Játékos muzsika 7x10 percben / Óbudai Társaskör
2009.02.19.

Tudom, hogy nem volt korszerű, tudom, hogy nem fért bele a műsorstruktúrába, de egy kicsit hiányzik a Ki nyer ma? - még ha nem is hallgattam minden nap, és tudtam azt is, a műsort életben tartó romantikus repertoár fölött eljárt az idő. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Tudom, hogy ma már szinte lehetetlen egy ilyen műsort zökkenőmentesen megrendezni, mert hiába zengedeznek oly sokan - főleg a kiadók vezetői - jeremiádákat a lemezpiac haláláról, még sosem volt ennyi szerző és ennyi előadó a piacon, sosem volt ilyen érdekes és színes a választék, és – szempontunkból ez sem lényegtelen – sosem volt még ennyire eltérő az előadóművészek felfogása. Carmingola hegedűjátékát ugyanúgy nem lehet összekeverni Fabio Biondiéval, mint Szeryngét David Ojsztrahéval: szélsőséges gesztusok, karizmatikus értelmezések jellemzik mindahányat. Azok látják a leginkább válságosnak a klasszikus zene helyzetét, akik nem hívei a régi zenés mozgalomnak, nem nyitottak e mozgalom eredményeire. A repertoár kibővülése azt is jelentette, hogy néhány nagy zeneszerző nimbusza – rajongótábora is – kisebb lett: a szélesebb repertoárban kevesebb hely jut, mondjuk, Brucknernek, de Mahlernek, sőt Schönbergnek is. Olyanok túrják ki őket, mint Rameau, Campra vagy Graun, Hasse, akik másként, más zenét szereztek, egészen más célokat tartva szem előtt. Ha őket hallgatjuk, eszünkbe juthat Márai Sándor lényegre tapintó naplójegyzete, ami a legsúlyosabb ellenérv lehet a Ki nyer má?-val szemben is: a zene nem tananyag, nem lehet az; a zene lényege, hogy "felveri az életörömöt". Igaz, ha valamiért, hát éppen azért is lehetett szimpatikus a Ki nyer ma?, mert annak ellenére, hogy műveltségi vetélkedő volt, a résztvevőkön érezni, hallani lehetett, hogy számukra a zene örömforrás. És a zene örömelvűsége érvényesült, ha megszólalt egy vendég, s meghallgattuk a bejátszást az Astoria Szálló e műsor okán legendás halljából.

Fotó a Ki nyer ma hőskorából. Aki kérdez: Czigány György
Fotó a Ki nyer ma? hőskorából. Aki kérdez: Czigány György
Nem, sajnos tényleg nem volt fenntartható ez a műsor, és nem csak azért, mert nincs utánpótlás (ezen is felesleges keseregni), hanem azért is, mert minden ízében Kádár-kori volt: a csúfos nyereményekkel, ízlésformáló elszántságával (még ha a zenét örömmel is hallgattuk együtt). De mégis hiányzik. Mert volt valami bája az állandóságának, annak, hogy fenntartotta a reményt: élnek még a komolyzene - egy válaszért a belvárosba bebumlizni hajlandó - nagy tudorai, és volt valami kancsal bája annak is, hogy halálozásokhoz és születésekhez kapcsolódtak oly sokszor a kérdések, meg persze bemutatókhoz, esetenként esküvőkhöz. Jó volt tudni, hogy van egy művelt réteg, aki a déli órákban megpróbálja kitalálni a választ, és konyhája homályában, a tűzhely közelében, vagy ebéd előtt a munkaasztalánál a kezét dörzsöli, ha találata van.

A Déli Krónika után kevésbé tűnt fel, milyen helyen is élünk. Világos volt, hogy ennek egyszer véget vetnek majd - a műveltség vircsaftjának -, és száműzik ezt a műsort - egy közösségi házba. A játék végül az Óbudai Társaskörben talált otthonra. A műsorvezető, természetesen, a meglepően fiatalos Czigány György – ne feledjük, negyven éve pattant ki fejéből a műsor ötlete. Kitartásáért is tisztelet illeti.

Czigány György
Czigány György
Az Óbudai Társaskör programja több érdeklődőt érdemelt volna, hisz a gondolat, hogy a bejátszások helyett legyen élőzene, és muzsikáljon egy kedvelt, és profi zenekar, kiérdemli legalább fejbólintásunkat. A Budapesti Vonósok ezen az estén igen jól teljesítettek, különösen az együttesből alakított kvartettek és triók. A műsor összeállítói nem ragaszkodtak a hagyományokhoz: kellemes meglepetés volt, hogy elhangzott a tehetséges Bach fiú, Carl Philipp Emanuel egy vonósszimfóniája is, és a művek jelentős része sem bizonyult unásig ismert darabnak.

A struktúra a régi vágású rádiós etapokat idézte: a zenekar eljátszott pár ütemnyi részletet, és a jelenlevőknek ki kellett (volna) találni, hogy mit is hallottak – ez egyszer sem sikerült. Színre lépett a nagy szükségben Czigány György, hogy segítő kezet nyújtson a bizonytalanoknak: a komponálás évében született művekből idézett, elmondott néhány apróságot a szerző életrajzából, ismert anekdotákat, és szinte kivétel nélkül mindig hozzá is segített néhány érdeklődőt egy cédéhez. Aztán hallhattuk a művet (a tételt) „teljes egészében”.

A legbuzgóbbnak egy tizenhárom éves kisfiú bizonyult. Ő mondta meg, hogy az első mű szerzője nem lehetett más, mint Beethoven (a korai Esz-dúr zongoranégyes egy részletét hallottuk), ő felelt helyesen arra a kérdésre, hogy ki volt az a lipcsei zeneszerző, aki századévnyi pauza után újra elővette Bach Máté Passióját (egy részlet hangzott el Mendelssohn c-moll szimfóniájából). Az irodalmi kérdésekre könnyebben jöttek a válaszok – Czigány György valószínűleg jól sejtette, nyugdíjas pedagógusok voltak többségben. A műsorvezető Csokonai Varázsfuvola-fordítása, egy Szabolcsi Bence-idézet és más jeles dolgok után felolvasta saját Schubertiáda című versét is.

A vers jobban tetszett volna, ha nem keverednek bele a személyes sértettség nyomai, nem idézi meg „Aczél elvtárst”, és híján van az érzelgősségnek („porból és szemétből az indulat nemessége támadt”). Volt annak is valami faramuci bája, hogy Czigány György Czigány György-verset olvasott fel, de a vers elég pontosan ismertette Schubert életrajzát, és mikor máskor is hallhattuk volna, ha nem egy, a Ki nyer má?-t – és a Ki nyer ma? korát is - idéző esten. Elhangzott még – a legkevésbé szépen: a hangzás nem volt kiegyenlített, s becsúsztak dinamikai hibák – Puccini Krizantémok című műve, egy Haydn-szimfónia részlete, és megtudtuk azt is, hogy egyszer Klukon Edit is nyert a vetélkedőn.

Azt hiszem az ilyen estére mondják, hogy tartalmas este. Sajnáltam, igen, sajnáltam, hogy másnap már nem takarja semmi a Krónika után a valóságot.

Helyszín:  Óbudai Társaskör,  Időpont:  Február 18.
Megítélt támogatás: 500 000 Ft
Támogató: Zenei Kollégium
Az Óbudai Társaskör koncertszerű rendezvényeinek megvalósítására (2008)