A Wonder Woman 1984 elődjénél sokkal emberibben és árnyaltabban, az akció helyett az érzelmekre támaszkodva, a klasszikusok előtt tisztelegve állít méltó örökséget Diana Prince karakterének. FÁTRAI KATA KRITIKÁJA.
Újra elveszett alakok téblábolnak Roy Andersson sivár tereiben, hogy értelmetlen létezésünk kisszerűségével szembesítsenek. Aprólékos vizslatásra váró atmoszférikus képcsemegék egy svéd reklámfilmestől. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Agnieszka Holland életrajzi drámája hamisítatlan huszadik századi kelet-európai történetet mesél el, mellyel nem titkoltan országa aktuális közhangulatára kíván reflektálni. ZALÁN MÁRK KRITIKÁJA.
Az évtized talán legszebben fényképezett magyar filmje a folyamatosan továbblibbenő, mindig megfoghatatlan szerelem láthatatlan érintéséről: celluloidra forgatott lenyűgöző moziélmény. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Összeegyeztethető az anyaság a karrierrel? Sokat tárgyalt téma, amelyre ritkán látott válaszokat adhat, ha űrhajós az ember lánya. Az Ígérem, hogy visszatérek szép film az anyák szeparációs szorongásáról. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Zsidógyűlölettel vannak átitatva az elit önvédelmi reflexei: nem igazán Dreyfusról szól, de alapszintű történelemleckének elmegy Polanski középszerű kosztümös filmje. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Hazaárulási vád és a hadsereg becsülete, téves ítéletek, tárgyalótermi drámák meg kabinetválságok, bíróság elé citált nagy író és utcai merénylet a védőügyvéd ellen: egy nagyon francia (világ)botrány részletei. Rövid emlékeztető és spoileres gyorstalpaló Roman Polanski Dreyfus-filmje elé. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Lakos Nóra első nagyjátékfilmjében Kerekes Vica markáns jelenléttel uralja a vásznat, s ha a néző el tud tekinteni az alapszituáció teljes irrealitásától és a film széteső szerkezetétől, akkor végső soron korrekt, visszafogott romantikus vígjátékot kap. VIGH MARTIN KRITIKÁJA.
Christopher Nolan megrendezte minden idők legbonyolultabb és egyben egyik legbutább Bond-filmjét. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Patkányürülékben és romlott húsban kutakodik a magányosan öregedő apafigura, miközben a mélyből és múltból zaklatások, árulások és egy pohárzongora bódító fényhangjai bukkannak felszínre. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
Ezekhez az érzelmekhez dán kezek kellenek. Az egy éven keresztül az Iszlám Állam túszaként raboskodó Daniel Rye története a lelkünkre pályázik és nincs menekvés előle. HARSÁNYI DOMONKOS KRITIKÁJA.
Talán még sosem volt ilyen könnyű dolga a kritikusnak, mint most a Pesti balhé nevű termékkel szemben. Elkészült valami, amihez képest a Kölcsönlakás és a Pappa pia már egészen filmszerű és élvezhető, sőt nem akármilyen erényekkel is rendelkezik: például azokat végig lehet nézni. PAPP SÁNDOR ZSIGMOND KRITIKÁJA.
Egy Tom Hanks-mozi akkor is eseményszámba megy, ha közepes filmről van szó, amelyik témájánál fogva ráadásul jobban is érvényesült volna a nagyvásznon. A Greyhound csatahajó az Apple TV+-on debütált. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Lángszóró csóvája lobban az alkonyi ég háttere előtt, miközben feldolgozatlan érzelmek perzselnek kegyetlenül a chilei rendezőzseni legújabb filmjében. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A norvég rendezőnőt halálos agydaganattal diagnosztizálták, 9 évvel később filmet forgatott a történetéből. Olyan kellemetlenül őszintét és felkavarót, mintha még mindig a skandináv mozi aranykorát élnénk. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.