Az őszi fesztivál a gyerekek kegyeit is kereste idén. Két legfontosabb állomásunk egy illusztris állathangutánzó-verseny és egy koca bendője. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

Tegye fel a kezét, aki attól a rendezőtől, akinek debütálása egy klasszikus zombifilm remake-je volt, és olyan további popcorn-klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint a 300 vagy a Watchmen, beszélő baglyos filmet várt. TOROCZKAY ANDRÁS CIKKE.

Závada Pál ezúttal szlovák népmeséket gyűjtött kötetbe. Ismerősnek persze valahonnan ismerős mesék ezek, hiszen visszaköszön számos elemük a magyar népmesekincsből is, mégis tagadhatatlanul van bennük valamiféle izgalmas-szokatlan íz. KERESZTESI JÓZSEF KRITIKÁJA.

Ami a délelőtti bábelőadásokra, az a Kossuth téri amatőr gyermekelőadásokra is igaz: dramaturgiai felkészületlenség és egy összetettebb színházi gondolkodás hiánya. Mintha a Vidort is sújtó pénzügyi gondok idén az utca- és bábszínházi programokon csapódtak volna le… SZALAY ÁLMOS ÍRÁSA.

Átgondolatlanság – ez jellemzi leginkább a Vidor Fesztivál bábszínházi programsorozatát, amely jelen esetben, akár az „utcaszínház” kifejezés, gyermekelőadásokat jelent.

A felszabadult játék, s vele a nevetés is igen kevéssé volt jelen az előadásokban, tán mert a „felnőttbáb-játék” szabadulni akar a könnyedség és könnyűség ódiumától. Pedig hát legalább Huizinga óta jól tudjuk, hogy a játék nagyon is komoly dolog. MILBACHER RÓBERT BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.

A fesztivál idején egy gyerekkori bábműsor főcímdala járt a fejemben, mely szerint „fakanálból van a báb”, illetve „játszani és együtt lenni […] milyen jó”. A fesztivál végére az első közhely megdőlt, ez utóbbi fényesen beigazolódott. MILBACHER RÓBERT BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.

Az Ördögkatlan Fesztivál zárt téri színházi előadásai idén is extra teltházakkal mentek, a szabadtériek meg csak azért nem, mert vagy nem tudtunk róluk, vagy elég nagy hely volt mindenki számára a szabad ég alatt. Kellemesen kaotikusan és barátságosan telt a színházi idő. SISSO ÍRÁSA.

Nem szokványos kritikusi feladat: szigorú szemmel ítélni egy ovisoknak szóló, egészestés rajzfilmről, amelyet alkotói eredetileg huszonhat részes tévésorozatnak szántak, s amelyről a próbavetítések után derült ki, hogy füzérként is remekül működik a célközöségnél. KŐHEGYI ILONA KRITIKÁJA.

Az egri vármúzeum időszakos kiállítása széles merítésből válogat, alapos és gazdag művelődéstörténeti áttekintést nyújtva a tizenkilencedik század végi és huszadik századi magyar játékkultúráról. KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.

Szellemes cím, rendkívül könnyed, finom, mókás, eredeti rajzok – nagyszerű érzés először kézbe fogni a Gréta garbóját, Finy Petra Holló Anna által illusztrált verseskötetét. Aztán ez a lelkesedés kissé csitul. Nem baj, még így is elég jó kötet. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

A nagy zöld mogorva ogréról csak az nem hallott, aki az elmúlt évtizedet átaludta egy barlangban. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.

Lezser profizmus, pimasz játékosság – kell-e több egy gyerekvers-kötethez? Lackfi János, a szakmai díjakkal alaposan elhalmozott virtuóz versgyáros (és nem mellesleg: kiváló író, műfordító, drámaíró) új verseskötetében még szemtelenebbül cifrázza, mint eddig. TÓTH ÁGNES VERONIKA ÍRÁSA.

Az értő és érzékeny válogatásnak köszönhetően csecsemőszínháztól nevelési programokon át bábjátékig és probléma-darabokig sokféle előadást láthattak a kaposvári gyerekek és fiatalok, a hazai és külföldi szakemberek. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Az első teljes egészében számítógéppel megalkotott animációs film, a Toy Story tizenöt évvel a méltán hatalmas sikerű első darab után trilógiává bővült. Tudják-e tartani a szintet a Pixar zsenijei? – a kérdés merőben költői. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.