Amerikának van két hallatlanul érvényes és őszinte szimbóluma, amik időnként – öniróniával vagy anélkül – láthatóvá, explicitté válnak egyes modern mítoszaikban. Mindkettő a keresztény szentírással kapcsolatos: egyik a Bibliába rejtett fegyver, a másik pedig az annak lapjai közé dugdosott százdollárosok megjelenítése. Az előbbi talán gyakoribb és beszédesebb.
Bár az Amazonon is tucatszámra lehet rendelni a Biblia alakú maroklőfegyver-tartókat, az említett szimbólumoknak kifejezetten a filmvilággal van különös, intim viszonya. Mi több, 2000-ben Charlton Heston, Hollywood akkorra már kiöregedő, mégis örökké ragyogó csillaga volt az, aki az NRA konferencián emlékezetes beszédet mondott a fegyvertartás fontosságáról. A God and Guns in America című könyv szerzője elemzi az ott elhangzottakat és érdekes következtetésre jut: Heston úgy beszél a fegyvertartásról, mint Istentől kapott, morális alapjogról.
 Jelenetek a filmből |
A Biblia és a fegyver jelképes összekapcsolása nem csak átvitt, szellemi, hanem konkrét képi formát is ölt olyan filmekben, mint az 1994-es A remény rabjai, illetve az azt inspiráló 1979-es Szökés Alkatrazból, melyekben a börtönből való szökéshez szükséges eszközöket (egy kalapácsot és egy borotvapengét) rejtenek a főszereplők a szentírás oldalai közé. A 2006-os V mint vérbosszúban a korrupt egyházak képmutatását szimbolizálja a Bibliában elhelyezett aranypisztoly, a pár évvel későbbi Sráckorban pedig az amerikai mentalitás ironikus és sztereotipizált látképét nyújtja Richard Linklater, mikor a tinédzser fiú egy bőrkötésű Bibliát és egy sörétes puskát kap nagyapjától szülinapjára.
A szentírásba rejtett bankjegyek is visszatérő fordulatok elemei, de talán kevésbé ikonikus filmekben használták őket. Az 1955-ös A vadász éjszakájában Robert Mitchum karaktere egy bibliai idézet alapján talál rá volt cellatársa eldugott pénzére. Az idei Bezárva című film még jobb példa; a nagymama Bibliája ki van tömve papírpénzzel, sőt a fegyverhasználathoz is krisztusi allegória társul – a film ötvözi a két fenti szimbólumot.
D. J. Caruso kis költségvetésű, zárt szituációs thrillerje egy fiatal édesanyáról, Jessicáról szól, akinek kábítószeres korszakát maga mögött hagyva újabb nehézségekkel kell szembenéznie. Két kisgyermeke eltartásában és nevelésében már nem számíthat nagyanyja segítségére, tartozásai vannak, és még drogfüggő exbarátja is vissza-visszajár ódon, vidéki lakásukba pénzt kunyerálni. Egyik nap kicsit agresszívabb hangulatban érkezik, és bezárja Jessicát egy szűk kamrába. A kijutás sokkal nehezebb, mint gondolnánk, ráadásul a férfi pedofil hírében álló haverja is a környéken ólálkodik.
Azon túl, hogy a zárt térben zajló, szorult helyzetekből építkező cselekmény időnként feszült jeleneteket eredményez, és a film – rövid játékidejének is köszönhetően – nem fullad unalomba, szemöldökráncolós drogellenes kampányt és szentimentális keresztény propagandát ácsolnak mindebből a készítők. Már csak az a kérdés, miért férhet meg ilyen jól egymás mellett a szeretetet és szellemi javakat hirdető evangélium a fegyverrel és a pénzzel?
 A képek forrása: MAFAB |
Mintha különböző, egymástól végtelenül távol eső világok találkoznának ezekben a szimbólum-csokrokban: a tízparancsolat vagy a krisztusi tanítások között elhelyezett fegyverek és bankók furcsa paradoxonként hatnak. Matthew S. Miller úgy érvel A remény rabjairól készített videóesszéjében, hogy a lapok közé rejtett fegyver spirituális jelentést nyer a szentírásba helyezve. Azonban ezt a logikát követve az Ige és a fegyver egyesüléséből nem csak utóbbi felszentelődése, hanem a Biblia fegyverré válása is következik. Ugyanannyira értelmezhető a fegyver spirituális szimbólumként, mint a Biblia a fegyver funkcióját betöltő jelképként.
A Bezárva egyik jelenetében valami nagyon hasonló történik. Amikor a pedofil férfi bejut a házba, Jessicának valahogy a kamra közelében kell tartania, hogy ne férkőzhessen közel a gyerekekhez. A nő a megoldást a szűk szoba falán lógó feszületre pillantva találja meg: mikor a férfi az ajtó alatt benyújtja karját, Jessica egy nagy, éles fémdarabbal a padlóhoz szögeli a tenyerét. Érdekes, amint a Krisztus testi sérüléseit okozó és jelentő szög a tragédia eszközéből a hős kezében funkcionáló fegyverré válik. Még érdekesebb, hogy némi képzavar áll be, mikor a rendező ezt a motívumot a lány megsérült kezei kapcsán is hangsúlyozza – végül is ki ennek a történetnek a Krisztusa?
Senki. Ahogy Jessica számára a nagymama Bibliája is kevésbé szellemi útmutató, mintsem egy megtömött „pénztárca” – amiből aztán későbbi vállalkozását felfuttatja –, úgy Krisztus kereszthalála is csupán egy fizikai szenvedéstörténet, sebződés és testi fájdalom, nem mellesleg pedig egy harci trükköket kínáló „Bear Grylls-produkció”. A kereszténység és a pénz szimbiózisát Max Weber már alaposan elemezte A protestáns etika és a kapitalizmus szellemében, és gondolatainak érvényességét a manapság divatos teleevangelisták és a “prosperity gospel” irányzata támasztja alá. A (lő)fegyverek és a szentírás szimbolikus kapcsolata már meglepőbb.
A szent iratok mindig az élet, míg a puskák, pisztolyok mindig a halál jelképei. Az előbbi az élet megváltására, az utóbbi annak kioltására „hivatott” – mégis egyfajta fúzióba lépnek egymással az eddig tárgyalt filmekben. Érdekes továbbá, hogy e szimbólumcsokornak része az elrejtés is: a V mint vérbosszú, vagy A remény rabjai képkockáin látható Biblia egy-egy fegyver eltakarására szolgál. Ez szembemegy a keresztény szöveg természetével, ami elvileg nem álcázásra, hanem épp minden kinyiltakoztatására, felfedésére irányul. Továbbá, ez a dobozjelleg le is fokozza kicsit a szent könyv szerepét az adott történetben.
Természetesen nincs gond a deszakralizálással; minden művész úgy értelmezi és ábrázolja a vallásos motívumokat, ahogy szeretné, ettől lesz alkotása izgalmas. Azonban, ha valaki egy klasszikus keresztény tanmesét szeretne elkészíteni, érdemes mélyebbre ásnia Mel Gibson Passiójánál. Ha misztériumjátékot filmesítene meg az illető, akkor legyen a szimbólumrendszere következetes: a Krisztus kezein átszúrt szögek ne legyenek egyszerre a megtört lány kilátástalanságának és a gonoszt legyőző erőnek a szimbólumai. Persze, a szimbólumokat is ki lehet terjeszteni, lehet cserélgetni vagy dekonstruálni; akkor viszont a felolvasott zsoltárokkal és a szentimentális zenével megtámogatott giccsnek semmi értelme.
A vallási motívumok megfosztása szellemi tartamuktól, még pontosabban azok funkcionalizálása, explicit, szószerinti felfogása visszatérő jelenség az amerikai filmben. Feltűnő az is, hogy a forrásanyag (jelen esetben a Biblia) értelmezésében kifejezetten a térítő jellegű propagandadarabok maradnak alul; még az Igét gúnyosan kifordító alkotóknál is mélyebb vallási ismereteket érezhet és feltételezhet a néző. A Bezárva pedig bár keresztény üzenetét tekintve egyszerre zavaros és didaktikus – így az előbbi kategóriába sorolandó –, tartogat néhány izgalmas szekvenciát és feszült pillanatot.