Ez az egyoldalúság az egyes filmek értékéből semmit nem von le, és elsőre fel sem tűnik az embernek, mivel a zene természeténél fogva szerencsére olyan, hogy nem mindegy, ki játssza. Ettől vált igazán izgalmassá a fesztivál egyik legnagyobb durranása, az iráni Perzsa macskák (a magyar címet csak az menti, hogy az angolból származik: No One Knows About Persian Cats). Egyszerre torokszorító és vicces látni egy olyan ország fiataljait, akiknek a legfőbb vágya indie rockot játszani, vagy megnézni mondjuk a Sigur Róst élőben, vagy végre egy olyan koncertet adni, amit nem ver szét a rendőrség.

Perzsa macskák

Iránban ugyanis az 1979-es forradalom óta az iszlám vallási vezetők betiltották a popzene minden formáját, mondván, hogy az ördögtől való dolog. Nekünk, magyaroknak sok jelenet igen ismerős lehetett: olyan együttesekről van szó, akik titokban elég jó zenét raknak össze. A Perzsa macskák tavaly Cannes-ban különdíjat kapott, s olyannyira aktuális problémát dolgoz fel, hogy félig-meddig dokumentumfilmnek is tekinthető, ráadásul természetesen engedély nélkül forgott. Negar és Ashkan, a film két főhőse hamis papírokkal próbálna kijutni Londonba, ahová meghívták őket zenélni. A valóban létező együttes, a Take It Easy Hospital játszott is a Gödörben a film bemutatója után.

A film azonban – koncepciójából fakadóan – kissé szétesik, és alig tudja összerakni magát a végére. Az alaptörténet ugyanis úgy bonyolódik, hogy főhőseink felkeresik Nadert, aki saját bevallása szerint illegális üzelmekben verhetetlen. Míg készülnek a papírok, körbejárják a zenésztársakat, s így kézi kamerás rögtönzések során megismerjük az összes underground zenészt Teheránban. De tényleg az összeset, a heavy metalt játszó, istállóban próbálókat, a bluest játszó öregebb generáció képviselőit, és a többieket mind. S mivel az egyébként igazán szórakoztató Nader világzenét játszik, egész pontosan énekel, neki és kísérő zenekarának köszönhetően legalább hallható volt néhány varázslatos perc erejéig másfajta zene is a fesztiválon.

Lélektánc

Nemcsak zenei szempontból volt még érdekes színfolt a kevesebb mint egy órás Lélektánc produkció, amely alatt Jean-Philippe Heritier klasszikus hangszerelést elektronikus megoldásokkal ötvöző zenéje szólt. A mozi valójában egy Bozsik Yvette koreográfiájával készült színházi produkció filmre ültetése. Az előadás tétje, hogy a Tánceánia Együttes és a Gördülő Tánccsoport sérült és ép táncosai együtt hoznak létre valamit, és az előadás az alkotók reményei szerint fontos szerephez juthat a sérülteket kirekesztő szociális kultúra átformálásában. A film felkavaró élmény, csak erős idegzetűeknek ajánlott. (Kritikánk az előadásról itt olvasható – a szerk.)

All Tomorrow’s Parties

Az All Tomorrow’s Parties egy tíz éves angliai indie-fesztiválról szól, kár, hogy nagyon szétfolyósra sikerült. Ez nem is csoda, hiszen a film a fesztivál látogatóinak – kb. kétszáz filmkészítő, rajongó és zenész – saját felvételeiből áll. Felváltva látunk posztpunk, spontán megörökített házi videókat és profin beállított interjúkat a fesztivál megálmodóival. Mindezt persze a legkülönbözőbb formátumokban rögzítették: Super8-assal, videokamerával és mobiltelefonnal. Az egészet megspékelték házi felvételekkel és régi tévéműsorok részleteivel, amelyek csak érintőlegesen kapcsolódnak az eseményhez. Az eredmény így egy darabig magával ragadó, de végül nem tud önmagán túlmutatni: aki látott már minimum egy fesztiválról szóló filmet, annak a dramaturgia, a látvány a szokásos, legfeljebb itt faházak vannak sátrak helyett. Kár, hogy nem tudtak fókuszpontot találni, vagy rövidebbre szabni a játékidőt (a 82 perc is legalább százhúsznak tűnt), mert olykor azért érdekes dolgok történtek a kamerák előtt. Az egyik ilyen, amikor egy dobos körül sokan mozogtak egyszerre, vagy a házak előtti spontán koncertek, meg a koncerthang és az akusztikus próba egymásra játszása. A filmélmény azonban valószínűleg csak akkor lenne teljes ebben az esetben, ha mi is részesei lettünk volna az eseményeknek, így viszont a mások nyaralásáról készült fotók nézegetését idézi bennünk. Mindezt olyan előadók amúgy kiváló zenéivel, mint a Battles, Nick Cave, a Belle &Sebastian, a Lightning Bolt vagy a The Boredoms.

The White Stripes (A képek forrása: titanicfilmfest.hu)