Tizenhat év után, a Magvető Időmérték sorozatában jelent meg új kötete Várady Szabolcsnak. Az alig negyven versből álló gyűjtemény a De mennyire címet viseli. A szerző, bár az irodalmi közvélemény lírikusként ismeri, elsősorban szerkesztői, fordítói, irodalomtörténészi megnyilvánulásaiban van jelen az irodalomban. NAGYGÉCI KOVÁCS JÓZSEF KRITIKÁJA.
Találkozások élménybeszámolói ezek az írások. Nem irodalomtörténeti kalauz, nem is tudományos munka ez. Nem akar az lenni. De ha még sokáig rosszul reklámozzák, ez lesz az a könyv, amit merő tévedésből „pihévé szednek hűvös kócsagok”. Kár lenne. GABNAI KATALIN ELEMZÉSE.
A dél-baranyai Ördögkatlan Fesztivál úgy van kitalálva, hogy mindig vannak hívószavak, jelmondatok, vonzó nevek. Ezért bevezetőként csak annyit mondunk: Bárka Színház, Saul fia, Ukrajna, Weöres Sándor. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 1. RÉSZ.
Mezítláb suhan a színre az előadó. Mint egykor a varázslók az anyaföldet, talpa alatt érzi a színpadot, de libbenő lépéseivel mintha az univerzumban körözne. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Weöres Sándor drámája nem historizáló mű, a kecskeméti színpadon sem konkrét történeti korba ágyazódik a Koltai M. Gábor rendezte előadás: költői maskarádét látunk, amelyben ott kavarog a teljes magyar történelem, a huszadik század összes háborús és politikai tapasztalata. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
Kitett magáért az irodalomtudomány és a könyvkiadás Weöres születésének centenáriuma alkalmából. Az ülésszakok, könyvek, megemlékezések sora jelenleg is gyarapszik. A pálmát Kenyeres Zoltán a Kossuth Kiadó által gondozott munkája viszi el. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
„…halandóknak nem ajánlott, talán ha maroknyian találnak benne élvezetet” – vetette újságpapírra nemrégiben egy szépírónak is kiváló kulturális publicista, a könyv szaktudományos szövegezésére célozva. E sorok írója a maroknyiból egy. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
A rendhagyó irodalomóra sokak számára még mindig azt jelenti, hogy a tankönyvek unalmas életrajzait és rímképleteit próbálják meg cukorborításban lenyomni a torkunkon. A PIM Weöres Sándor kiállításán nyoma sincs édes-keserű pirulának, helyette elmerülhetünk a tapintható, koppantható, rajzolható, fújható versjátékokban. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.
A pécsi egyetemi színjátszókra jó korszak köszöntött. Belakták új, véglegesnek szánt helyüket a Zsolnay Negyedben, amely Pécs legütősebb EKF-beruházása. A töredékére zsugorodott Zsolnay Manufaktúra átalakított épületeiben mostantól a kortárs művészeté a tér. V. GILBERT EDIT ÍRÁSA.
Vajon a tolakodó vizualitás korában van-e még hatalma a szónak? Erre próbáltak választ találni a Műcsarnokban rendezett maratoni felolvasóesten a magyar verselők, és velük együtt a világ 95 országának 650 helyszínén az egyéb nyelveken szólók. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.
Az előadás tavaly már majdnem létrejött, amikor az utolsó pillanatban – a nyilvánossággal nem közölt okokból – törölték a műsorból. A rendező maradt, a szereplők mentek: Sopsits Árpád kifinomult, szép és erős képekben meséli el a magyar irodalom egyik legizgalmasabb perszónájának, Psychének az igaz (?) történetét. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A Katona József Színházban nemrég mutatták be Weöres Sándor nagyszerű filozofikus tréfáját, A kétfejű fenevadat; a színház harmadik, legkisebb játszóhelyén, a Sufniban pedig Fekete Ernő válogatásában és előadásában harminc Weöres-verset hallhat, és még inkább láthat a néző. SZEGŐ JÁNOS ÍRÁSA.
Sokadszor rugaszkodik neki a magyar színház, hogy megszólaltassa Weöres Sándor remekművét. Az „eddig született legjobb magyar drámát”, ahogy Spiró György nevezi a műsorfüzetben. A különleges színházi matéria most is meglepetésekkel szolgál játszónak, nézőnek. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Az előadás ikonja az a kép, amelyben számosan hajtják fejüket Mészáros Piroska ölébe, odafönt a keskeny platón, és a világítás a keletkezett fürtszerű építményt emeli ki. Egy végzős egyetemi színészosztály nagyjából-egészéből összeborul. Weöres Sándor Octopus, avagy Szent György és a Sárkány históriája című darabját játsszák. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.