Függetlenül a tematikai sokszínűségtől, és attól, hogy a látogató hol nevet, hol szörnyülködik, azt felesleges lenne tagadni, hogy amit az idei magyar sajtófotó kiállításon látunk, az bizony látlelet a máról. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.
Vígszínház
EZ A MI KIS VILÁGUNK
BARÁTOK KÖZT Bertolt Brecht – Kurt Weill: Koldusopera / Vígszínház
A Koldusopera című előadásban a Víg és a Szputnyik színészei azt játsszák, hogy épp a Koldusopera című előadást adják elő. És a dolog mégsem hat idegenül, sőt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
MINTHA MOLIÈRE IDEJÉBEN JÁTSZÓDOTT VOLNA… Beszélgetés Rusznyák Gáborral
Nem vagyok mindenáron színházcsináló – mondja Rusznyák Gábor rendező. Van egy pont, amikor ha nem, akkor nem. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
„SAJNOS VÉRÉT KELL ONTANUNK” Shakespeare: Julius Caesar / Vígszínház
Mielőtt a színház végképp fölfeszül a Mici néni két élete és a Segítség, én vagyok a feleségem! közti ruhaszárító kötélre, és mielőtt a közönség végképp beleszokik, hogy hétköznapi gondjaival együtt az agyát is otthon hagyja, ha színházba megy, álljunk már meg egy polgári szóra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A TÚLÉLŐ KURVA Polcz Alaine: Asszony a fronton / Vígszínház
Áll előttünk az igazi, legendás naiva, szerepkörének és életének itt, ezek között a falak között kiérdemelt erős hitelével, s nem történik más, mint hogy 1944 erdélyi frontvonal-történetére montírozódik rá a szőkesége. JÁKFALVI MAGDOLNA KRITIKÁJA.
FŐÚR, EGY BOB WILSON RENDEL!Jaroslav Hašek – Karl Kraus: 1914 / Vígszínház
ÖRDÖGE VAN Bulgakov: A Mester és Margarita / Vígszínház
Nem árulok zsákbamacskát: ez bizony most nem jött össze. Az okokról azonban érdemes szólni, még akkor is, ha az előadás alapvetően és leginkább a miértre adott válasszal marad adós. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
EGYSZER CSAK ELTŰNT A GÉZASÁGOM Beszélgetés Hegedűs D. Gézával / Színikritikusok Díja 2014
Főiskolás korától hűséges tagja a Vígszínháznak. Szinte minden figurát eljátszott, nagyon színes az általa alakított karakterek palettája. A revizor című előadásban a polgármester szerepében nyújtott alakításáért Színikritikusok Díjára jelölték a legjobb férfi főszereplők között. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
HELYI TÉMA Gogol: A revizor / Vígszínház
Minden látszat ellenére Bodó Viktor véresen komolyan vette mindazt, amit Gogol 178 évvel ezelőtt leírt. A műtét sikerült, a klasszikus jól van, és csodálkozva pillant körül ágyáról: hát tényleg minden ugyanúgy van? JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
MERI VAGY NEM MERI? Georg Büchner: Danton halála / Vígszínház
Kettészakadt ország fölött marakodó honatyák, honvédő kormánypártiak és idegenszívű ellenzékiek, mindeközben kenyeret és munkát követelő nép. Hol játszódik Alföldi Róbert új rendezése? Természetesen Franciaországban, 1794-ben. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
„MEGCSINÁLNÁM AZ ÖSSZES DARABJÁT” Zsótér Sándor a Meggyeskertről
Nemrégiben mutatták be az Örkény Színházban Csehov Meggyeskert című darabját Zsótér Sándor rendezésében. A beszélgetés még a bemutató előtt készült. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
„MÉG MINDANNYIAN KAPKODJUK A LEVEGŐT” Beszélgetés László Zsolttal / Színikritikusok Díja 2013
A Színházi Kritikusok Céhe az Angyalok Amerikában című előadásban nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplő díjára jelölte a Nemzeti Színházból most Székesfehérvárra szerződött László Zsoltot. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
A SZÍNHÁZ MELLÉKESEN JÓ ÜGY Beszélgetés Lengyel Tamással
A Vígszínházban harmadik évadot kezdő színésszel, Lengyel Tamással beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
NEM MINDEN A POLITIKA A XIII. POSzT az eredmények fényében
A XIII. POSzT befejeződött, mindenki értékel, magam pedig némi üldözési mániát vélek felfedezni abban, hogy a szemlélők egy része mindenben politikai manipulációt vél felfedezni. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
BUGYOG A SZENNY Henrik Ibsen: A nép ellensége / Katona József Színház
A kellemetlenkedő szerző kellemetlen darabja 130 év múltán még aktuálisabb, mint megírásakor volt. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA