Előfordul, hogy egy darab már kissé porosnak tűnő világát a kortárs politikai események új színekkel, aktualitással ruháznak fel. Úgy tűnik, ez most megtörténik Arthur Miller A salemi boszorkányok című művével is. Egyik szemünk sír. És a másik is. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
„Én tündércseléd vagyok!” – lihegi a bútorrajzolóba szerelmes Irma. Ám szöveghű előadások esetén is elsikkad olykor ez a felkiáltás, lévén a főszereplő színésznő más alkatú. Az üvegcipő miskolci előadásában azonban süvít ez a mondat. Rudolf Szonja igazat szól. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Ez a beteg annyi sebből vérzett már a születésekor, hogy kirurgus legyen a talpán, aki bármiféle beavatkozásra vállalkozik vele kapcsolatban. A Szőcs Artur és Cser Ádám által vezényelt népes medikussereg jóvoltából azonban a műtét nem csupán sikerült, de a beteg azonnal táncra perdült, sőt dalra is fakadt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Mintha csak szaporodna azoknak a történeteknek a száma, amikről úgy érezzük, időről időre újra el kell őket mondani. Az ok egyszerű: az évszázadok alatt nem tanulunk semmit, cserébe viszont folyamatosan felejtünk. Kohlhaas legyen a talpán, aki ma győzni tud. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Szögezzük le villámgyorsan, amit már a színlap figyelmes olvasója észlel: ez a Tartuffe nem az a Tartuffe. Na de akkor melyik? Teszi fel jogosan a kérdést a nevetés közben a könnyeit törölgető néző. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
Amikor a miskolci Kasimir és Karoline első része véget ér, pár felháborodott néző azt mondja az előttem lévő sorban, hogy hazamegy, nem jön vissza a szünet után, mert ezt az üvöltözést nem bírja már tovább elviselni. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Végtelenül gazdag előadás: nemcsak a húszas évek numerus claususos világát idézi meg, de az örök magyar agóniát; a pusztulást, az életörömöt, a szépséget. A miskolci társulat tündököl Móricz ragyogásában. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Nézd legott komédiának, s múlattatni fog. A körülöttem ülő középiskolás osztályok legalábbis ezt a stratégiát választották a miskolci előadás befogadásához. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Második alkalommal rendezi meg a Tatabányai Jászai Mari Színház a MOSTFeszt-et, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivált. Erős mezőny, mélyrétegig ható előadások, a válogatásban megfontolt koncepció, következetesség és igényesség jellemzi a szervezők munkáját. SZEMERÉDI FANNI BESZÁMOLÓJA.
A Pillantás a hídról-ra rá lehetne húzni akár egy nagyon mai olvasatot is, ha a migránskérdésre fűzné fel a darabot a rendező. Lehetne belőle krimit csinálni. Lehetne görög sorstragédia is akár, Miller után nem annyira szabadon. Elképzelhető, hogy ezeket Lukáts Andor zsákutcának gondolta. De sajnos másfelé nem indult el. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.