Kiss Gy. László: Transfiguratio / Hungaroton
2009.02.24.

Aligha gondolhattuk volna, hogy manapság, mikor a zenekultúra csillagát oly magasan járónak képzeljük, hogy abban már semmiféle esszenciálisan új nem történhet, akkor jön egy klarinétos, és egy soha nem hallott világot tár elénk! VÉGSŐ ZOLTÁN KRITIKÁJA.

Vajon melyik hangszer a legújabb, amely a mai szimfonikus- és kamarazenekarokban, illetve az általuk játszott repertoárban meghonosodott, és szólójára elsőrangú műveket írnak? Némi gondolkodás után biztos sokan kiegyeznénk Adolphe Sax 1846-ban bejegyzett találmányával, a szaxofonnal, de már az is olyan régen elfogadott tagja a zenekaroknak, hogy egyszerűen nem jut eszünkbe, hogy e téren bármiféle revolúció megtörténhet. Erre tessék, itt a Transfiguratio című lemez, amely a Budapesti Fesztiválzenekar klarinétosának, Kiss Gy. Lászlónak a szólóanyaga! Ha nem olvassuk el a borítót, garantálom, senki nem találja ki, milyen hangszeren játszik a lemezen Kiss Gy., sőt, még úgy is tűnhet, mintha több hangszert vett volna birtokába, és mindegyiken elképesztő átéltséggel és virtuozitással adná elő a kizárólag számára írt – többnyire – remekműveket. Több, zenei tudására büszke ismerősömnek, sőt, gyakorló muzsikusnak mutattam meg a lemezt, és kértem, találják ki, milyen hangszer viszi a prímet. Oboa, kürt, fagott, szopránszaxofon, trombita, klarinét, fuvola, kaval – találgattak barátaim. Mivel én tudtam, hogy milyen hangszerről van szó, csak egyszerűen ámultam azon, hogy egy valójában jól ismert instrumentumnak mennyi rejtett arca tárul most elénk: számomra legtöbbször az angolkürt gyönyörű nazális hangját idézi Kiss Gy. előadása, de a helyzet nem ennyire egyszerű. Gyakran hangról hangra változik a megszólalási karakter, nem beszélve arról, hogy összességében mégiscsak olyasmit hallunk, amit eddig soha. Nem kertelek tovább: a tárogatóról van szó.

Kiss Gy. László
Kiss Gy. László
Azt a hangszert, amit ma tárogatóként ismerünk, 1896-ra, a Milleniumra készítette el Schunda József. A Rákóczi-kultusz fellángolásának idején valami olyasmire vágytak, ami hűen idézi a kuruc-korszakot, és lényegében senkit nem érdekelt, hogy a korabeli tárogatósíp egészen más volt, mint a megszületett tárogató. Előbbi a mai zurna rokona volt duplasíppal, míg Schunda találmánya a klarinét nyelvsípos fúvókaszerkezetével azonos, ám felépítményében inkább a szaxofonhoz és oboához hasonlít – mondani sem kell: ezért hangjuk is eltérő. Schunda célja az volt, hogy a tárogató betagozódjon a hagyományos hangszerek sorába, hiszen az akkor elkövetkező új évszázad muzsikájában például az angolkürt mellett az oboa, vagy a trombita mellett a szárnykürt ugyanolyan jól megélt, ahogy a klarinét mellett megélhetett volna a tárogató. Csakhogy nem így lett, aminek több oka is van: a tárogató sokáig megrekedt a cigányzene az irredenta- és kuruc témájú dalok repertoárjában, s hozzá nem akadt olyan művész, aki kellő technikai képzettség mellett, a klasszikus előadói habitust is elsajátította volna. Továbbá a szűkös, gyakran álnépies repertoár miatt egyfajta, jellegzetesen rusztikus hangzás társult a tárogatóhoz és ezt közel 120 évig nem is igazán jutott eszébe senkinek újraértékelni. Talán a dzsessz egy-egy jelentősebb képviselője tett azért, hogy a hangszer az őt megillető helyre kerüljön (Magyarországon Borbély Mihály; a törtető avantgárd oldaláról pedig a nagy újító, Peter Brötzmann – ebben az interjúban beszél arról is, hogyan talált rá a tárogatóra). Kiss Gy. László ebben a kiüresedett környezetben kezdett el valami olyasmit, ami a Transfiguratio lemezhez vezetett, és amit nyugodtan nevezhetünk az új évezred egyik első, jelentős magyar zenetörténeti momentumának.


Kiss Gy. már 1999-ben kiadott egy tárogató-lemezt, aminek folytatásaként most összegyűjtött a tárogatót a lehető legtöbb oldalról bemutató 8 művet. Közreműködik az Auer Vonósnégyes, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, valamint különböző hangszerpárosításokban Árendás Péter 3 húros brácsán, Lelkes András nagybőgőn és Simon Beáta hárfán. A szólótól a relatíve nagyobb apparátusra írt művekig kóstolhatjuk végig, miképpen uralja a teljes hangképet, vagy hogyan illeszkedik bele és bujkál az imitációs formák között a tárogató. A lemez külön erénye, hogy a forradalmian új megszólaltatási technikát és az eddig soha nem hallott tárogató-hangszíneket mint szükséges kellékeket kezeli, és a hangsúlyt kizárólag a zeneiségre, a gyakran ultramodern művek precíz, forrásértékű megszólaltatására fekteti. Pedig Balassa Sándor háromtételes szólódarabja vagy Tóth Armand hárfával duózó, a hellén aranykort újraértelmező, modális Négy Pindarosi éneke önmagában alapjául szolgál annak, hogy ódákat zengjünk a mostantól bizonyítottan legösszetettebb hangú fafúvósról. Kiss Gy. hallhatóan állhatatos munkájával egyelőre azt érte el, hogy itthon, de talán a világon sincs más előadóművész, aki hozzá hasonlóan tudná megszólaltatni a tárogatót. A tónusok nem csupán regiszterenként változnak; a dinamikai szintek, a tempó és bizony, a zenekarral interferáló hangzás is újabb és újabb karaktereket hoznak felszínre, míg a különös sotto voce (folytott hang) hihetetlen selymességet kölcsönöz az előadásnak.

A Transfiguratio lemez (amelynek címadó darabját Könczei Árpád írta tárogatóra és vonósnégyesre) hivatkozási alapja lesz ezentúl a hangszer művelőinek, hiszen – ahogy a cím sejteni engedi – itt valóban átváltozás történt: egy hangszer szerepe értékelődött újjá. Mindazonáltal nem lehet elmenni amellett, hogy Kiss Gy. előadásával, a darabok megválasztásával is a kánon megváltoztatására törekszik. Könczei másik darabja, a Székely ördöngös, vagy Kovács Béla záró kompozíciója, az Egy kis balkánzene klasszikus keretek közé tereli a hagyományos népzenei tradíciókat (például a háromhúros brácsa bevonásával, és a rubatón is túlmutató szabad, elbeszélő jelleggel). De megemlíthetjük Matthias Kadar Rêve című, vonószenekarra és tárogatóra írt darabját, amelyben valahol a Lohengrin nyitánya és Ligeti Atmoszférák című kompozíciója keveredik, mikor megszólalnak a vonósok tremolói. Ezen a lemezen a dzsessz, a népzene, a kortárs- és városi műzene keveredik a klasszikus muzsika tradícióival, de mégsem ismerünk hagyományokra. Ennek oka a tárogató, aminek ugyan ismerjük a tradícióját, de így, ilyen környezetben eddig még nem hallhattuk.

Kiadó:  Hungaroton
Kiadás éve:  2008
Megítélt támogatás: 13 600 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
Komolyzenei és kortárs művek CD-n történő megjelentetésére (2008)