Lackfi János: A részeg elefánt
2010.06.30.

Lezser profizmus, pimasz játékosság – kell-e több egy gyerekvers-kötethez? Lackfi János, a szakmai díjakkal alaposan elhalmozott virtuóz versgyáros (és nem mellesleg: kiváló író, műfordító, drámaíró) új verseskötetében még szemtelenebbül cifrázza, mint eddig. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

Ami legelőször megfogott Lackfi János A részeg elefánt című kötetében, hogy itt végre éreztem az elementáris, betűk iránti szenvedélyt. Nem a történetmesélés vágyát, nem az olajozott termelési rutint, nem a fenenagy gyereklelkűséget, és még csak nem is a civil apukaságot. Őszintén szólva, ezek a szempontok nem érdekelnek. Az érdekel, hogy valaki szereti-e igazán a betűket, vagy nem, és Lackfi szenvedélyesen szereti őket. Ezekben a versekben ugyanis nemcsak játékosság, profizmus, kreativitás vagy humor van rengeteg, hanem vegytiszta mánia. A költő lazán megöli a hősét, ha úgy viccesebb a vers, könnyedén csonkolja a szavakat, cserélgeti a magánhangzókat, ha az kell a rímhez. Ezeket a verseket érdemes hangosan mondogatni: lüktetnek, csengenek-bonganak, lehet őket énekelni, duruzsolni, fennhangon deklamálni. A szavak csengése, a rímek, a prozódia viszi előre, hízlalja a sorokat: szinte megy minden magától, ha bekapcsol a Lackfi versgyár.

Idéznék a leggaládabb kedvenceimből, alátámasztandó állításaimat. Először nézzünk egy szelíd csonkolást: „Megy fenyegetve, / vad lövegekkel, / hogyha becéloz, / várd a halált! //  Itt megy a hosszú / tengeralattjá’ / versbe se fér be, / úgy oson át.” (Alatt) Aztán jöjjön némi szánt szándékkal elkövetett magánhangzó-csere: "Azt kérdezed tőlem bölcsen, / kell-e nekem hörcsög kölcsen? / Azt felelem erre bölcsön, / hogyne kéne hörcsög kölcsön!” (Kölcsönhörcsög) Íme, az összecsengések általi elbájoltatás: „Ezerszer fakad szilva, / bámul ki ablakon, / a falon körte-körte / mászik az unalom. // Ó, pedig úgy cseresznye / futni az udvaron, / ablakon kiuborka, / szaladna utakon! // Ó, pedig úgy itthagyma / házat, ajtót, falat, / itt semmi sem barackja, / zárja bár hét lakat!” (Börtön) És végül zárjuk a sort egy rímek által kikényszerített gyilkossággal: „Siránkozott: a lét piti, / szegény petét / leépíti. // Rossz volt kedély- / állapota, / jött egy pata, / s eltiporta.” (Petelét)

 
Persze, ezen nincs is csodálkoznivaló, hiszen nem volt kevésbé elvetemült Lackfi legutóbbi, Vörös Istvánnal készült kötete sem, az Apám kakasa, mely magyar költők leghíresebb verseinek szeretetteljes kifigurázására épült: „Józsika, Józsika csápol, / frászkarikán hegedülget, / répapüré dala csendül, / fancsali dob hasa dülled.” (Lackfi: Kölyök)  
 
A részeg elefántban pedig Lackfi – vérbeli poeta doctusként – azt is megengedheti magának, hogy a kánonból kivetett, picit lesajnált, megmosolygott versformákkal is eljátsszon kedvére. Ráadásul amellett, hogy titokban nagy szókincsvadász (és például a Krampampuliban hősiesen menti az olyan régi, szép szavakat, mint a börbönce, papmuska vagy kintorna), a Trágár beszédben, ha úgy hozza kedve, „hózentrágárt” is használ. 
 
A játékos, szellemes lázadás, markáns szempontváltás különben nemcsak formilag érezhető, hanem a kötet egész tematikáján is átvonul. Nem hiába részeg az az elefánt: a világ ebben a verseskötetben a feje tetejére áll. Az állatok antropomorfizálódnak, ember módra dohognak, amikor a szőrmetolvaj lenyúlja a bundájukat: „Szitkozódik a nyestnek a nyestné: / „E tolvaj kezét a hóhér bár lenyesné!” // Nyusztnak dohog a nyuszt arája: „mocskos rabló, az ég szakadna rája!” // Rókáné inkább rezignálva / morgolódik a hallban állva: „Na de drágám, ez förtelem: / mehetek haza szőrtelen!” A szokásos óvodai dramaturgia megszegése miatt kiszabott büntetés, az igazgatói látogatás izgalmas kalanddá válik, sőt a kisgyerek álmában szétzúzza az ovi falait: „a téglák közét böködöm, / lebontom én a börtönöm, / az óvodát!” (Forradalom) A Huzakodó című versben a szigorú nagymama a szokásos slussz-passz, punktum, nincs kecmec fenyegetésekkel próbálja ráncba szedni a csemetét, aki bebizonyítja, hogy kecmec, az igenis mindig van. Óvodai, iskolai csetepaték, csalimese-szerű történetek, mondókák, nyelvjátékok gazdag, meglepetésekkel teli útvesztőjében kalandozunk. 
 
Molnár Jacqueline illusztrátorra még az első Kövér Lajos könyvnél lelt rá Lackfi János – pontosabban, honlapja tanulsága szerint nem is ő, hanem a felesége, egy gödöllői iparművészeti pályázaton –, és úgy tűnik, nagyszerűen működik ez a munkakapcsolat, hiszen a Kövér Lajos színre lép, a Kövér Lajos aranykeze és a Vörös Istvánnal közös Apám kakasa után A részeg elefánt című gyerekvers kötetet is Molnár Jacqueline illusztrációi díszítik. Különleges montázstechnikával készültek ezek a munkák, és ugyanazt a féktelen iróniát, játékosságot, esetenként meghökkentő akasztófahumort árasztják magukból, mint Lackfi versei. Ha Lacfi azt írja egy iskolai takarítónőről, hogy „Útjában gyerekek, / mindenkit fenyeget, / hogy letép fejeket, / hollárihó!” (Partviskeringő), akkor nem kell meglepődnünk, hogy a képen egy dromedárnő lenget szenvtelenül a copfjánál fogva két gyereket, körülbelül, mintha éppen skalpoláshoz készülődne. Ha tíz névrejtés közül az egyik sor az, hogy „Bence – Biliben cecelégy zúg!”, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az illusztráción éppen a bilis legény tűnik majd fel kis zsákmányával, nem pedig valamelyik szelídebb szereplő (Névrejtegető). A képek humorát az is adja, hogy a figurák apró kivágásokból állnak össze, melyek elsőre látványosan nem illenek össze, fotókból kivágott szemek ugrálnak egymás alá illesztve az arcokon, keverednek a különféle technikák, gabalyodnak a testrészek és a nézőpontok. A félelmetes Ekcéma igazi rémmé növekszik, háromkezű, ötlábú, csattogó fogsorú, pirosfejű mumussá, akinek a testét egy fém reszelő alkotja, a kígyótestű műlovarnő vicsorog, a bűvész inge felhőkből van összeöltve. 
 
Lackfi végtelenül szabad, szellemes, könnyed, pazar technikájú költő, illusztrátora pedig méltó társa minden bolondériában és elvetemültségben. Tessék helyet csinálni a könyvespolcon!  
Szerző:  Lackfi János,  Cím:  A részeg elefánt,  Kiadás helye és éve:  Budapest, 2009,  Kiadó:  Móra Könyvkiadó,  Terjedelem:  64 oldal,  Ár:  2990 Ft
Megítélt támogatás: 300 000 Ft
Támogató: Szépirodalmi Kollégium
A kötet kiadására (2009)