Vashegyi György és a Rádió Zenei Együttesei
2013.04.30.

A Rádió Zenei Együtteseinek „Hangok és szimfóniák” című bérletében április 20-án Haydn-hangversenyt rendeztek a Művészetek Palotájában Vashegyi György vezényletével. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

A különleges programot a 102. szimfónia, az Insanae et vanae curae című motetta, illetve A Megváltó hét szava a keresztfán című ciklus legkésőbbi, oratórium-változata alkotta. Szép műsor és izgalmas este volt, amelyet Vashegyi György John Eliot Gardiner 70. születésnapjának tiszteletére ajánlott.

 
Vashegyi György
Vashegyi György

A hangverseny szórólapja zenei ismertetőszöveget is tartalmazott, amelynek szembeötlő hibái mellett nem lehet szó nélkül elmenni – legyünk hát túl rajta. Ha a Haydn által három igen különböző zenei apparátusra is megírt A Megváltó hét szava feltűnik egy koncert programjában, már kezdhetünk aggódni, hogy sikerül-e eltalálni az adott verzió Hoboken- (Haydn-jegyzék-) számát. A mostani szórólap névtelen alkotója sajnos túl is teljesített: a három megadott Hoboken-szám kétharmada ugyanis nem csupán téves, hanem egyáltalán nem is létezik. Emellett az ismertetőben nem sikerült helyesen leírni az Esterházy nevet, s a szöveg azt sugallja, hogy a motetta eredeti, más szövegre komponált változata kilenc évvel korábbi a valóságosnál. Mindezek megkoronázásaképpen a „Csoda” – „Miracle” – melléknévvel a 94-es szimfóniát is hírbe hozza az eddig ismert jelöltek, a 96. és a 102. szimfónia mellett, jóllehet annak van már mellékneve, lévén régi ismerősünk, a „Dobütés” – angolul: „Surprise” – szimfónia. Ha már zűrzavar, legyen teljes – gondolkodhatott a szerző, aki a rövid szólóját a kórusból előlépve kitűnően éneklő Kiss Rózsa nevét is elhallgatta (szerencsére az est háziasszonya, Sipos Szilvia pótolta a mulasztást). Ha szabad valamit tanácsolnom, kinyomtatás előtt érdemes az effajta ismertetőt zenéhez értő szakemberrel is átnézetni – megéri a fáradságot.

A 102., B-dúr szimfónia, a londoni sorozat egyik csodája, gondos, csiszolt és gazdagon differenciált előadásban szólalt meg. Már a lassú bevezetésben feltűnt a zenekar gömbölyű és áttetsző hangzása; ezt a tétel főrészében, majd a további tételekben az árnyékolta be kissé, hogy a remek fúvóskar és a timpani valamelyest fedte a hegedűszólamot. A mennyei lassú tételben kulcsszerepet játszó, hallatlanul kényes gordonkaszólamot Varga István megingathatatlan biztonsággal adta elő, nagyban hozzájárulva a már-már lúdbőröztető hatáshoz. A lendületesen játszott menüettben a lélegzetelállító oboa-fagott oktávmenetek és Vashegyi remek agogikai tagolásai szereztek örömet, a tartott tempójú, tartásos fináléban pedig a konstrukció hajszálpontos működése. 

Az Insanae et vanae curae latin szövegű motetta, amely az Il ritorno di Tobia című oratórium egy utólag komponált betétszámának átszövegezett változata (kontrafaktuma), tulajdonképp itt is, ott is viharkórus, tehát tulajdonképpen nem liturgikus célú, hanem karakterdarab. A hatásos és tömör tétel erőteljes hatást keltett, jóllehet a kórus hangzása, legalábbis az első pillanatban, nem tetszett igazán összecsiszoltnak.

 
Hamvasi Szilvia
Hamvasi Szilvia

A Megváltó hét szava kanyargós úton jutott el a cádizi székesegyház speciális nagyheti liturgikus igényei szerint komponált eredeti zenekari változattól a kórust és énekszólistákat is foglalkoztató kései megformálásig, bár az új szereplők nem kapnak új zenei anyagot, csupán egy fúvósok által játszott, pihentető funkciójú, új hangszeres tétel beiktatása révén válik a kompozíció immár tíztételessé. Az előadó alapvető problémája az, hogy a hallgató figyelmét nem kevesebb, mint kilenc egymást követő lassú tétellel kell lekötnie – mégpedig az eredeti liturgikus funkció által nyújtott vizuális és gondolati impulzusok nélkül. Éppen ezeket van hivatva pótolni az oratóriumban a kórus- a szólista-együttes és az általuk énekelt szöveg. Persze a probléma valódi kulcsa Haydn zenéje; azt, hogy ebben valóban rejlik annyi árnyalat, ötlet és változatosság, ami a művet meghallgathatóvá teszi, azt jelzi a darabnak a koncertéletben való, állandósult jelenléte, és végeredményben pontosan az olyan előadások bizonyítják, mint ez a mostani, Vashegyi vezényelte produkció. A műnek az a gazdagsága, amire utaltam, itt a legkevésbé sem hivalkodó módon manifesztálódott: inkább valami fenséges nyugalmat érzékeltünk, s azt, hogy a tételek a számukra előírt módon hömpölyögnek előre, s eközben eszünkbe sem jut az unalom, a monotónia veszélye.

A zenekar mindebben továbbra is a megszokott tisztasággal és zenei fegyelemmel vett részt, a kórus pedig – az első ijedelem után – szintén megbízhatóan vezethetőnek és differenciálhatónak bizonyult, továbbá tisztán is intonált, legföljebb a homofon szakaszok hangzásában maradt meg legvégig bizonyos kásásság.

A korábban említett epizódszereptől eltekintve a szólókat Hamvasi Szilvia, Németh Judit, Kálmán László és Blazsó Domonkos énekelte. Hamvasi Szilvia önmagát múlta fölül: szólamát igazi elhitető erővel, érezhető operai tapasztalatokkal, ám maximális ízléssel és stílusosan énekelte; hangja a magas fekvésben, és erőteljes dinamikában is megőrizte hajlékonyságát és puhaságát. A kitűnő Németh Judittal előadott duettekben pedig hangilag, zeneileg tökéletes egységben forrt össze a két énekesnő. Kálmán László korrekt, sőt hibátlan, ám a tőle megszokottnál egy árnyalttal halványabb volt ezúttal; s a remekül formáló és tagoló, mintaszerű német deklamációjával kitűnő Blazsó Domonkossal együtt dinamikailag mindvégig a hölgyszólisták alatt maradt egy szinttel. Az egész együttes kiváló zenei összhangját ez azonban egyáltalán nem veszélyeztette.
Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2013. április 20.