Recirquel Újcirkusz Társulat: Párizs éjjel / Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
2014.10.14.

Másfél év alatt három bemutatót tartott a Recirquel a Müpában: az első hazai újcirkusz társulat munkáját joggal követi ma már népes rajongótábor. És éppen ezért kellene és illene nagyobb odafigyeléssel fogalmazniuk a színpadon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.

Ma már a Trafó régi és a Müpa új missziójának köszönhetően nem kell Magyarországon sem hosszan magyarázni, mi a különbség a hagyományos és a kortárs cirkusz között; hogy ez utóbbi mitől és hogyan tud átélhetőbb, meghökkentőbb, vagy legalábbis elgondolkodtatóbb lenni, mint hosszú hagyományokra visszanyúló elődje. A hazai próbálkozások közül vitán felül a legfontosabb és – javarészt a Müpa támogatása révén – a legszolidabb anyagi háttérrel rendelkező csapat a Vági Bence vezette Recirquel, amely villámgyorsan és teljesen érthető okokból vált a közönség kedvencévé. 

A 2013 tavaszán bemutatott Cirkusz az éjszakában varázslatos, jól szerkesztett, mégis könnyed felütése volt egy remélhetőleg hosszan tartó utazásnak (kritikánkat ld. itt – a szerk.), amire szinte szükségszerűen következett az idén tavasszal A meztelen bohóc eklektikus és túlburjánzó világa. A harmadik egész estés premier, a Müpa oldalában felállított, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál idején működő cirkuszsátorban előadott Párizs éjjel egyszerre haladja meg és részben vonja vissza a két korábbi bemutatót.

A harmincas évek frivol Párizsa jelenti az est apropóját: az írói, koreográfusi, rendezői feladatokat ezúttal is magára vállaló Vági és állandó alkotótársai a Brassaï akkori fotóin megjelenő, mára elsüllyedt világot idézik meg a manézsban. Persze lehet bármilyen látványos a körítés, az újcirkuszban is a trükk a lényeg, a „produkcióóóó”, abban pedig a Recirquel ifjú artistái nem ismernek tréfát, mégis kifejezetten rokonszenves, ahogyan a társulatvezető körül kikristályosodó csapat sokat és nagy odaadással dolgozik a megfelelő atmoszféra megteremtésén. A csak az egyik oldalról zárt cirkuszporondot körbeüljük: a színpadot körbevevő asztalkáknál a bátrabb nézők karnyújtásnyi távolságra szemlélhetik a mutatványokat, olykor akaratuk ellenére is szereplővé válva egy-egy pillanatra. A hátsó falon kopott, öreg tükrök, fodros függönyök: egy valaha szebb napokat látott lokált idéz Csanádi Judit diszkrét tere, de Berzsenyi Kriszta főleg fekete és fehér tónusú jelmezei, továbbá a látványos hajviseletek, erős sminkek is precízen a választott korban tartják az előadást. Az artisták mellett az est főszereplője a Sárik Péter vezette ötfős zenekar: Sárik sanzonos-jazzes alapokon nyugvó zenéje se nem túl sok, se nem túl kevés, a változatos zenei anyag mindvégig tökéletesen illeszkedik a trükkökhöz. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Amelyek ezúttal is ámulatba ejtik a lelkes közönséget, ráadásul a forszírozott történetszövésű A meztelen bohóccal szemben ebben a másfél órában semmi sem akar többnek látszani annál, mint ami valójában: egy fülledt erotikájú(nak szánt), minden értelemben kihívó estét kapunk, ami ugyanakkor minőségi, vérprofi szórakoztatás is egyben. Ez pedig korántsem kevés, hiszen az ifjú artisták technikai felkészültsége makulátlan, színpadi jelenlétük pedig bemutatóról bemutatóra érezhetően formálódik, gazdagodik. Szóval látszólag minden a legnagyobb rendben, de akkor mégis mi a bajom?

Az, ahogyan ez az előadás a nőkről gondolkodik: egyáltalán nem tartom magamat harcos feministának, de bevallom, értetlenül szemléltem az elnyomott-kiszolgáltatott nőről és a fölötte teljhatalommal rendelkező, mindig felülkerekedő férfiról szóló etűdöket, melyekhez rendre vissza-visszakanyarodott az előadás. A karcsú teste különböző pontjain cukrot elhelyező, a zenészeket és egy nézőt onnan „megetető” lány, az egyszerre két lánnyal incselkedő, őket felváltva durván elhajító fiú, vagy a fiúk által sikeresen végrehajtott trükköket egy-egy kacéran ledobott ruhadarabbal jutalmazó lányok mind felvonulnak ezen az estén, nagyon rossz mellékízt adva az amúgy kiváló számoknak. A csipkés-flitteres női alig-kosztümökhöz képest a férfiruhák zártsága is ezt az erősen idejétmúlt üzenetet erősíti. Lehet azt mondani, hogy a macsó hozzáállás valamifajta műfaji sajátosság, de valójában valószínűleg csupán az arányokkal és a mértékkel van itt gond: a fenti számok majd’ mindegyikének fináléjában a nő legyőzi a férfit, de előtte olyan alaposan és hosszan tanulmányozhattuk a nőt mint használati tárgyat, hogy nem csodálkoznék, ha a zárlatok apró ironikus gesztusán átsiklana a nézői figyelem. 

Fotó: Posztós János. A képek forrása: Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
Fotó: Posztós János. A képek forrása: Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál
A nemi szerepek érthetetlenül konzervatív színpadi felskiccelése már csak azért is zavart okoz, mert a megidézett füstös párizsi kabarékban nyilvánvalóan bármi megtörténhetett, s meg is történt a félhomályban. Az előadás hol halványan, hol nagyon is határozottan utal erre: a trükköket elválasztó „epikus”, táncos részekben például szerencsére nem csak férfiak táncolnak nőkkel, de az est egyik – szépen kivitelezett, összességében mégis kissé erőltetett – csúcspontját jelentő drogmámoros epizódban is változatos utakat jár be a körbeadott spangli. Meg persze ott van az Egyed Brigitta alakította énekes, aki férfi és nő közé szorult, unikális színpadi jelenlétével meghódít és magához vonz mindenkit, kortól, nemtől függetlenül. 

A cirkuszban a lényeg, mint már említettem, azonban mégiscsak a szemet-agyat elkápráztató trükk, márpedig itt abból akad bőven. A teljesség igénye nélkül csak néhány a kedvenceim közül: Herczeg Richárd dupla kötélszáma és záró rúdgyakorlata, Veress Zsanett feszes dróton előadott nyaktörő mutatványa vagy a Recirquel talán legnagyobb erőssége, Pintér Áron és Lakatos Leonetta frenetikus és igazán eredeti bohócduója. Ez utóbbi párosnak a finálé előtt egy lelógatott lámpán és a földön meg a levegőben előadott száma elejétől végéig tökéletes dramaturgiai érzékkel megkomponált, nagyszerű szám, ami bárhol a világon megállná a helyét. Mi meg csak drukkolni tudunk, hogy a folytatás ne külföldön, hanem itthon következzen. 
Cím:  Párizs éjjel,  Író, rendező, koreográfus:  Vági Bence,  Zeneszerző:  Sárik Péter,  Díszlettervező:  Csanádi Judit,  Jelmeztervező:  Berzsenyi Krisztina,  Előadók:  Czigány Judit, Dittmar Laido, Egyed Brigitta, Farkas László, Herczeg Richárd, Illés Renátó, Kapitány Olívia, Lakatos Leonetta, Pintér Áron, Veress Zsanett, Wittmann Csilla,  Táncosok:  Horváth Zita / Vasas Erika, Zsíros Gábor,  Zenekar:  Sárik Péter, Pintér Tibor / Tóth Mátyás, Fonay Tibor, Pecze Balázs / Subicz Gábor, Marosi Zoltán. Hidász Tamás