Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. A Pintér Béla és Társulata színésze, Friedenthal Zoltán a BÁRKIBÁRMIKOR című előadás Krisztiánjaként van versenyben a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Pintér Béla és Társulata
ÍGY KELL JÁRNI
KERESD AZ ÖRDÖGÖT! 8. Ördögkatlan Fesztivál, 4-5. nap
Az előző beszámolónk végén a Budapest Bár éjszakai koncertjén is felfedeztük a patást, a cél pedig továbbra is ez: „keresd az ördögöt!”. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.
PRÓBÁLJUNK VALAMI KIUTAT KERESNI Beszélgetés Lőrinczy Györggyel
A megmondóemberek ideje lejárt, vissza kell térni a szakmai vitákhoz; megoldást javasolni a döntéshozóknak, megtartani – és a trükközések ellen bebiztosítani – a TAO-t. Legyen nagyobb átjárás a függetlenek és a kőszínházak között, legyen dramaturg minden produkcióban, tanuljunk meg pályázatot írni – és még sok egyébről is beszélgettünk. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
OTTHONOS IDEGENSÉG REFLEX3 Nemzetközi Színházi Fesztivál Sepsiszentgyörgy, 2015.
Erdélyben lassan ahány színház, annyi nemzetközi fesztivál. Azt mégis túlzás volna állítani, hogy maguktól bújnak elő a földből, mint a gomba, mert az éltető (pénz)eső ott sem mindenkire egyformán hullik. KRICSFALUSI BEATRIX BESZÁMOLÓJA
ÉLET A TITKAINK UTÁN Bárkibármikor /Pintér Béla és Társulata, Átrium
Miközben a méretes tapsvihar után jöttünk kifelé a legújabb „Pintérbélabemutatóról”, néhány csalódott kommentárt hallván arra gondoltam: igazi istencsapása kiemelkedő, zsigerekbe égő előadást rendezni, mert a közönség attól fogva nem éri be kevesebbel. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
VÉGTELEN TÖRTÉNET VII. Ördögkatlan Fesztivál
Az Ördögkatlan Fesztivál első látásra, a megnyitón ülve minden évben ugyanolyannak tűnik, de mégis más, a megszokott elemek mellett hozza a gyönyörködtető változatosságot és a meglepetéseket, ha másképp nem is, hát az ördögi időjárás vonatkozásában. OROSZLÁN ANIKÓ ÍRÁSA.
A SZOCIALIZMUS MINT OLYAN Pintér Béla: Titkaink / Pintér Béla és Társulata, Szkéné
Röhögünk rajta, pedig sírni kellene. A bornírt, ócska, ostoba, kisszerű világon, amit az előadás bemutat. S amiben, nem mellesleg, évtizedekig éltünk. (Mármint némely korosztályok.) KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
VALÓSÁGTESZTEK VI. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó / Temesvár
A temesvári TESZT szemle jellegű fesztivál, arra az elgondolásra épül, hogy bemutassa a régió színházait. Ám ez csak az egyik szempontja a programalakításnak. VARGA ANIKÓ BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
MINDENTŐL FÜGGETLENÜL Hungarian Showcase 2013 / Kedd, szerda, csütörtök
Az előző beszámolóban már érintettem a függetlenség kérdését, most van itt az ideje a kifejtésnek: a showcase soron következő három napján látható kilenc előadásból hetet budapesti független színházi csapatok készítettek. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
GÁTMETSZÉS A 42. hét/Pintér Béla és Társulata/Szkéné Színház
A hétköznapi rutin, az unalom egyenlő a nemléttel, az új élet pedig szükségszerű veszteségekkel jár. Az átmeneti boldogságért mindig fizetni kell, az ár annál nagyobb, minél inkább elmerülünk benne. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A JÓ OLDALON Beszélgetés Stefanovics Angélával / Színikritikusok Díja 2012
Stefanovics Angéla, a Kaisers Tv Ungarn Üregi Szidónia művésznője a legjobb női mellékszereplők egyikeként várja a díjkiosztót. Kitaszítottakról, nagyon színészekről és egyenrangú alternatív alkotótársakról beszélgettünk. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
ÁLDJON VAGY VERJEN 22. Thealter Feszt / Harmadik nap
Már megint itt vannak a magyarok, pedig a szegedi és szabadkai rémálomból is még épp csak felébredtünk. Pintér Béla monstre áltörténelmi freskóján ámulva cikázik a szem. Minden és mindenki a helyén. Fények, kamera, tessék! JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
FORDÍTÁSI GONDOK 22. Thealter Feszt, Szeged / Második nap
Lassacskán bandukolunk a sötét erdő közepe felé: a fesztivál díszvendége, Pintér Béla tükörbe néz, ahol Pincér Géza rémképével birkózik, aztán meg Urbán András földből, vízből, őrölt paprikából és művirágból épít zavaros kollázst. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
KELL-E RIPOSZT? Négy hazai függetlenszínházi rendező a POSZT 2012-es versenyprogramjáról
A POSZT idei programjában nem szerepelnek a függetlenek. A kurátorok sem táncos, zenei, ifjúsági, dokumentarista, sem beavató, improvizációs, kis nézőterű előadások közül nem válogathattak. De szempont volt a vidéki, pesti, színházi társaságos és teátrumos rendezés. HERCZOG NOÉMI INTERJÚJA.
A MAGYAR UGARON Kaisers TV, Ungarn / Pintér Béla és Társulata, Szkéné Színház
Pintér Béla saját társulatával kérlelhetetlenül csinálja vészesen kortárs, a rögvalót végletesen el- és megemelt módon arcunkba vágó, különleges színházát. A legújabb Pintér-opus torokszorítóan vicces, kérdve kifejtő tanulmány a hazaszeretetről. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.