Csak azért, mert bizonyos kérdések túlságosan kényesek vagy súlyosak, még beszélnünk kell róluk. Ezt teszi maga a színház is, történeteket mesél, néha olyan dolgokról, amiket nem akarunk meghallani. BÁLINT ZSÓFIA ÖSSZEFOGLALÓJA.
Farkas István sokadik újrafelfedezését ígéri a Nemzeti Galéria életmű-kiállítása. A tárlatra, amelynek kurátora Kolozsváry Marianna, a saját gyűjteményen kívül öt külföldi és 11 hazai gyűjteményből érkeztek alkotások. Vajon miért kell újra és újra rácsodálkozni az életét 75 éve Auschwitzban végző festő életművére? ZÖLDI ANNA RECENZIÓJA.
Kántor Péter születésnapi képes-verses-könyve elsöpörte a recenzens illusztrált kötetekről alkotott előítéleteit. SZÜTS MIKLÓS ÍRÁSA.
George Szirtes Magyarországon született, majd 1956-ban vándorolt ki szüleivel Angliába. Itt lett belőle költő. Az Előhívás lapjain édesanyja tragikus életének és halálának történetében egy befejezhetetlen gyászmunka folyamatát írja meg. SZARKA JUDIT RECENZIÓJA.
Találkozások élménybeszámolói ezek az írások. Nem irodalomtörténeti kalauz, nem is tudományos munka ez. Nem akar az lenni. De ha még sokáig rosszul reklámozzák, ez lesz az a könyv, amit merő tévedésből „pihévé szednek hűvös kócsagok”. Kár lenne. GABNAI KATALIN ELEMZÉSE.
Krusovszky regénye azoknak a műveknek a sorába illeszkedik, melyek a történelmi múlt dicstelen eseményeit beszélik ki. MODOR BÁLINT KRITIKÁJA.
A klasszikus cirkusz önmagában is bámulatos, a Budapest Cirkuszfesztivál pedig évről évre ünnep a műfaj kedvelőinek. Idén, a modern cirkuszművészet megszületésének 250. jubileumaként hirdetett évben az FNC úgy döntött, szélesíti a porondot. MOLNÁR ZSÓFIA KRITIKÁJA.
Erősebb címet, amely élesebben foglalná össze regénye szemléletmódját és vízióját, nem adhatott volna művének Zoltán Gábor. SZŰCS TERI RECENZIÓJA ÉS INTERJÚJA.
A hallban Maár Gyula hatalmas arcképe, rajta a dátumok: 1934-2013. Nem a falon, hanem az ajtónak támasztva, mintha most tette volna oda valaki. „Az egyetlen férfi volt az életemben, akin nem tudtam átlépni. Értsd, ahogy érted.” CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
A Pilinszky család sokat tesz a költő életének, életművének teljesebb megismertetéséért, főleg szubjektív emlékezések és értékes fotóanyag (másutt a levelek) révén gyarapítva a korábban igen élénk, mostanában kissé stagnáló Pilinszky-filológiát. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
Térey János első esszékötete a fülszöveg és a hátlapon olvasható részlet alapján nem elsősorban a szerzőt szándékozik közel hozni, noha az Apollinaire-től választott mottó önazonosításra vállalkozik és meglevő tudást kínál. SZOLCSÁNYI ÁKOS ÍRÁSA.
A felszabadult játék, s vele a nevetés is igen kevéssé volt jelen az előadásokban, tán mert a „felnőttbáb-játék” szabadulni akar a könnyedség és könnyűség ódiumától. Pedig hát legalább Huizinga óta jól tudjuk, hogy a játék nagyon is komoly dolog. MILBACHER RÓBERT BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
Négy idézet szögeli ki a szép kötet a borítón piros/vajszín/fekete, a belső oldalakon fehér-fekete téglalapját. Három Pilinszkytől való, egy Tandoritól. De ez – lényege szerint – Tandori-könyv. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
Négy, selyempizsamába, köntösbe, illetve hálóingbe öltözött fiatal fogad bennünket a szinte üres térben. Kedvesen a helyünkre kalauzolnak, hárman elvegyülnek köztünk, egyikük pedig leül a velünk szemben lévő székre. MIKLÓS MELÁNIA KRITIKÁJA.