2022 egyik legjobban várt horrorja a történetet keretbe rendező szimbolika nélkül követi a Sinister nyomvonalát, így egy hangulatában hasonló, narratívájában kevésbé komplex tinédzserthriller bontakozik ki, ami csak részben képes beváltani az előzetesen elé támasztott elvárásokat. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Baz Luhrmann Elvis-filmje olyan, mint a legendás énekes Las Vegas-i fellépőruhája: látványos, színes és vibráló, de ez az extravagáns külső nem enged igazán közel a mögötte megbújó emberhez. KISS DALMA KRITIKÁJA.
A keltetés drámai és hangsúlyosan finn művészhorror a tökéletesség és az elfojtás ártalmairól. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
A Lightyear pontosan olyan spin-off, mint a legtöbb, hasonló franchise-ból egy-egy karaktert kiemelő próbálkozás: elkészült, nem fájt, de meglettünk volna nélküle. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Több mint egy évtized után került a mozikba a nagysikerű A vizsga folytatása. A játszma sok tekintetben felülmúlja elődjét, néhány aspektusában azonban elmarad mögötte. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
A kifutópálya fényei kigyulladnak, felzúgnak a motorok, útnak indulnak az amerikai haditengerészet vadászgépei. Ezúttal 1986 helyett 2022-öt írunk, ez pedig nem jelent mást, minthogy megérkezett a Top Gun: Maverick! KISS DALMA KRITIKÁJA.
Sőt egyenesen kell is, ha vissza akarunk utazni az időben, állítja Baranyi Benő a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című debütáló rendezésében. A sci-fi műfaji elemeit a kisrealizmussal és a felnövéstörténetek kliséivel keverő mozi minden hibája ellenére biztató alkotói indulás. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Robert Eggers vérgőzös vikingfilmje egy kihalt állatfaj, a középköltségvetésű szerzői zsánerfilm egyik ritka példánya. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
A Tűzgyújtó második filmes adaptációja a szuperhős-sztorik dömpingjében a mutáns-tematika friss megközelítését nyújthatta volna, ehelyett a végeredmény olyannyira banális, hogy műfajának évtizedekkel korábbi, mára már meghaladott jegyeit és problémáit hordozza magán. SÜLL KRISTÓF KRITIKÁJA.
Jönnek a britek, vagyis itt az újabb felvonás a Downton Abbey életéből! Julian Fellowes többszörös Emmy-díjas sorozata a 2019-es filmet követően ismét a moziba invitálja a nézőket. KISS DALMA KRITIKÁJA.
A Minden, mindenhol mindenkor nem találja fel a spanyolviaszt. A már bejáratott, más művekből összeollózott elemeket használja fel újra és vegyíti eredményesen. Bő kétórás szórakozásnak megfelel, ám földindulást generáló, kiemelkedő klasszikusnak kevés. CSOMÁN SÁNDOR KRITIKÁJA.
Sandra Bullock és Channing Tatum keveredik trópusi kalandba Adam és Aaron Nee filmjében. A végeredmény egy helyenként működőképes, de nagyrészt kiszámítható műfaji film. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
A Bergman szigete úgy mesél a párkapcsolatokról, hogy közben a kreatív alkotófolyamatnak is emléket állít: mintha az író-rendező elméjében látnánk, ahogy a film folyamatosan formálódik és nyeri el végső alakját, mindezt a külföldi nyaralások felszabadult, cidertől spicces hangulatában. RICHTER ÁDÁM KRITIKÁJA.
Gyönyörűen kidolgozott izomcsoportok tájain vándorol a kamera Csuja László és Nemes Anna filmjében: a középpontban egy érzelmi, családi és testi kötelékek hálójában vergődő női testépítő. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.