Szakmai beszélgetések a fórum’15-ön, 5.
2015.06.09.

A fórum’15-ön a meghívott komplex színházi nevelési előadásokat minden esetben „A kákán is csomót keress!” elnevezésű szakmai beszélgetés követte. A Revizor zárásképp a Hevesi Sándor Színház Semmi című előadásáról szóló beszélgetés szerkesztett változatát publikálja a Káva Kulturális Műhely kérésére. A beszélgetést a Káva Stúdió szerkesztette.

A Káva Kulturális Műhely minden évben keresi a szakmai beszélgetéseknek azt a formáját, amely még hatékonyabbá teheti a színházi neveléssel foglalkozó csapatok közötti kommunikációt. A Káva fontosnak tartja, hogy lehetőséget teremtsen arra, hogy biztonságos közegben, őszintén tudjon visszajelezni egymásnak a szakmai közönség. A cél az, hogy minden egyes résztvevő csapat elgondolkodtatónak és hasznosnak tartsa ezeket a beszélgetéseket. Ezért idén a következő forma került kipróbálásra: a látott előadások után kisebb csoportokban dolgozva lehetett megbeszélni az észrevételeket az alkotó csapatok nélkül. Minden kiscsoportnak három kérdést kellett megfogalmaznia az érdeklődést kiváltó, a kevésbé érthető vagy felmerülő problémákkal kapcsolatban, majd ezeket a kérdéseket tehették fel az alkotó csapatnak. A szakmai egyeztetésre egy óra állt rendelkezésre. Így születtek az alábbi gondolatok, vélemények, egyeztetések. (Patonay Anita, Káva)

Tantermi Deszka, Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg – a Semmi című komplex színházi nevelési előadással kapcsolatos szakmai beszélgetés szerkesztett változata (Kárpáti Liza szerkesztésében, Káva Stúdió)

A fórum’15 szakmai közönségének egy része személyes élményként, másik része megfigyelői helyzetből vehetett részt a Semmi című előadáson. A MU Káva Műhelyében egy tantermet építettünk fel, és ebben a térben valósult meg a program közel nyolcvan szakmai vendéggel. 

A Semmi témája:

„Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom” – közölte Pierre Anthon. „Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.” Ezután Pierre elhagyta az iskolát, és felült egy szilvafára. Pierre szerint minden csak azért kezdődik el, hogy egyszer véget érjen; határozottan kiabálja a fa tetejéről, hogy az élet egy nagy színjáték, és csak arra megy ki az egész, hogy úgy csináljunk, „mintha”; úgy véli, hogy az életben nem létezik olyan dolog, ami igazán számít. Pierre osztálytársai megijednek. Nem akarják elfogadni az életet olyannak, amilyennek Pierre lefestette. Hinni akarnak abban, hogy viszik valamire, hogy lesz belőlük valaki, hogy rengeteg mindennek van értelme, és igenis vannak dolgok, amelyek számítanak, amelyek fontosak. Ezért mindennél lényegesebb lesz számukra, hogy ezt bebizonyítsák Pierre-nek. Gyűjtésbe kezdenek, a „fontos dolgok” gyűjtésébe. A tárgyakat egy régi pajtába hordják. A játékszabály: csak olyan dolog kerülhet a halomra, ami igazán fontos. A „játék” azonban egy pont után már túlságosan nagy áldozatokat követel…

Szereplők: Agnes – Lupaneszku Vivien; Sofie; Elise – Magyar Cecília; (Nagy) Hans; (Ájtatos) Kaj – Mihály Péter; (Dagadt) Henrik; Jan-Johan – Zsíros Viktor; Pierre Anthon – Madák Zsuzsanna; Eskildsen tanárnő – Lengyel Noémi
Rendezőasszisztens – Lengyel Noémi; Rendező, foglalkozásvezető – Madák Zsuzsanna

„A kákán is csomót keress!” szakmai beszélgetés az alábbi kérdések mentén zajlott.

Miért a Semmi kapcsán akartatok színházi nevelési előadást csinálni?

Madák Zsuzsanna: Visszakérdeznék: nem gondoljátok, hogy ez nem adekvát kérdés?

Varju Nándor: A Semmit nagyon sokféleképpen dolgozzák föl, és ez sok vitát kiváltó anyag mind Dániában, mind itthon. A sok vita miatt gondoltuk, hogy megkérdezzük: nálatok mi volt a kiváltó ok?

Hajós Zsuzsa: Nálunk ez úgy merült fel, hogy miért pont TIE-t csináltok?

Madák Zsuzsanna: Én ezt egy nagyon izgalmas történetnek gondolom, és az mindig jó, ha egy színház izgalmas. Amikor úgy ülnek be a fiatalok, hogy van miért izgulni a történet során, és emellett izgalmasnak érezzük a kérdéseket. Elég sokat foglalkoztam az anyaggal, és több mint egy év után még mindig vannak kérdéseink. Nagyon jó és izgalmas olyan anyaggal dolgozni, aminek nem lehet a végére jutni, és szerintem ez ilyen. Hogy miért pont TIE-előadás? Ez az első ilyen előadásunk. Arra gondoltunk, hogy nagyon jó gondolatok vannak benne, amikről érdekes együtt gondolkodni. Fontos volt számomra az is, hogy olyan anyaggal dolgozunk, ami nagyon agyas. Végig ott kell lenni fejben, akkor jó, ha végig agyalnak az egészen. A TIE forma pedig segít a résztvevőknek, hogy megfogalmazhassák kérdéseiket. 

Jobbágy Kata: Mi volt nálatok a fókuszkérdés? Én azt éreztem, hogy nincs egy fókusz, amibe bele tudok kapaszkodni. Sok kérdés van, de mi a fő vonal?

Fekete Anikó: Felmerült, hogy miért nem foglalkozunk Pierre Anthonnal, erre mondta Hajós Zsuzsa, hogy szerinte folyamatosan vele foglalkozunk. Ennek mentén kialakult egy olyan gondolat, hogy nem a fiúval, hanem a gondolatának a hatásával foglalkozunk, és ahogy ez kihat egy közösségre, és elindítja a lavinát.

Kardos János: Közben sokszor azon gondolkodtam, hogy én mikor engedem meg magamnak, hogy felmásszak arra a fára – hogy én mikor vagyok Pierre Anthon.

Hajós Zsuzsa: Akkor merült fel a központi kérdéskeresés, amikor feltettétek nekünk azt a kérdést, hogy szerintetek miért mászott fel Pierre Anthon a fára?

Madák Zsuzsanna: Nekünk a központi kérdésünk az volt, hogy milyen valakinek lenni. Azért szerettem volna, hogy erről gondolkodjunk, mert szerintem ott van a kulcs, hogy ez a fiú felment a fára, és vajon miért ment fel. Arra jutottunk, hogy azért, mert ő érezte leginkább, hogy nem lesz belőle valaki, nem tud valamit megvalósítani, nincsen célja, nem tudja, mi legyen belőle. Ez az osztálytársait is érdekli, hogy vajon az álmodozásokon túl valójában mi lesz belőlük.

Mi az interakció célja?

Bethlenfalvy Ádám: Az elejétől fogva azon gondolkodunk, hogy ha lemegy az előadás, utána miről kéne foglalkozást tartani. De úgy gondoltuk, hogy a végén egy nagy foglalkozást tartani nagyon nehéz lenne. Ezért választottuk ezt a formát. Az interakciós részekben ezt a problémát akartuk mindig körbejárni. Arra gondoltunk, hogy érdekes lehet mindig más nézőpontból rákérdezni, és hogy mindig más nézőpontból kapcsolódjanak hozzá.

Miért éppen Jan-Johan karakterét vizsgáltuk tíz év múlva?

Madák Zsuzsanna: Azért rá gondoltunk rá, mert nála van egy jól látható testi veszteség, és talán ez izgalmas, de persze választhattunk volna bárkit. Volt olyan, hogy a diákok kérték, hogy más karakterrel is kipróbálhassák…

Kardos János: Olyan nem volt, hogy külön kiscsoportban más-más karaktereket vizsgáltatok volna?

Madák Zsuzsanna: Lehetne persze, csak így érdekesebb. Szerintem színházilag jobban át lehet vezetni. Azt érzem, hogy így átcsúszik a színházi részből a foglalkozásba.

Hajós Zsuzsa: Többen voltak, akik mást csináltak volna, ha nem annál a karakternél vannak. 

Romankovics Edit: Szerintem érdekes, ha a kiscsoportokban más karakterekkel foglalkozunk.

Madák Zsuzsanna: Szerintem, ha már kiscsoportban vizsgálunk egy karaktert, akkor nem jó egy másikat is. Volt olyan, hogy maguktól mondták a diákok, hogy Hansszal szeretnék kipróbálni, és ezt természetesen lehetett. 

Bethlenfalvy Ádám: Fontos volt, hogy olyan helyzeteket hozzunk, ahol szerepben tudnak lenni vagy tudnak reflektálni. 

Mi a funkciója a babáknak? Gondolkodtatok-e azon, hogy az interaktív részekben is használjátok a babákat? Melyik ponton vált szükségessé a baba az alkotófolyamat során? Milyen funkciói vannak a báboknak? Miért ezt a bábozási technikát választottátok?

Madák Zsuzsanna: A baba tulajdonképpen onnan jött, hogy nagyon nehéz a színházban egyeztetni, és azon gondolkodtam, hogyan is lehet ezt a történetet kevesebb szereplővel elmesélni. Én nem akartam kifejezetten bábokat használni, mert nem értek hozzá. A babák viszont előhozzák a gyerekkort, és ezek a babák igazából pici arányos emberek. Nagyon fontos volt, hogy meg tudjanak állni, és az is, hogy ott lehessen hagyni őket.

Bethlenfalvy Ádám: Elsősorban technikai okai voltak.

Romankovics Edit: Nagyon jó lenne valami kreatív feladatot adni, amiben a babák játszanak.

Madák Zsuzsanna: A babákat nagyon nehezen adjuk ki a kezünkből, mert önmagukban nem alkalmasak arra, hogy játsszunk velük. Nagyon instabilak.

Jobbágy Kata: Szerintem fogalomzavar van, mert nincsenek báboknak használva. Nem áll senki mögéjük, és nem szólaltatja meg őket.

Ákos: Egyáltalán van-e szükség a babákra? Néha nincsenek kihasználva, néha meg feleslegesnek gondoltam őket.

Bakos Éva: Nekem az is eszembe jutott, hogy mikor ember az ember és mikor válik babává (bábbá). Az életében, a döntéshozatalaiban. Felveti ezt az aspektusát a gondolkozásnak, nekem ennyivel bővebb volt ezáltal.

Hol volt a feloldás?

Hajós Zsuzsa: Pont ezen gondolkodtunk, hogy melyik az a pont, amelynél feloldjátok a résztvevőket…

Madák Zsuzsa: Nem az volt a célunk, hogy feloldjuk, hanem az, hogy menjen bennük tovább. És a kiscsoportoknál azért elindul egyfajta feloldás.