Mérsékelten szellemes Agatha Christie-krimi és -paródia, és egy újabb remeklés Saoirse Ronantól, amivel kellemesen lehet múlatni az időt, amíg megérkezik a Tőrbe ejtve folytatása. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Lévai Balázs és Tiszeker Dániel az egyik legamerikaibb műfaj után most hamis nosztalgiával támad. Új filmjük Bundesliga-frizurával, a Balatonnal és a nyolcvanas évek klasszikusaival szólítja meg a nézőt. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Gudmundur Arnar Gudmundsson második filmje látszólag egy reményvesztett generációról szól, idővel azonban kiderül, hogy ha ez így is van, arról nem csak a fiatalok tehetnek. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Hamar el fogom felejteni ezt a portréfilmnek címkézett több mint másfél órát, tudom. Pedig nekem rengeteg újat mondott, mert bár több mint harminc éve hallgatom Víg Mihály dalait – mit hallgatom, ezek a dalok az én magyar kultúrám alapjai –, még soha nem jutott eszembe utánanézni, milyen élete lehet, vagy miből fakad az ő művészete. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Rohonyi Gábor és Vékes Csaba rendezése cím és tartalom tökéletes szimbiózisa: a Szia, Életem! kedves, moderáltan vicces, teljesen ártalmatlan, a végére kissé nyálas közönségfilm, mely nem tud, és nem is akar több lenni annál, amit plakátja ígér. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Jordan Peele egy UFO-horrorba csomagolva, egymásba folyó metaforákon keresztül mesél a látványról, a hírnév hajszolásáról és arról, hogy hogyan veszítettük el a kapcsolatot a mozgókép ontológiájával. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A világklasszis focista felnövéstörténete bizonyosan elnyeri rajongói tetszését, az elmélyültebb történetre vágyókét viszont aligha. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.
Delia Owens hihetetlenül sikeres regénye megkapta a maga filmadaptációját. Olivia Newman mozija a könyvhöz viszonyítva és filmként is óriási csalódás. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
A Fenevad című film Dél-Afrika vadregényes tájaira invitál, ahol apa és lányai között feszülő családi dráma és a túlélésért folytatott harc bontakozik ki, melyben egy bosszúszomjas oroszlán szedi áldozatait. KISS DALMA KRITIKÁJA.
Kerékgyártó Yvonne második nagyjátékfilmjében egy középiskolai osztály tíz év után találkozik újra. Szerelmek jöttek-mentek, mégis minden maradt a régiben? VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
A gyilkos járat szemtelen Guy Ritchie-koppintás az akciófilmezést megújító John Wick egyik rendezőjétől, és tét nélküli hülyéskedés a moziban egyre ritkábban látott Brad Pitt-től. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Az amerikai független film fenegyereke a floridai motelek után a texasi iparvárosok felé vette az irányt, hogy újra belülről vizsgálja a tengerentúli társadalom perifériáján ragadt rétegek sajátosan őrült mindennapjait. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
A drog rossz, a kereszténység jó – ezt üzeni D. J. Caruso új filmje, ami nem is didaktikus mondanivalója, mint inkább következetlen vallási motívum- és szimbólumrendszere miatt vérzik el. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA.
A valaha nagymenő popsztár, Richie Bravo hazatér szülővárosába, Riminibe, hogy eltemesse édesanyját, de rájövünk, hogy sokkal több itt a temetni való. NAGY TIBOR KRITIKÁJA.
A spanyol Oscar-nevezés kiválóan karikírozza a modern cégvezetőnek a makulátlan imidzs fenntartásáért folytatott mindennapos küzdelmét, miközben a látszat ajtaján egyre többször kopogtat be a kendőzetlen valóság. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.