Lehetett volna a magyar Drive, a titokzatos, belül forrongó főhősével, az elcsábított háziasszonnyal és persze az autós jeleneteivel. A Parkoló azonban folyamatosan kibillen a célként kitűzött érzékeny egyensúlyból: hol szórakoztató filmnek lesz túlságosan elvont, hol a költői ábrázolásból lógnak ki az igénytelenebb dialógusok. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
A kutya esete az éjszakában azért különös, mert az előadás nemcsak, hogy minden előzetes várakozást felülmúl, de annál is nagyságrendekkel jobb, mint amilyennek első ránézésre, a friss élmény hatása alatt tűnik. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Kifordítom, befordítom, mégis színház a színház – üzeni nekünk az 1982 óta világhódító farce, most éppen a Centrál társulatának tempós előadásában. LÁSZLÓ FERENC ÍRÁSA.
Ha az ember belebotlik az interneten Angéla súgólyukába, akkor arra juthat, hogy Réterdős valahol a MÁV ibusári szárnyvonalán található. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Az író mesterfokon oldotta meg a némi tartózkodással várt munkát, saját nagysikerű művének színpadra ültetését. A regény legfontosabb tartalmai, erényei, jegyei megmaradtak, de egy másik Jadviga párnája keletkezett. Szuverén alkotás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az Életosztás akkor kezdődik, amikor az előadás helyszínére, a Teleki térre tartva befordulok a Népszínház utcába. A lábam elé guruló féldecis üvegek és a kukában guberáló alakok persze a valóság részei, de már most másként figyelek: és sokkal többet látok belőlük, mint máskor. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
A Guppi „hazatért” a POSZT-ra: 2009-ben itt találkozhatott vele először a magyar közönség, felolvasószínházi formában. Azóta két előadásban is színre került: a Centrál Színházban Kiss Csaba, az Aranytízben Szikora János rendezte – utóbbit láthattuk az idei OFF-Programban. MARKÓ RÓBERT ÍRÁSA.