Shakespeare: Hamlet / Vörösmarty Színház
2015.05.10.

Izgalmasnak látszott a székesfehérvári Hamlet szereposztása: azt sugallta, hogy Szikora János rendező valami nagyon markáns értelmezéssel áll elő. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Hamlet: László Zsolt
Hamlet: László Zsolt

A szereposztás – amely jóval a bemutató előtt tudható volt – pikantériája, hogy Hamletet László Zsolt, Gertrudot, az anyját Varga Mari, Claudiust, a mostohaapját a fiatal Lábodi Ádám játssza. Persze, nem az életkorok érdekesek, hanem a belőlük remélhető feszültség. A Hamletnek magának is van némi, indokolt várakozást keltő beltartalma, tekintve, hogy ezt a darabot nemigen szokás másért – például a repertoár „kiegyensúlyozásáért” – elővenni, hanem csak azért, mert a rendező valami nagyon fontosat akar mondani vele. Sokkal többször szoktuk egy rendező – vagy a főszerepet játszó színész – pályáján megtalálni az előadás helyét, mint a színházén.

Mindazonáltal napok múltával sem bírok rájönni, miért rendezte meg a darabot Szikora János.

Az előadás úgy kezdődik, hogy a ravatalozónak berendezett szobát villámgyorsan átalakítják „nászi” szobává. Majd fordul a forgó, és Hamlet (gyerek)szobáját látjuk, itt a mackó meg a labda, és a szomszéd szobából áthallik a heves szex zaja; ez már vélhetően jelenidő, nem Hamlet szülei keltik... Van még tengerhullámzás, szívdobogás.

És akkor László Zsolt belevág a „nagymonológba”: „lenni vagy nem lenni...”

Claudius: Lábodi Ádám
Claudius: Lábodi Ádám

Kérdezem: annyira megviselte volna apja halála, hogy máris az öngyilkosság gondolatával játszik? Vagy máris sejti, amit tudni csak apja szellemétől fog majd: hogy gyilkosság történt, és neki kell megbosszulnia az apját? Ez utóbbit kizárhatjuk, legalábbis dramaturgiailag: Hamlet itt még nem tud semmit.

De akkor miért itt, ezen a hangsúlyos kezdő ponton hangzik el a monológ? Mert később „nem fért be”?

A monológ végére bejön Ophelia, és leheveredik az ágyra.

Kovács Yvette Alida jelmezei klasszikusból gyorsan modernre – vagyis öltönyre – váltanak, nyilván az új király új rezsimjéhez való igazodást jele ez.

A színpad közepén egy tejüveggel határolt fürdőszoba áll; mesélték, hogy Ophelia és Laertes első közös jelenetében a báty mossa a húga haját, aztán megborotválkozik – ezt ugyanis a nézőtér nagy részéről nem látni.

Ophelia: Törőcsik Franciska
Ophelia: Törőcsik Franciska

A szellem megjelenik odafenn a hídon, aztán ott ül a gyerekszobában és labdázgat a kisfiú-Hamlettel. Cserhalmi György jelenlétének súlya nem tud az előadás részévé válni.

Gertrudról legalább pontosan tudni – elismerés Varga Máriának –, hogy miért ment hozzá a szeretőjéhez, Claudiushoz: pompás szexuális élmények reményében. De hogy Claudius miért vette el őt, vagyis miért akart király lenni, vagyis mit akar a hatalommal, az erős rejtély. Lábodi Ádám ezt ugyanis értelemszerűen csak a többiek – például a Poloniust játszó Hirtling István – szerepéhez képest tudhatná eljátszani, de Hirtling maga sem látszik tudni, hol az ő helye ebben a masinériában. Játssza a tekintélybe belemerevedett apát – ezen kívül tökfilkónak látszik a királyi pár szolgálatában. Claudius pedig láncdohányzással és whiskyzéssel jellemzi önmagát, de ebből nemigen tudhatjuk meg, mit akar például a gyilkolás révén ölébe pottyant hatalommal. A körülötte tornyosuló őrzővédőket könnyű dekódolni, csak azt nem, hogy miért vannak ott.

Ophelia hol lelkesen, hol kétségbeesetten dobol – Törőcsik Franciska megmutatja ugyan, hogy ez a lány lelkében dúló viharok jele, afféle elemelt önkifejezés; már csak az a valami kellene, amit önkifejez, hogy annak a rémes jelenetnek, amelyben az őrületét a borotválkozás mutatja, legyen valami értelme.

Ophelia és Laertes: Törőcsik Franciska és Makranczi Zalán. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt.
Ophelia és Laertes: Törőcsik Franciska és Makranczi Zalán. Forrás: port.hu. Fotó: Dr. Toldy Miklós.

Van két vagy három szép jelenet, amely ugyan semmi módon nem kötődik semmihez, de mégis pihentető nézni: az egyik Claudius imája, amikoris Lábodi Ádám nekünk háttal azt játssza el, hogy ez a fiatalember rádöbbent arra, hogy csak a bűne van, és már nem is lesz semmi más. A másik a sírásó-jelenetben Derzsi János magánszáma. És van egy harmadik is.

Rémes az általában színházi „papedlinek” számító egérfogó jelenet, amelyben tüllben-tollban ott statisztál a színház mozgás-szekciója, és mert azon töprengünk, mit is keresnek ott, hát észre sem vesszük, ami Hamlet (és a darab bármilyen lehetséges értelme) szerint a lényeg.

Agyba-főbe van koreografálva a végén a vívás is; szegény Makranczi Zalán, aki Laertest játssza, kénytelen leginkább a lépésekre ügyelni. És jut eszembe, nincs Fortinbras sem, nem jön a végén senki, illetve de igen: besétál az összes halott, állnak a fal mellett, és nézik a véget. Itt juthatna valami szerepféleség a Horatiót alakító Krisztik Csabának, de nem jut most sem, ahogy végig sem, szöveg is alig, ő sem tehet róla.

Viszont Gáspár Sándor az Első színész szerepében leül koszlott kis bőröndjére, és mintegy maga elé, elmondja csodásan a Hecuba-monológot. Zárt jelenetben erős színészi jelenlét, megértett szavak, értő mondás, kapunk valami nagyszerűt, és egy pillanatig felötlik, hogy milyen kár, hogy nincs körülötte egy Hamlet-előadás.

Szerző: Csáki Judit
Író:  Shakespeare,  Cím:  Hamlet,  Fordító:  Arany János,  Nádasdy Ádám,  Díszlet - jelmez:  Kovács Yvette Alida,  Dramaturg:  Matúz János,  Koreográfus:  Horváth Csaba,  Zeneszerző:  Horváth Károly,  Rendező:  Szikora János,  Szereplők:  László Zsolt,  Lábodi Ádám,  Varga Mária,  Törőcsik Franciska,  Hirtling István,  Makranczi Zalán,  Krisztik Csaba,  Derzsi János,  Gáspár Sándor,  Cserhalmi György,  Sághy Tamás,  Egyed Attila,  Kozáry Ferenc,  Kelemen István,  Kricsár Kamill,  Juhász Illés,  Kádas József,  Blaskó Borbála,  Gál Gergely,  Rovó Tamás,  Szirmai Irén,  Andrássy Máté,  Gál Horváth Bernadett,  Kertész Júlia,  Vida Emőke,  Szomor Bendegúz