Nagy Koppány Zsolt: Nem kell vala megvénülnöd 2.0
2014.05.05.

Ritkán akad az olvasó kezébe ennyire felszabadítóan üde, megannyi nyelvi leleménnyel, stílusbravúrokkal teli, humorral és léha életszemlélettel átitatott könyvremek, mint Nagy Koppány Zsolt újdonsült regénye. SÁNTHA JÓZSEF RECENZIÓJA.

Nagy Koppány Zsolt életkora szerint még inkább fiatal, tehetségére nézvést örökifjú, a mai világban való jártasságára tekintettel már inkább bölcs poéta olyan elemi természetességgel és annyi bájjal ontja magából a legbejáratottabb témákban való élménydús, közhelyektől sem visszarettenő prózafüzéreit, hogy gyaníthatóan nem akad majd gondja a kiadónak, s hosszabb távon is megéri az efféle mai ízlésre hajazó, a kor divatját nagy alázattal kiszolgáló művek megjelentetése.


A regény-címkével ellátott kötet három fejezetből áll, de az utolsó résztől eltekintve inkább lazán kapcsolódó novellaszerűségek ezek, amelyek a legkülönfélébb nézőpontokból veszik szemügyre korunk valóságát, a nélkül, hogy a legkevésbé is megfelelnének egy tágterű, a klasszikus regények zsúfoltságát és szerkezeti egységét felmutató fegyelmezett írásműnek.

Az első fejezet (Feljegyzések a hivatalból) a mára szinte átláthatatlanná bürokratizált és zárt ajtók mögé menekült állami közigazgatás belső tereit tárja elénk. Mint a lerágott csontokat majszoló, legkevésbé sem éhes oroszlánok, úgy pöffeszkednek íróasztalaik mögött a mindenféle pletykáktól bejáratott agyú hivatalnokok, a kalandokra maguk is kész főnökök és beosztottak. Nagy Koppány tálalásában a Hivatal olyan szenvedélybetegek gyülekezete, amely már végleg leszokóban van a narkómán munkamegszállottságról, és kedélyes kávézással, telefonálgatással, egymás alantas lejáratásával, a lehetetlenségig való túlterheltségük fáradásig túlemlegetett panaszaival, no meg a hölgyek körüli legyeskedéssel múlatják napjaikat. A könyv hőse, egy soha szebb napokat nem látott angoltanár, aki éppen az éveken át tartó gyötrelmes nyelvtanítás kínzó emlékeitől akar végleg megszabadulni. Két lehetséges személy kínálkozik, hogy a magánéleti válságán átsegítse, a nyugdíjas korú főnökasszony Editth és fiatal titkárnője, a tanga-bugyis Daniella. Hősünk még nem veszítette el az ifjonti szépérzékét, így nem kétséges, hogy szíve szerint merre is hajlik, ám annyi bonyodalom és korunkbeli elhajlás, politikai mélykátyú keresztezi útját, amely előtt tisztességgel meg kell hajolnia. 

Anélkül, hogy a regény legsziporkázóbb poénjait elárulnánk, csak a végeredmény bizonyos: Hősünk újra csak a hivatali nyelvoktatók karámjába találja magát (Az angol tanár evangéliuma), ahol nagyjából hetven alatti, kényszeres angol tanulásra kötelezett beosztottak kapaszkodnak rosszindulatúan nem épp tökéletes idegen nyelvi tudásába. Az ambiciózusnak nem tekinthető, ám az órákra ímmel-ámmal készülő hősünk akkor mond le minden további önképzésről, amikor a tanulók érdeklődésére a harp szót hörcsögnek fordítja, a példamondat pedig így hangzik: „Vettem egy hörcsögöt, amelyet a szállítómunkások ma délután szállítanak ki.”   Miután a tanítványok belenéznek a szótárba, és a hörcsögből hirtelen hárfa lesz, a tanár beszünteti az efféle rákérdezés könnyű utas lehetőségét. A diákok azért vannak, hogy megdolgozzanak a tudásukért, hangoztatja. Rengeteg figurát, sziporkázó szituációt felsorakoztató novellaciklus egy már régen elkezdett, és csak fokozatosan erősödő új motívumba éri el a harmadik fejezet kizárólagossá lett tematikáját.

A hivatalbeli, tanga-édes titkárnő, Daniella az első kikönyörgött randevún már marcona egyenruhában közli hősünkkel: „Ne szarakodjunk itt egymással… Alacsony vagy és kövér. Olyan vagy, mint egy kripli… akkor sem kellenél, ha te volnál az utolsó férfi a földön.”(78.) A találkozás célja, hogy bevezesse e vallomástól ájult férfit az ÖSÖK-be, egy olyan új félkatonai mozgalomba, amely az öregek megsemmisítésére szövetkezett. Hiába találó, mai és érvényes e mozgalom logikája, hiszen Európa gazdasága éppen a társadalom elöregedésétől szenved, a regény eme irányregénnyé való lassú fajulása, majd a harmadik fejezet egyedülivé szűkülő tematikája sokat árt az eddig tökéletes lazasággal, felhőtlen cinizmussal fölvázolt regényességnek.

Itt már hősünk törékeny özvegy és nyugdíjas, aki lánya és veje zárt padlásterében húzza meg magát a csak szűrten csöpögő szörnyű hírek hallatán, amelyek szerint a 2000 előtt születetteket gettóba kell zárni, esetlegesen, meg kell semmisíteni. Az utcákon tombol a véres leszámolás, a fiatalok önvédelmi osztagai cselekvőleg lépnek fel az új, a társadalom egészséges egyensúlyát megóvni hivatott törvények szellemében. Az arányaiban is túlsúlyos, és az eddigi lazaságot meghaladó, a gettósodás rémképét felfestő utópia feléli lassan a harmadik rész bágyadt életerejét is. Sem azonosulni, sem perlekedni nem akarunk itt a szerzővel, egyszerűen lemondunk erről a kevés leleménnyel ábrázolt világról, ahol már a szereplők is tökéletesen elsekélyesednek. A szomszédos padlás falán keresztül egymásra találó két öreg fellázad a gyermekeik közvetítette álvalóság ellen. Bátran kimenekülnek a városi mosodába, de hogy mi lesz a sorsuk, az kétséges.  Remélhetőleg nem a közeljövő eseményei adják majd meg az olvasó számára az egyértelmű választ.
Szerző:  Nagy Koppány Zsolt,  Cím:  Nem kell vala megvénülnöd 2.0,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2014,  Terjedelem:  356 oldal,  Ár:  3490 Ft