Winterreise / CAFe Budapest
2015.10.12.

Ha elfogadjuk, hogy a művészetek feladata az emberiesség álláspontját képviselni akkor is, ha a józan mérlegelésnek másfajta érvei is vannak, akkor van érvénye Mundruczó Kornél üzenetének menekültügyben. Éppúgy, ahogy Schubertnek és Hans Zendernek, a Danubia Zenekarnak és Szemenyei Jánosnak is. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

Színház, film és zene nem mindennapi összefonódásának lehettünk tanúi a BMC-ben: Mundruczó Kornél meglehetősen forró témához nyúlt. Nem egyszerű művészi nyelven megszólalni egy olyan kérdésben, mely ekkora indulatot vált ki ma is, és aktualitása miatt megköveteli a direkt megnyilatkozást. Hogy Mundruczó általános üzenetet akar közölni a menekültek képsorain keresztül, vagy a menekültek üzenetét közvetítené egy általános érvényű dalcikluson keresztül, talán mindegy. Mindenesetre a másfél éve, menekülttáborokban leforgatott filmrészletek mellett szerepelt a közelmúltban, az autópályán vonuló migránsokat mutató képsor is.

Szemenyei János
Szemenyei János

Menekülttábort látunk, koszos gáztűzhelyt, szerény szobákat, összefirkált falakat, arab véséseket a fában. Menekülteket, többnyire férfiakat, mindennapi tevékenységek közben: alszanak, esznek, takarítanak, fekvőtámaszt, felülést végeznek. Az intimzóna határainak ledöntése egyúttal azt is jelzi, közünk van hozzájuk. Angolul, olaszul, arabul írják le Müller A posta (Die Poste) című versét, a ciklus tizenharmadik darabját. Részei lesznek, vagy szeretnének lenni annak a kultúrának, melyhez Schubert is tartozik.

Vádolhatnak-e az empátia hiányával, ha Mundruczó képeit néhol kevésnek éreztem? Főleg, amikor a vásznon és a színpadi emelvényen ugyanaz folyik, s kihasználatlan a vizuális megjelenítés két szintje: Szemenyei Jánost látjuk egy menekültszállás rossz priccsén, olcsó konzervet fogyasztva, honvággyal küzdve. De amikor a vásznon ujjaikból formált pisztolyt tartanak a fejükhöz, majd szegeznek a közönségre menekültek – ez a te ügyed is!, üzenik –, a főszereplő sem tesz többet ennél. No persze énekel. Pedig bátrabb képsorokkal többet is el lehetne mondani erről a nyugtalanítóan mai témáról. Az újra és újra felmutatott középső ujj gyenge illusztrációja az otthontalanságra ítéltek elkeseredettségének, bár a szóban forgó dal – Jókedv (Mut) – az újraértelmezés nyomán létrejött ironikus hang miatt így is emlékezetes marad. Már-már a közhelyesség határát súrolták egyes képi elemek, a stoptábla, mellyel főszereplőnk rögtön az elején szembetalálja magát, vagy a kedves fényképének darabokra tépése, de az anyag egészének borzongató realizmusát nem vitatnám el. Mundruczó nem ad megoldást, csupán a már emlegetett emberiességet hangsúlyozza: a köztévé irányelvével ellentétben felszegett állal mutat képsorokat gyerekekről, nem törődik a hatásvadászat vádjával, megörökíti a szépet, a csúnyát, s igyekszik elkapni a tekintetek mögött rejtőző embert, aki változást remél az egzisztenciális bizonytalanságban.

Hans Zender 1993-ban dolgozta át Schubert dalciklusát kamarazenekarra, a haydni létszámú együttes összetétele azonban korántsem klasszicista, kibővített ütős szekcióval, gitárral és harmonikával egészült ki az Óbudai Danubia Zenekar. Az Ensemble Modern megrendelésére elkészített hangszerelés néhol a brutalitás nyersességét, máskor a modern harmóniák disszonanciáját hívja segítségül a hatáshoz. Így lesz a Gute nacht finom hangjaiból fülsértő kalapácsolással kísért zaklatott ordítás, a Der Leiermann kíséretéből torlódó hangokból álló, légies diszharmónia. (A 24 dalból 17 hangzott egyébként el.) Hámori Máté együttese kiválóan zenélt: szinte maradéktalanul visszaadták mindazt a feszültséget, frusztrációt és izgalmat, melyet a kotta magában rejt. Néha túlzott óvatossággal, de túlnyomórészt remek intuícióval kezelték a szeszélyes rubatókat, teret adva a kontemplatív tartalomnak, egyszersmind biztos alapot szolgáltatva mindahhoz, ami a színpadon és a vásznon történik. Az eredmény zeneileg lenyűgöző, mai, de mégis hamisíthatatlanul schuberti. Szemenyei János – noha nem klasszikus képzettségű énekes – többé-kevésbé teljesíti szólamának követelményeit, óvatos ugyan a magas tartományban, gyakran kénytelen falzettben énekelni, néhány hamis hangot is hallunk, de a művész színészi játékával és karizmájával pótolta azt, amire nem tellett technikai tudásból.

Kérdés, hogy van-e kiút, véget érhet-e a „téli utazás”? A válasz lehet gyakorlatias vagy schuberti, romantikus és transzcendens. Vagy éppen kafkai: a Wasserflut című dal után ugyanis a cseh szerző Kis meséje is elhangzott, benne a keserű záróképpel: „Csak futásod irányán kell változtatnod – mondta a macska, és [az egeret] felfalta”. De, ahogy a rendező elmondta, választ ő sem tud adni, csupán csökkenteni akarja az emberek között a távolságot. Erre pedig mindenképpen alkalmas volt a Winterreise a BMC-ben.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Budapest Music Center,  Időpont:  2015. október 4.