VI. Ördögkatlan Fesztivál
2013.08.06.

Kedves dél-baranyai ismerőseim szerint a térség nem is járt olyan rosszul, hogy annak idején meglátogatta őket az ördög, hiszen Harkány legendája szerint ennek köszönhetik a földből feltörő kénes szagú gyógyvizet, meg végső soron az Ördögkatlan Fesztivált is. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.

Amit idén hatodik alkalommal szervezett meg Bérczes László és Kiss Móni. Nem csoda tehát, hogy a rendezvényben részt vállaló falvak már hetekkel a megnyitó előtt lázasan készülődtek, hiszen magukénak érzik a programot, felelősséggel viseltetnek az iránt, hogy minden jól menjen. Az Ördögkatlan legnagyobb erénye, hogy közösségi a szó minden vonatkozásában, hiszen, bár a fellépők nagyobb része máshonnan érkezik, nagy teret kapnak a kistérségi, „nem profi” alkotóközösségek, sőt némely hivatásos együttesek örömmel látják őket vendégül a produkcióikban. Ezért aztán a rendezvénynek pedagógiai és szociológiai vonatkozásai is vannak, az öt nap elteltével pedig elgondolkodtató lehet az, hogy vajon ki figyel oda az ottani emberekre két fesztivál között. 

Az idei találkozó a díszvendégekkel kevéssé volt szerencsés viszont, Ljudmila Ulickaja korábban lemondta már a részvételt betegsége miatt, és menet közben kiderült, hogy (hasonló okból) Jiří Menzel programjai is elmaradnak. (A vasutas pecsételés azonban megtörtént a héten a palkonyai Láthatatlan állomáson – legalább is a fesztiválozók karjai, vállai erről tanúskodtak.) A szokatlanul rövid megnyitón – közvetlenül az interaktívnak hirdetett, de valójában elég távolságtartó Kiss Erzsi Panchan után – Törőcsik Marit sem sikerült felhívni, a családot Maár Gyula kiállítása képviselte Nagyharsányban, ahol egyébként kiállított a ZEN-Rocklitera, a kaTARzis, az Igazgyöngy Alapítvány és Művészeti Iskola és Nagy József is, utóbbi amellett, hogy szintén díszvendég volt, a Jel Színház Woyzeck című előadásával is képviseltette magát. A megnyitón Berecz András műsorát már nem vártuk meg, viszont később sikerült bejutni a változatlan sikerrel futó Mulatságra, amiben Kapa, Pepe és Rémusz rutinosan és változatlan elszántsággal kérdezgetik, hogy lesz-e mulatság. A válasz senkit nem érdekel, a 299-dik előadásnak viszont remek gegeket kölcsönöztek az olyan fura körülmények (helyszín a Narancsliget), mint az ugató kutyák, a házi tűzijáték a háttérben, Pepe véletlenül a tuják között landoló cipője vagy az időközben a focipályán elkezdett Quimby-koncert („Muzsikálnak!”). 

A második nap kissé zsúfoltra sikerült, hiszen olyan remek programok estek egy időbe, mint a Forte Társulat A nagy füzet című, a szegedi THEALTER Feszten is díjazott előadása, a K2 Színház Az isten és a részegek című darabja, a Rájátszás koncert, valamint a W. H., azaz a free jazzes Shakespeare-szonett program Sena Dagadu és zenészei előadásában a Vylyan teraszon. Sok-sok vívódás után a Fortét választottuk, hiszen egyrészt arra volt sorszámunk, másrészt hittünk a korábbi pozitív kritikai fogadtatásnak. A fesztivál nevéhez híven túlhevült tornateremben (ahol az újdonsült légkondicionálás, mivel zajos, legtöbbször nem működött) nem csak a nézők hullottak, hanem kissé szétesett a társulat koncentrációja is, és az amúgy remek, érdekes ötletekkel teli előadás nehezen indult csak be. A narrációt illusztráló vagy helyettesítő mozdulatok pontosak és precízek, de szöveg-mozgás sorrendje és logikája sok helyütt kiszámítható, különösen, ha valaki látta Horváth Csaba korábbi, főiskolás rendezését, a Toldit is. Hiába az érdekes történet és a jól megírt szöveg, az előadás legizgalmasabb komponense a kellékekkel (zöldségek, száraztészta) való kreatív „elbánás”. 

Sena, Márkos Albert, Bata István és K. Szabó Hunor W. H. Shakespeare-szonettek és dalok címmel futó össz-művészeti projektje a szőlőhegyek között azonban pozitív meglepetés volt: a verseket eredetiben halljuk, improvizatívnak ható zenei kísérettel (bőgő, basszusgitár, dob), olykor rapesen ható vagy slames interpretációban. Izgalmas kérdés lehet, hogy ez a produkció milyen közönséget céloz meg, hiszen a Shakespeare-kori angol nyelv a többség számára bizonyára kevéssé érthető, a zenéhez olykor edzett dzsesszista fülek kellenek, de az összhatás kellemes klubkoncert jelleget kölcsönöz a produkciónak, amit némi átkötő szöveg, számok közötti kommentár kicsit közönségbarátabbá tudna tenni, hogy ne csak az angol szakos bölcsészek értsék a verbális-poétikus tartalmakat. A fesztivál során egyébként a Vylyan vendége volt még Szálinger Balázs, Háy János, Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint, Víg Mihály, Keresztury Tibor, Novák János és Erdős Virág, valamint a slammerek is. A legnépszerűbb irodalmi program viszont kétségtelenül a Rájátszás koncert volt, amire nyilván a hatalmas érdeklődés miatt Nagyharsányban került sor. A koncert után a negyven fokban hosszú sorokban kígyóztak a középiskolások, hogy kortárs költészetet nyomassanak a pólójukra és, hogy aláírassák a magukkal hozott köteteket. Ezek a mai fiatalok …

A Nézőművészeti Kft. Petőfi/Ady előadására (rendezte: Scherer Péter) sem enyhült a hőség, úgyhogy a közel egy órás műsor líraibb, monologikusabb részeit a pörgőbb, humorosabb Nézőművészetis előadásokhoz (mint például a Nézőművészeti Főiskola) szokott közönség kicsit nehezen viselte. Az Ady/Petőfiben is megvan persze az alkotói (színészi, rendezői, tanári, irodalmat befogadtatni szándékozó akárki részéről való) önreflexió, ami remekül rájátszik az aktuális helyzetre, helyszínre, klímára. (Ez egyébként az Ördögkatlanos produkciók többségénél ugyanígy megfigyelhető, a helyszínt nyújtó falvak gyakran válnak témává.) Lackfi János versei, adaptációi pedig bizonyára sok új rajongót szereztek a társulatnak és a költőnek egyaránt.

Aztán este Pintér Béláék Parasztoperáján állva tapsolt a közönség egy része. Pintérék visszajáró vendégek, sok rajongójuk kíséri el őket Nagyharsányba minden évben (akárcsak a Kapa-Pepe-Rémusz triót). Hihetetlen, de azért én találkoztam olyannal, akinek ez volt az első Parasztopera (sőt, Pintér Béla és Társulata) élménye, és azt is be kellett látnom, hogy Pintér-darabok vonatkozásában nem lehet könnyű más társulatoknak felvenni a versenyt az „eredetivel”.

Pénteken a debreceni Csokonai Színház Fodrásznőjét (2010-ben POSZT-fődíjas) lehetett megnézni a tornateremben (rendezte: Viktor Rizsakov). Mind a négy színész parádés, az előadás (és a darab) alapvetően groteszk, de a rendezés szerencsére az ambivalencia humoros, nem pedig a filozofikus oldalát domborítja ki. Később kisebb tömeg ült buszokra, hogy Beremenden, a Megbékélés Kápolna tövében meghallgassa Mozart Requiemjét. Az ökomenikus helyszín szimbolikus jelleggel is bír: azon a dombon épült, ahonnan a délszláv háború menekültjei nézték a háború idején, miként lövik szét az otthonaikat a határ túloldalán. Bérczes László és Kiss Móni több helyen is elmondta, régi álmuk vált valóra a szabad ég alatti komolyzenei koncerttel, és ez volt az egyetlen program, amelyre a fesztiváltól függetlenül külön is lehetett jegyet váltani. A RequiemKolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Horváth István, Cseh Antal, az Á la cARTe kórus, a Hungarian Studio Orchestra és Dinyés Dániel közreműködésével – a kezdeti hangosítási malőrök ellenére szép, olykor megható élmény, ami talán köszönhető volt a különleges körülményeknek is. Gyanítható, hogy a későbbiekben több komolyzenei produkcióval (és plusz egy faluval) bővül az Ördögkatlan repertoárja.   

Szombaton Tasnádi István és a Szabadkai Népszínház Tapasztalt asszony című előadása pedig végül a fesztivál legpozitívabb színházi élménye lett, talán azért, mert a körülményekre és a fesztiválnézők igényeire odafigyelve jól eltalálta a mulatságosság és a komolyság arányát. A „gender-revü” régebbi és mai női témájú szövegeket fűz össze aktuális/politikai témákkal. Imrovizatívnak ható jelenetek váltakoznak vajdasági asszonyok monológ formában előadott visszaemlékezéseivel – ez utóbbiak az előadás legerősebb, leghatásosabb részei. Míg az első órában a (sokszor sztereotípiákra épülő) gegek és a humor dominál, a szünet után a Nemzetszaporulati Bizottság jelenete, valamint a Geréb Ágnes kontra magyar szülészet-nőgyógyászat problematikát megidéző epizód többször megakasztja a nevetést. A szabadkai színészek energikussága, hitelessége, önazonossága kiemelendő; mintha ez lett volna az egyetlen színházi produkció, amire nem hatott a hőség és a fesztiválkörülmények. Az idei programsorozatot Kisharsányban a 30Y zárja népes rajongótábora körében, Nagyharsányban pedig Szabó Balázs Bandája és a Kiscsillag. 

Az Ördögkatlanon a temérdek program közül lehetetlen bölcsen válogatni még akkor is, ha a sokat bírált (korlátozott nézőszám miatti) sorszámos rendszer erősen befolyásolja a lehetőségeket. Idei ötlet: a sorban állók külön számot kapnak a sorban álláshoz, hogy elkerülhető legyen a „sorszám-mutyi”. Akik szeretik ezt a fesztivált és visszajárnak, azt mondják, a legjobb módszer az, ha hátrahagyjuk a stresszt és elengedjük a sorszám-mizériát, szóval a take it easy attitűd, hiszen a szervezők szándéka alapvetően az, hogy mindenki mindent megnézhessen, amire vágyik. Nézőbarát fesztivál, kultúra mindenkinek, ilyesmi.
Helyszín:  Nagyharsány, Kisharsány, Palkonya, Vylyan, Beremend,  Időpont:  2013. július 30 - augusztus 3.