Haydn: A teremtés / MűPa
2010.01.10.

„Reméljük, a Művészetek Palotájában szokás és hagyomány születik ma, újév napján” - írja Batta András a műsorfüzetben Fischer Ádám soros évnyitó Teremtés-előadásával kapcsolatban. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Fischer Ádám
Fischer Ádám
A harmadik ilyen hangverseny alkalmából ez eléggé visszafogottan hangzik; magam inkább úgy érzem, hogy ez a hagyomány már létezik, sőt megszilárdulóban van. Ezen azt értem, hogy az első három hangversennyel Fischer Ádám meggyőzően bizonyította, hogy nemcsak tartani tudja a magas színvonalat – ez többé-kevésbé eleve kétségtelennek tűnt –, hanem valóban változatos és egyéni zamatú produkciókkal ébren is tudja tartani az érdeklődést.

Az idei Teremtés az én szubjektív ítéletem szerint könnyen lehet, hogy a legjobb volt a három közül, mindenesetre nagyon más volt, mint az előző kettő. Ez természetesen szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy Fischer ezúttal – rá korántsem jellemző módon – régi hangszeres zenekart vezényelt: a jeles Freiburgi Barokk Zenekart (Freiburger Barockorchester). De nem is annyira ez tette olyan egyénivé az előadást, hanem inkább az a kamara-jelleg, amit a zenekar létszáma, hangzása, továbbá a bécsi Arnold Schoenberg Kórus (Arnold Schoenberg Chor) létszáma, hangzása és – legalább részben – az énekesek hangkaraktere sugallt, csupa olyan tényező, amelyet a karmester nyilvánvalóan tudatosan, már a közreműködők kiválasztásával, de az előadás során is, összehangolt.

Hanno Müller-Brachmann
Hanno Müller-Brachmann
Összességében ragyogó teljesítményt nyújtott a három szólista, akik nem tökéletesen ugyanazt az ideált képviselték, s nem is mind nyújtottak teljesen hibátlan tejesítményt, de mindhárman jelentékeny és mind a Haydn-stílus ismerete, mind pedig a szövegkifejezés intenzitása szempontjából ideálisan felkészült művészek, akik ráadásul teljes nyitottsággal és érzékenységgel koncentráltak az egymástól és a karmestertől érkező impulzusokra is. A basszista, Hanno Müller-Brachmann az első recitativo pianissimójában kissé ránk ijesztett hangi indiszpozíciójával, de szerencsére hamarosan kiderült, hogy csak pillanatnyi, kezdeti bizonytalanságról volt szó, s az égbolt megteremtéséről, fortéban, már hírnevét teljes mértékben igazolva tudósított. Basszbaritonja áradó szépségű, erőteljes, de imponáló mértékben hajlékony, s ha kell, fürge – emellett Müller-Brachmann zeneileg is koncentrált és szuggesztív. Annette Dasch szoprán szólistaként nem a csengő, briliáns, koloratúrszoprán felé hajló éneklésmódot képviseli; kifogástalan magassága ellenére hangja tartalmaz egy puhább, sötétebb vagy inkább melegebb minőséget, amely ideálisan simul bele a Teremtés alapvetően derűs világába. A művésznő ezzel együtt hallatlan vonalérzékkel és formáló erővel rendelkezik, s minden líraisága mellett igen erőteljesen és élményszerűen énekelt olyan tételeket, mint a Nun beut die Flur kezdetű nagyszabású szopránária.

Annette Dasch
Annette Dasch
A tökélyhez legközelebb azonban valószínűleg a pályafutásának csúcsán álló tenorista, Michael Schade került; Taminóra és passió-evangélistára született hangja makulátlanul tiszta és szépséges, könnyed, mégis korántsem anyagtalan, mert bármikor képes erőteljessé, sőt ércessé válni. Zenei kifejezésben meg éppenséggeél csodákra képes: az In vollem Glanze tételben, ahol a hold megszületik, hangja valóban szelíd holdfényként világít, Ádám teremtésekor az ő hangjáról hisszük, hogy az isteni lehellet képében Ádám testébe kúszik s ott lélekké válik; de ugyanez a hang és ugyanez az énekes kevéssel később, a híres-neves Mit Würd’ und Hoheit tenoráriában, az ember méltóságának állít büszke és méltóságteljes emlékművet. Schade (nem éppen beszélő név!) és Dasch együtt pedig párját ritkító szépséggel és harmóniában adták elő a harmadik rész hálaadó, majd szerelmi duettjét; előbbi különlegesen komplex formájú és terjedelmes tétel, és ritkán feledkezünk el annyira erről a hosszúságról, mint a mostani előadásban. Utóbbi, a Holde Gattin, végtelen lélegzetével még sohasem emlékeztetett ennyire Bellini Casta divájára, pedig a kissé színpadias és határozottan operai jellegű Haydn-tételtől ez valóban nem idegen. Annette Dach, lírai erényeinek felmutatása mellett, ebben a tételben imponáló biztonsággal énekelt a dallamvonalat valóban feldíszítő, de egy pillanatra sem megtörő, rögtönzött ékesítéseket.

Michael Schade
Michael Schade
A méltán neves kórus példamutató tökéllyel és sokféle arcot mutatva látta el rendkívül igényes feladatát. Sajnos, a zenekarral elvben arányos negyven fős együttes rendre halványnak, kevésnek bizonyult hangvolumenben – talán elhelyezkedésük miatt? Jómagam egészen elöl ültem, s csak remélhetem, hogy a terem más pontjairól hallgatva jobb volt az egyensúly. A zenekar elsőrangó teljesítményt nyújtott, a fuvolaszólók különösen élményszerűek voltak, s remekül látta el nehéz feladatát a fagottista s a hórihorgas korabeli kontrafagott játékosa. A vonósoktól pedig nagyon élő, a kamarazenéhez közelítő intenzitású játékot hallottunk. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban Fischer Ádám megtalálta a módját annak, hogy ha már nem – vagy nem kizárólagosan – távoli, monumentális tablók formájában, hanem közelebbről, természetes méretekben, zsánerképek egymásutánjaként szemléljük a teremtéstörténetet, akkor számos olyan részletben és színárnyalatban gyönyörködhessen a zenehallgató, amelyek máskor könnyen elsikkadnak. Már most nagyon kíváncsi vagyok, ezután vajon mi következhet.


Vö. -dni-: Derűvel, hittel, bizalommal 

Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2010. január 1.,  Megjegyzés:  az NKA által nem támogatott