Az ördögöt kellett volna szinkronizálnom – mondja Gálffi László, aki szívesen mélyedne el egy könyvben októberben is, ha lenne rá ideje. Csak nincs, mert annyit játszik. A kritikusok a legjobb mellékszereplő díjára jelölték az Örkény Színház Hamlet előadásában nyújtott alakításáért. Az egy szerep ez esetben három. VLASICS SAROLTA INTERJÚJA.
Örkény Színház
ÉRZEM, HA AZ ÖTÖDIK SORBAN VALAKI NEM KEDVEL
MÁR ELEGET KUSSOLTUNK Beszélgetés Znamenák Istvánnal
Gothár Péter Megáll az idő című filmjében a főszereplő Köves Dinit már gimnazistaként játszotta. Közel húsz évig a kaposvári Csiky Gergely Színház színésze volt, egy évig igazgatta is az intézményt, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. Most az Örkényben játszik. Emellett rendez, a Kőszegi Várszínház visszatérő rendezője. Idén Shakespeare Vízkereszt, vagy bánom is én előadását állította színpadra. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
NŐI FRUSZTRÁCIÓK Schiller: Stuart Mária / Örkény Színház
Gáspár Ildikót Schiller darabjából láthatóan nem a hatalmi játszmák bemutatása érdekelte, hanem két nő folyton jelmezeket öltő, de mégis meztelen lelke. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
SZERETNÉM Bíró Kriszta: A Nyugat női / Kecskeméti Katona József Színház
Komoly fegyvertény a kecskeméti Katona számára: az Örkény és a Thália együttműködésével létrejött nőNYUGAT újrafogalmazását a vidéki társulat házon belül, saját színészeivel is meggyőzően állította színpadra. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
A VERS UDVARÁBAN Anyám tyúkja (1.) / Örkény István Színház
Igen, (majdnem) mindnyájan „tudjuk, mi történik őszi éjjel a galagonyával”. Weöres Sándor verséből tudjuk. De hogy november 4., az ötvenhatos forradalom eltiprásának évforduló-emléknapja utáni őszi éjen miként izzik a galagonya ruhája, mostantól sejtjük. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
“Ő FIZET, NEM?” Shakespeare: Hamlet – Örkény Színház
Nem, nem fogom vissza magam, mindent és mindenkit leírok, mert ebben az előadásban mindenkiről van mondanivaló. Hogy ez az előadás rendben van, azt már az első pillanattól fogva lehet tudni, egyszerűen jól kezdődik. FORGÁCH ANDRÁS ESSZÉJE.
CSONTIG, VELŐIG? Mohácsi testvérek: A képzelt beteg / Örkény Színház
„…ki nem nyílt ejtőernyőjű deszantosok, zuhanunk a világegyetem jeges magánya felé”: a beharangozók egyikét épp úgy nem kell teljesen komolyan venni, mint a többi előzetest, melyeknek nagy szavai lötyögnek a vékonyka és hosszúcska előadáson. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
EGY ZSARNOK SZÜLETÉSE A Kék Angyal avagy egy zsarnok vége / Örkény Színház
A feleslegesen felsrófolt, elnyújtott diákszínházi kezdés és a semmitmondóan elejtett rövidke befejezés közötti jelenetkavalkád nem „Ronda tanár urat” és nem Frölich Lola lokálművésznőt mutatja főszereplőnek, hanem a kis- és nyárspolgári tömeget. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
PLASZTIK Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert / Örkény Színház
Zsótér Sándor úgy rendez Csehovot, ahogy Brechtet is szokott. Keményen, iróniába ágyazottan, hideg szenvedéllyel. A külső forma játékos-groteszk elemei néhol fölébe kerekednek a drámai matériának. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
„MEGCSINÁLNÁM AZ ÖSSZES DARABJÁT” Zsótér Sándor a Meggyeskertről
Nemrégiben mutatták be az Örkény Színházban Csehov Meggyeskert című darabját Zsótér Sándor rendezésében. A beszélgetés még a bemutató előtt készült. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.
AZ ÖNMAGÁT JÁTSZÓ JÁTÉK Beszélgetés Bagossy Lászlóval / Színikritikusok Díja 2013
A Kamrában bemutatott Heldenplatz című előadás a kritikusdíj legjobb rendezés kategóriájának egyik jelöltje. A rendezővel, Bagossy Lászlóval beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA.
HELYSZÍNLELŐK Pierre Notte: Két néni, ha elindul / Katona József Színház, Kecskemét
Két néni, két előadás és két homlokegyenest eltérő, egyaránt hiteles arculat. Pierre Notte darabja ennyire biztosan nem jó, de az Örkény Színház magyarországi ősbemutatója után Verebes István kecskeméti rendezése is kihozza belőle a maximumot. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
VIHARCSENDHÁBORÍTÁSShakespeare: A vihar / Katona József Színház, Kecskemét
A Caligula helytartója és a Bánk bán biztos kezű és biztos ízlésű rendezései után Bagó Bertalan harmadszor dolgozott a kecskeméti Katona összeszokott társulatával. Egy sikersorozat legfőbb ismérve azonban éppen az, hogy előbb-utóbb megszakad. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
ÉS MOST VISZI… Szigligeti Ede műve alapján írták a Mohácsi testvérek: Liliomfi / Örkény Színház
Megszokhattuk, hogy a Mohácsi testvérek keze közé kerülő drámai alapanyag soha nem marad érintetlen, Szigligeti Ede vígjátékával sem történik ez másképp. VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.
VISSZA A MÚLTBA! Sławomir Mrożek: Tangó / Örkény Színház
Mitől érezzük fájóan aktuálisnak Mrożek – számos lengyel kritikus szerint – „hosszúra nyújtott egyfelvonásosnak ható, lélektanilag elnagyolt figurák problematikus dialógusban” előadott darabját? NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.