A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Perényi Miklós Haydn-estje / Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009
2009.04.05.

A Rolla János spiritus rectorságával elhangzott koncerten hallatlan gyönyört hozott két moll hangnemű szimfónia előadása. És mindezt csak fokozta, hogy Perényi Miklós eljátszotta a mester mindkét csellóversenyét. Ahogy Kroó György írná: csillagórában született hangverseny volt. CSONT ANDRÁS ÍRÁSA.

Rolla János
Rolla János
Valamikor, nem is olyan régen, mondjuk, a hatvanas években Haydn nagyjából a 12 londoni szimfónia, A Teremtés meg az Évszakok zeneszerzőjének számított, és persze mindenki tudta azt is, hogy bizonyos értelemben ő alapította meg és vitte tökélyre a vonósnégyes műfaját. Vagyis a hatalmas termésnek csak egy megszűrt részét ismerhette a közönség. A historikus iskola fellépésével (na meg a zenetudomány ezzel kapcsolatos munkája révén, melyben nem lehet túlbecsülni a mi Somfai Lászlónk hozzájárulását) járó óriási repertoár-bővülés aztán igazságot szolgáltatott Haydn egyéb műfajú munkásságának is: előkerültek billentyűs művei, zongorás triói, operái (utóbbiak közül a Tavaszi Fesztiválon is láthattunk), és ritkábban játszott szimfóniái is, utóbbiak mindenekelőtt az úgynevezett Sturm und Drang korszakából. Charles Rosen a 1768 és 1772 között írt műveket ekként jellemzi: „Ebben az időben keletkezett egy sor jelentős, moll hangnemű szimfóniája – drámai, erősen egyéni hangú, kissé modoros alkotások. (…) Ezek a művek egyáltalán nem adnak útbaigazítást, hogy Haydn művészete milyen irányban indult el, és a zene története talán egészen másként alakult volna, ha Haydn az itt felvetett gondolatok némelyikét továbbvitte volna.” A nagy amerikai zenetörténész szerint „nyersen drámai és hevesen emocionális stílus ez a szentimentalizmus legkisebb árnyalata nélkül”. Jellemzőjük a nyers egyszerűség, zabolátlanság.

A Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar talán nem olvasta Rosen érdekes sorait, vagy mégis, de nem értett velük egyet. Mert noha kétségtelen, hogy előadásukban felvillantak a sötétebb, olykor egyenesen démoni színek és karcosabb, depressziósabb hangulatok, a menüett tételek meg egyenesen kísértetiesen szóltak, a két moll, Sturm und Drang szimfónia (e-moll, No. 44, c-moll No. 52) interpretációjának alaphangja mégis a nemes egyszerűség és a kiegyenlített plaszticitás volt; minden hang éretten és tökéletesen anyagszerűen szólalt meg, a mindkét műben tetten érhető erős kontrapunktikus szerkesztettsége üvegtiszta fénnyel ragyogott – a barokk örökség és a korai romantika-szentimentalizmus megbillenthetetlen egyensúlyba került. És a Rosen említette modorosságnak nyomát sem észlelhettük, éppen ellenkezőleg – a nagyszerű gárda játéka maga volt a természetesség és a minden pretenciózus hangulattól mentes, magától értetődő világosság. Persze nem lehetetlen, hogy mai füllel már másként értékeljük Haydn szokatlan megoldásait, és ami egykor, azaz a 20. század hatvanas-hetvenes éveiben még erőszakoltnak hangzott, az mára megszokottá és a napnál tisztábbá vált. Vagy mi lettünk szakadékosabbak… Legyen bárhogy is, a zenekar az elgondolható legnagyobb koncentráltsággal, remek tempókkal és formaérzékkel közvetítette ezeket a nem mindennap hallható furcsa kis remekeket.

Perényi Miklós
Perényi Miklós
Persze minden fényük és kiegyenlítettségük ellenére, a moll hangnemek azért mégis elsősorban szomorú, sőt gyászos vagy egyenesen tépett hangjukkal keltettek feltűnést, így mellettük még tavasziasabb felüdülést jelentettek a dúrban fogalmazott csellóversenyek. Perényi Miklós még a tőle megszokottnál is nagyobb formában játszott ezen az estén, és majdnem sikerült bebizonyítania – különösen a D-dúr csellóversenyben, annak is legkivált a második tételében –, hogy Haydnnak ezek a versenyművei olykor Mozart zongoraversenyeinek nívóján állnak. Hogy egyike e hangszer legnagyobb, lehetetlent nem ismerő virtuózainak, azt a D-dúr versenymű szédületes harmadik tételében hallhattuk ismét. De mindez csak mellékes vonás Perényi megfoghatatlan, már-már angyali muzikalitása mellett. Belőle egyszerűen árad a muzsika, minden hang végletesen elrendelt és elrendezett, ugyanakkor játéka maga a tökéletes spontaneitás és szinte gyermeki öröm. Perényi Miklós előadói modora naiv a szó schilleri értelmében, azaz maga a természet. Azt hiszem, boldogok lehetünk, hogy kortársainak születtünk.


Kapcsolódó cikkeinket a Budapesti Tavaszi Fesztivál 2009 gyűjtőlapon olvashatják.

Szerző: Csont András
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2009. március 31.