Médiuma s egyben vezetője is a szertartásnak ez a huszonöt éves fiatalember, aki testét-lelkét kölcsönzi a nyolcvan éve halott költőnek. S hol épp csak átüt, hol fájdalmasan áthatol rajta a megidézett élet. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Vígszínház
AZ ÉRKEZŐ
A MÉDIUM Shakespeare: Hamlet / Vígszínház
Jöjj el, szabadság, mondja tagolt, pontos értelmezéssel a színészkirály a József Attila-verset az előadásban. A négy évszázados tragédia, s a harmincas évek súlyos látlelete a mába ér. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A SZERETETLENSÉG HIMNUSZA A Pentheszileia Program / Vígszínház
Úgy érzem magam ebben az előadásban, mint hal a vízben, pedig kísért és nyomaszt még napokig. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
ÉLETEK A BONCASZTALON Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés / Vígszínház
Nyomozás vagy boncolás? Ki a gyilkos? Egyetlen tudatosan ölő ember vagy a maga módján mindenki? Lehet-e olyan helyzet, amikor jogos az élet kioltása? Szétbogozható-e Raszkolnyikov és Porfirij igaza? NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
SZEMEK Kontakt –Keleti Éva fotói / Magyar Nemzeti Múzeum
A kiállítás születésnapi megemlékezés, amely azonban nemcsak a nyolcvanöt éves fotósnak szól, hiszen azt a nyolcvanöt képet, amit az ünnepelt a kurátorával, Szarka Klárával közösen válogatott ki, igazából a közönség kapja ajándékba. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
FÉRFIVAKSÁG Molière: A nők iskolája / Katona József Színház
Frappáns újrafordítás, szellemesen működő díszlet, karaktert teremtő jelmezek, pompázatos alakítások, elegáns és gondos rendezés – a műgond megtestesülése. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
SZERELEMBE ESŐ ALKAT Beszélgetés Wunderlich Józseffel
A Prima Primissima Alapítvány és az FHB Bank által adományozott Junior Prima Díj egyik idei nyertesével, a Vígszínházban második teljes évadját kezdő Wunderlich Józseffel beszélgettünk. Mindenekelőtt a színházról. PROICS LILLA INTERJÚJA.
A NŐI HAMLET NAGYON RITKA Beszélgetés Szilágyi Csengével
Azt mondja, a naivát, a szendét nem látják benne a rendezők. Helyette az erőt, Velma Kellyt, Tóth Flórát, Abigail Williamset látják. A Prima Primissima Alapítvány és az FHB Bank által adományozott Junior Prima Díj egyik idei kitüntetettjével, Szilágyi Csengével beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
„RITKÁN HAZUDOK A SZÍNPADON” Beszélgetés Stohl Andrással
Pályakezdése a Katonához kötötte, érett színésszé a Nemzetiben vált. Most a Vígszínház oszlopos tagja. Szerepei, alakításai erősek, beégnek. „Nehézfiú, érzékeny színész és ember. A Színikritikusok Díjának egyik idei jelöltje Mohácsi János Istenítéletében alakított John Proctor szerepéért. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
ISTEN ADTA, ISTEN ELVETTE Arthur Miller: Istenítélet (A salemi boszorkányok) / Vígszínház
Salemnek annyi. A kis falu közössége szívós munkával, öngerjesztő indulattal, belevaló tömeghisztériával felszámolta önmagát. Árva gyerekek, gazdátlan állatok kóborolnak az utcákon. Boszorkányok pedig nincsenek. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
CSODÁK NINCSENEK L. Frank Baum – Harold Arlen – E.Y. Harburg: Óz, a csodák csodája / Vígszínház
Ez derül ki a Vígszínház Óz, a csodák csodája bemutatójából: hogy lesz-e eszünk, szívünk, bátorságunk, és eljutunk-e oda, ahová akarunk, az mind rajtunk múlik. Hadd tudja meg gyerek és felnőtt. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
EGY TALÁLKOZÁS SZÍNPADI VETÜLETE Tünet Együttes: Sóvirág / Vígszínház
A Tünet Együttes csapata vitte színre Sóvirág címmel Fahidi Éva és Cuhorka Emese találkozását. Éva annak idején túlélte Auschwitz-Birkenaut, kilencven éves. Emese kíváncsi, táncos, harmadannyi idős. PROICS LILLA ÍRÁSA.
NEM KIRÁLYFIKAT JÁTSZOM Beszélgetés Epres Attilával
Számtalan színházzal a háta mögött az egyik állandóságot a Kőszegi Várszínház nyári játéka jelenti számára. Az Örkény Színházban most talán hosszú távon is otthonra lelt. Epres Attilával beszélgettünk váltásokról, konokságról, jó színházról, szerepekről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
TISZTÍTHATÓ-E A TRÁGYADOMB? Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása / Kolozsvári Állami Magyar Színház (a Vígszínházban)
Sérülékeny portéka a vendégjátékra utazó előadás. Dürrenmatt Kolozsvárról május 19-én Budapestre, a Vígszínházba látogató öreg hölgyével is történt egy kis baj. Vagy a bajok már odahaza mutatkoztak? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
ANGLE OF THE THING ANGLING Robert Wilson a Vígszínházban
Robert Wilson távol áll tőlünk. A Víg színpadára egyedül lép, hangját technika közvetíti, amerikai angolul beszél egy olyan életről, melynek mind eseményeit, mind eredményeit csak közvetett formában ismerheti az az ezer ember, aki most hallgatja. JÁKFALVI MAGDOLNA ÍRÁSA.