Paul Thomas Anderson a több Oscar-díjas Vérző olaj után öt évvel hipnotikus erejű két és fél órát kínál nekünk. A mester nyitó képsorain a hajócsavar felkavarta tenger hullámzásának lassított felvételeit látjuk, a zárlatban pedig a főhős egy óriási homoknő mellett fekszik lusta, füstös jazz zenére. Ami a két tengerparti jelenet közt van, arról a vetítés után sokáig lehet beszélgetni. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
Oscar-jelölt filmek 2013
A SZCIENTOLÓGIA MAGZATKORÁRÓL
BŰNÖS VADÁSZOK Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza
A Zero Dark Thirty – A Bin Láden hajsza az előző Bigelow-film, A bombák földjén testvérdarabja. Abban egy bombaszakértő katona, most egy törékeny CIA-ügynöknő értelmezi újra a patriotizmus fogalmát. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
LINCOLN, A KIRÁLY Lincoln
Djangót nem érdekelte a rendszer, csak asszonyát akarta kiszabadítani a rabszolgatartók karmaiból; Lincoln ellenben annak ellenére szüntette meg a rabszolgaságot, hogy nem kapott jutalmul tüzes szeretőt. Január második rabszolga-témájú filmje a mozikban. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
ÉS ANNA MEGINT A VONAT ALÁ VETI MAGÁT Anna Karenina
Tolsztoj regénye – Tom Stoppard drámaírónak köszönhetően – színpadától megszabadult darabbá változik, melyet egyedül Joe Wright rendező lendületes kamerája képes kordában tartani. Hogy szükséges-e az újabb adaptáció, azt a feldolgozás módja még nem indokolja, a figyelmet azonban felkelti. RUPRECH DÁNIEL KRITIKÁJA.
TANÓRA JACK BAUERNEK Kényszerleszállás
Szuperhősök tematikában Zemeckis óvatosan beint a mindenen átgázoló igazságosztónak, majd kényelmesen ellavíroz az amúgy megfontolandó, de persze jól szájbarágott tanulságig. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
TÉSZTÁS WESTERN Django elszabadul
Tarantino nagyon szereti a spagetti westernt – ez kiderült a Kill Bill-ből, a Becstelen brigantykból és az ismeretlen olasz filmcímekkel dobálózó interjúkból is. Az egykori videotékás csak most kerített sort rá, hogy egy teljes filmmel tisztelegjen a lenézett alműfaj előtt. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
KIKUKÁZOTT SZERELMESEK Napos oldal
Kinevetni a legsúlyosabb lelki nyűgjeinket – többek között erre csábít David O. Russell bipoláris randifilmje. A felváltva vicces és szívfacsaró Napos oldal alighanem az egyik legjobb amerikai mozi tavalyról. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
TEKNŐ BIRODALMÁBAN A messzi dél vadjai
Arisztotelész óta tudjuk, hogy a rút is lehet szép. A tavalyi év Sundance-kedvence minden percében ezt bizonyítja: Lucy Alibar egyfelvonásos színdarabjából egyszerre naprakész, tragikus és varázslatos feldolgozás született. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.
AZÉRT A VÍZ AZ ÚR A lehetetlen
A lehetetlen című film majdhogynem a lehetetlenre vállalkozott, amikor a 2004-es cunamit választotta témájaként. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
OSCARÉRT A BARIKÁDRA A nyomorultak
Ahogy azt a műfaj elkötelezett hívei is jól tudják, a musicalek előadásának rendszerint két buktatója szokott lenni: a játék meg az éneklés. Erre a sokszorosan megalapozott vélelemre még az olyan szuperprodukciók sem cáfolnak rá, mint amilyen A nyomorultak. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
PÍ-VÍZ Pí élete
Ang Lee spirituális látványmozijában mintha a Gettómilliomos hősét a Titanic egyik Mentőcsónakján látnánk, amelyen egy animált bengáli tigris az egyik potyautas. NAGY V. GERGŐ KRITIKÁJA.
FELESLEGES BRAVÚR A hobbit – Váratlan utazás
2012 sokak által legjobban várt filmje, A hobbit – Váratlan utazás bravúros alkotás. Igaz: azt, hogy bravúrra kényszerül, magának köszönheti. TOROCZKAY ANDRÁS ÍRÁSA.
VAN-E HALÁL A HALÁL UTÁN? Prometheus
Miután megtanultuk, hogy a nyolcadik utas nem más, mint maga a Halál, majd azt is látnunk kellett, hogy a bolygó neve is Halál, végül pedig a végső megoldás maradt csak hátra, ami szintén nem más volt, mint a Halál. TOROCZKAY ANDRÁS KRITIKÁJA.
A SÖTÉTSÉG MÉLYÉN Hófehér és a vadász
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hollófekete hajú, rubinvörös ajkú lány, egy gonosz mostoha, hét törpe (esetünkben: nyolc), meg egy vadász. A Hófehér és a vadász című filmnek itt a vége, fuss el véle. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
HANEKE, AZ UTOLSÓ MOHIKÁN Michael Haneke: Amour / Cannes-i Filmfesztivál 2012
Egy újabb ridegen szomorú, szikáran megrázó filmet készített „a rendező, aki nem tud hibázni”. Az Amour-ral Haneke tovább bővítette csendesen kegyetlen remekműveinek egyre hosszabb, bár kissé monoton sorát. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.