A kurrens magyar történelmi film továbbra is képtelen úgy elmesélni egy valóban vászonra kívánkozó történetet, hogy közben túllépjen a korlátolt, szigorú értelemben vett jó-rossz bináris oppozíción. A jelenség alól a Hadik sem kivétel, sokkal inkább a szabály. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A bemutató egészén látszik a fehérvári társulat ereje, s külön méltánylandó az a kollektív munka, amelyet a színészek az előadás létrehozásába fektetnek. Nyilvánvaló, hogy a Tragédia folytatásának megszületése mind a vállalást, mind a szakmai színvonalat tekintve fontos esemény. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Robert Musil A rajongók című drámájának magyarországi bemutatóját Székesfehérváron rendezték. A darabban, és így az előadásban is illúzióvesztett fiatal hősök tartanak a semmibe. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
A fehérvári színház elmúlt éveit vizsgáló elemzésünk második részében a társulat, vagyis a színészek és a rendezői kar áll a fókuszban. Emlékezetes szerepek, kiemelkedő előadások. És a konklúzió. URBÁN BALÁZS ELEMZÉSE.
Kétrészes elemzésben vizsgáljuk, mi történt a Vörösmarty Színház legutóbbi, 2012-es igazgatóváltása óta. Rendezőkről, társulatról, a színház és a város, illetve a színházi szakma kapcsolatáról szól az első fejezet. URBÁN BALÁZS ELEMZÉSE.
Régóta érik ez a beszélgetés. A kalandos sorsú rendező, Szikora János a rengeteg váltás és helyváltoztatás után lenyugodni látszik Székesfehérváron. Érdekes. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
Egy felolvasószínházi verzió és a szlovákiai ősbemutató után színpadra állították Esterházy Péter utolsó darabját, a Mercedes Benzt Székesfehérváron is. És – nem árulok zsákbamacskát – teljesen korrekt lett az eredmény. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
Négy rendező, öt Ádám, öt Éva, négy Lucifer, a további szerepekben pedig a Vörösmarty Színház teljes társulata. Olyan előadás ez, amely minden színházi évkönyvbe, tanulmányba, összefoglaló jellegű írásba bekerül majd – függetlenül attól, hogyan is sikerült valójában. Amivel nem azt akarom mondani, hogy mindegy is, hogyan sikerült… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Régen éreztem annyira zavarban magam színházban, mint a Perelj, uram! megtekintése közben és után. Zavarom eleinte merőben esztétikai természetű volt – nem egészen akartam elhinni, hogy az történik a színpadon, ami -, majd általánosabb érvényű, a saját befogadói pozíciómat illető zavarrá változott… URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Kevéssel az előadás vége előtt szép képben áll össze a nővérek csoportja: Olga, Mása, Irina és mögöttük kuporgó ifjúkori énjeik néznek eltökélten, illetve meggyötörten, szomorúan felém – én pedig meglehetősen tanácstalanul nézek vissza rájuk. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Bár hangosabb és mozgalmasabb, mint egy átlagos kötelező ünnepség, csak az 56 csepp vérre hagyatkozva meglehetősen vérszegény tényanyagot kap ötvenhatról a megúszásra játszó egyszeri általános és középiskolás. De kell-e vajon ennél több? PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.
Végy némi Három nővér-utánérzést, egy csipetnyi görög mitológiai reminiszcenciát, tedd mindezt drámaírói mérlegedre, jól számítsd ki a fordulatokat, helyezd mindezt az amerikai Délre, majd gyúrd össze egy darabbá. PAPP TÍMEA ÍRÁSA.
Izgalmasnak látszott a székesfehérvári Hamlet szereposztása: azt sugallta, hogy Szikora János rendező valami nagyon markáns értelmezéssel áll elő. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Ha egy musical színpadra állításánál a rendezőnek nincs jó ötlete, akkor logikus és szükségszerű lépés, hogy kinyissa a nagy könyvet és elolvassa benne a tuti receptet. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
„Én nem azt mondom, hogy kussolni kell. Engem nagyon is érdekel, hogy a kollégák mit mondanak, de csak abban az esetben, ha az nem csak őróluk szól.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA.