamentuma” testébe öntött mondatot: „Azért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, imé, újjá lett minden.” Az esszé kissé elidőz ennél a mondatnál, különböző fordításokat próbálgat, és mivel nagyjából a kötet felénél olvassuk, talán nem vagyunk túlságosan önkényesek, ha kiemeljük.  

Ugyanerről a harangról, tehát a legnagyobbról írja Nádas: „A harmónia érdekében a többinek mind ehhez az egyhez kell igazodnia. S hogy a harmóniát valamennyi mérőeszközével ki adja, ki kapja, ki nem kapja meg, magam sem tudom.” (58.) A második mondat elbizonytalanodó, rezignált hangütése, ami itt-ott uralkodóvá válik a szövegben, hasonló kiszólások formájában, fájdalmasan széppé, magával ragadóan személyessé teszi a tárgyilagos leírások ellenére egy kis líraiságot végig megőrző szöveget.

Az egyházi, vallási, teológiai vonatkozások persze amúgy is a gondolatmenet gerincét alkotják. A felvázolt történeti ív végpontja a reformáció. Mint olvassuk: „Kockázatos vállalkozásokhoz csöndesen munkálkodó érdek vezet, ezen túl terülnek el az eszmék hegyvidékei. A történelmi tájon az érdekkövetések kis erecskéiből csorog össze a nagy emancipációs folyam, s hozza hátán a reformációt.” (38) Az utolsó két fejezet Johannes Brenzet, a városka „messze földön híres prédikátorát” mutatja be, az ő Lutherrel való találkozását és a városba kerülésének történetét. A történelemlecke az egy és a két szín alatti áldozás teológiai vitáját is felvillantja. Ez a végpont ugyanakkor esetleges: a meseszerű zárlat jelzi, a szerző nem fogyott ki a mesélni valóból, csak a kiszabott idő járt le. 

A társadalmi, város- és szellemtörténeti aspektusokat egyszerre feltáró szöveget Forgách András rajzai kísérik. Sajátos hangulatukkal kissé meseszerűvé, mesekönyvszerűvé teszik a kötetet, és ezzel egyfajta distinkció kialakulását segítik: a rajzok ugyan ábrázolnak a leírásban is megjelenített elemeket (a harangok a borítón, a városka képe, a román kori dómhoz vezető lépcsősor stb.), de mégsem úgy dokumentálják őket, ahogy fényképek tehetnék. Itt a W. G. Sebald könyveiben működtetett esszészöveg-dokumentum viszony merül fel viszonyítási pontként; jelen kötet esetében ez a viszony sokkal játékosabb, hogy úgy mondjam, költőibb.  

A Nádas-olvasók nyilván nagyon várják már a jövőre beharangozott memoárkötetet, aminek úgy tudni, Világló részletek lesz a címe. A páratlan életmű (újra)olvasása is komoly kihívásokat tartogat, és most már itt van ez a kedves kis kötet, ez a bonus track: ezzel is hangolhatunk rá.
Szerző:  Nádas Péter,  Cím:  Az élet sója,  Kiadó:  Jelenkor,  Kiadás éve:  2016,  Terjedelem:  115 oldal,  Ár:  2999 Ft