Spiró György: Az imposztor / Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválja
2013.08.29.

Spiró György drámáján láthatólag nem fogott az idő. A textusok alá új viszonyrendszer rajzolódik. Művészet és politika konfliktusai éles fényben szikráznak a sepsiszentgyörgyiek előadásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Szemben velünk a nézőtér. A színpadról nézzük, ahogy próbálnak a színészek Vilnában, egy eléggé lepukkant játéktérben. Bogusławski, a vendégjátékra érkezett legendás nagy mágus a távoli széksorok széléről figyeli, ahogy munkálkodik a műszak, felvonulnak a kellékesek, az ügyelő, a súgó, s elkezdődik a próba. Csak Hrehorowiczówna (Molnár Gizella), a társulat idős dámája ismeri fel a rejtőzködő Mestert. 

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Bogusławski (Bíró József), miután kizsarolta és gondosan felmarkolta kiugró fellépti díját, azonmód mesterkurzust tart színésztársainak Molière-olvasásból. A hosszúra nyúlt lecke nem minden tanulság nélkül való itt, a Varsótól távoli provincián, ahol „nem kell jól játszani. És mert nem kell, hát nem is lehet”. Ezt Kamińska (P. Magyarosi Imola) mondja, a „vilnai csillag”, aki menekülne szépen kibélelt egzisztenciájából, megszökne az agg Mesterrel, hogy új életet kezdjen. Bogusławski jelenléte alaposan felbolygatja a helyi viszonyokat. Tán még a súgó is jobban kezd súgni. 

Aztán feltárulkozik a féltékenységek, a megcsalások, az alkoholba fojtott, önpusztító szenvedélyek szövevénye. Rogowski, a társulat elegáns ripacsa (Pálffy Tibor) gyilkos iróniával figurázza ki a vén komédiás modorosságait, rigolyáit, meg színésztársai hódoló törleszkedését. Pálffy Rogowskija hosszú fehér művészsálját királyi palástként lobogtatva, szarkasztikusan kommentálja a színpadi didaxist, halálos féltékenységét a hírhedt konkurenssel szemben, mélységes megvetését színésztársai iránt, akik persze kigúnyolják daliszínészi hatásvadászatát. Pálffy, mondhatni, a végletekig csavarja az amúgy is megcsavart szituációkat, olyannyira, hogy végül már nem tudjuk, meddig tart játékában a metsző gúny, s hol kezdődik a valódi, kidolgozott ripacséria: bravúrjáték, amit művel, színjátszói magasiskola. 

Bíró József
Bíró József
A jobb sorsra érdemes Każyńskit Nemes Levente adja: űzött, hajszolt színidirektort hoz színre, aki láthatólag nem ura a helyzetnek, sem a színházában, sem a „nagypolitikában”. Pedig ettől függ létük, egzisztenciájuk: a kisstílű „nagypolitikától”, az uralkodói kegytől. S jönnek, hosszú tömött sorban, a színésznők, mindannyian a Mester jóindulatát, a férfi rokonszenvét keresve. P. Magyarosi Imola elomlóan szenvedélyes Kamińskája hamar kiábrándul belőle, de még a búcsújelenetben is utazókofferrel flangál, szemében a kétségbeesés, a felindultság riadalmával. A vehemens Skibińska (D. Albu Annamária) empatikusan igyekszik követni a férfi instrukcióit, a törékeny Pięknowska (Benedek Ágnes) egy pillanatra hajlamos elhinni, hogy neki is lehet szerelmi esélye. Hosszú évtizedek rezignált bölcsességét, s a nemes veretű, patinás színjátszás stílusát közvetíti Molnár Gizella Hrehorowiczównája. 

 
 
Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
A produkció truvája a hatalmi, s a színházi viszonyrendszer sokoldalú, árnyalt bemutatása. Az uralkodó megjelenését, s az eljátszott Tartuffe-részletet már a nézőtérről figyeljük, s valódi előadás pereg előttünk: ironizált, idézőjelek közé helyezett formalista látványszínház. Hófehér háttér előtt, fekete, barokk ruhakölteményekben (Bianca Imelda Jeremias) pompáznak az ünnepi ripacsérián demonstrálók. Elszabadult komédiázás kezdődik a Keresztes Attila markáns rendezői kézjegyét mutató, sűrű drámaiságú, virgonc jelenetsorban, minden pillanatában elemelt, reflektált játék; gunyoros vallomás a mesterségről, a kiszolgáltatottságról, az élethalálharcról. A Gubernátor köztünk, a nézők közt állva fogadja a társulat s a színészlegenda hódolatát. Derzsi Dezső snájdig, merev tekintetű, jéghideg hivatalnoka bólogatva hallgatja a besúgó udvari nyalonc, Chodźko, a kritikus (Kolcsár József) lelkes, kozmetikázott mondatait. Mire Bogusławski csele a maga ördögi mivoltában kiteljesedik, izgatott rohangálás kezdődik a széksorokban, kiront a Gubernátor, nyomában a kétségbeesett direktorral s a hatalmi sleppel. Mikor előtámolyog a vérző fejű Rybak (Mátray László), hogy beszámoljon lefogatásáról, megveretéséről, s a neki szegezett mondatról, miszerint „magából nem lesz mártír, hiába is szeretné”, már meg is érkeztünk a hetvenes évek végének Kelet-Európájából az ezredelő kusza jelenébe.   

Keresztes alaposan kielemzi színészeivel a szituációkat, s élvezetesen jeleníti meg a színháziak csúfos kiszolgáltatottságát, színház és politika iszapbirkózását, aprólékosan rajzolva meg a személyi kapcsolatok hálózatát, a jellemek galériáját. Bíró József lépésről lépésre, lassan, körkörösen haladva építi föl Bogusławski karakterét. S miközben minuciózus színészi munkálkodását szemlélem, felsejlik előttem az egykori legendás figura Katona József színházi sziluettje, 1983-ból.  

Fotók: Tamási Áron Színháza
Fotók: Tamási Áron Színháza
Major Tamás Bogusławskija szenvedélyes, villogó szemüvegű szent szörnyeteg volt, aki hajlott kora miatt is tiszteletet parancsolt. Bíróé visszafogottan hűvös intellektus, aki úgy játszadozik a társulattal, mint macska az egérrel. Major rájátszott élet-szerepére, s csúfondárosan szatirizálta színészi modorát, settenkedő, öreges lépteit, szögletes gesztusait. Bíró hideg racionalizmussal, erőtől duzzadóan játssza el, mintha csak a szerep érdekelné, meg a kicsikart súlyos summa. Miközben ragadozó módon, ádázul figyel társaira, hiszen tudja, hogy a színházcsinálás csapatjáték. Te itt, fiam, mintegy a rendező szerepében tündökölsz, vetette oda Major, majdhogynem szótagolva a kulcsszavakat, saját hanghordozását is ironizálva, az ideges direktornak, akit Sinkó László játszott, lehengerlő vehemenciával. Bíró Bogusławskija empatikusan közelít a színigazgatóhoz, akit respektál is valamelyest, de azért megtartja a három lépés távolságot. 

Eleinte, főként a nyitó jelenetekben, lassan kap lábra az előadás, apró ritmushibák is feltűnnek, máskor belefeledkezni látszanak a játékosok az atelier-epizódokba. Mégis, pompás mulatságot kínál a kifinomult, robusztus játék, játszónak, nézőnek. Keresztes könnyedén mozgatja a nagyszámú szereplőgárdát s a bonyolult színpadi masinériát; élvezettel lubickol az együttes a pompás szerepekben.

Ez a formátumos és sok szempontból is izgalmas produkció – kortárs színjátszásunk jeles darabja, kétségkívül – nem mutatkozhatott be az idei POSZT-on. (Precízebben fogalmazva: ez sem.) A lehetséges okokat nem szívesen latolgatnám. Az már egy másik történet.
Szerző:  Spiró György,  Cím:  Az imposztor,  Rendező:  Keresztes Attila,  Dramaturg:  Bodó A. Ottó,  Jelmeztervező:  Bianca Imelda Jeremias,  Látványtervező:  Keresztes Attila,  Szereplők:  Bíró József m. v., Nemes Levente, Pálffy Tibor, P. Magyarosi Imola, Nagy Alfréd, D. Albu Annamária, Erdei Gábor, Molnár Gizella, Benedek Ágnes, Mátray László, Szakács László, Kónya Ütő Bence, Kolcsár József, Derzsi Dezső, Veres Edit, Diószegi Attila, Márton Lóránt, Dobra Mária Magdolna