Az Oscar-díjas Mindenki rendezője és a friss Oscar-nevezett Tóth Barnabás is a Rákosi-korszakban keresett és talált szíverősítő történeteket. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Lehet-e Arany-balladákat rockosítva előadni? Miért ne, ha van hozzá elegendő zenei muníció… KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Végy egy klasszicista komédiát, egy expresszionista díszletet, rikító ruhákat, fehér arcokat, merev maszkokat, Rossini-futamokat, tízféle módon játszó tíz színészt, aztán takard le. De ha van egy mesterszínészed – telt ház lesz. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
A legendákhoz felérni és a legendákat megkérdőjelezni egyaránt a lehetetlent kísértő vállalkozás. Az előbbire a Pesti Magyar Színház társulata, az utóbbira e sorok írója tesz elszánt, ám sikerrel alig kecsegtető kísérletet. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Fekete Ibolya családi tablójának szeretnivaló bolondjai a huszadik század Magyarországán futnak végig, Trianontól az ezredfordulóig. BÉKÉS BÁLINT ÍRÁSA.
A cím macskakörmök közé kívánkozna. Idézet. Zsámbéki Gábor kíméletlen pontossággal olvasta a kíméletlen Brechtet, és a drámaszöveg kátéjához szinte maradéktalanul konzekvens, egyben szuverén előadást hozott létre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Milyen a szakmailag hiteles parkolóőr-élet? Hogyan cseng össze a kávéfőző kotyogásából morzekódot fejtő figura a valósággal? Egyáltalán: mi köze a Budapesten omló vakolatnak Hollywoodhoz? Parkolóról, Filmalapról és Simó-osztályról Miklauzic Bencével beszélgettünk. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Lehetett volna a magyar Drive, a titokzatos, belül forrongó főhősével, az elcsábított háziasszonnyal és persze az autós jeleneteivel. A Parkoló azonban folyamatosan kibillen a célként kitűzött érzékeny egyensúlyból: hol szórakoztató filmnek lesz túlságosan elvont, hol a költői ábrázolásból lógnak ki az igénytelenebb dialógusok. HAJNAL MÁRTON KRITIKÁJA.
A kellemetlenkedő szerző kellemetlen darabja 130 év múltán még aktuálisabb, mint megírásakor volt. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA
A tavaly megjelent, történetét időben visszafelé göngyölítő sikeres regény színpadi változata sokat megőrzött a színtiszta epikumból, elmesélésből. Ha egy narrátor három percben összefoglalná az első részt, máris kezdődhetne a sokkal ütőképesebb második. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Úgy tenni, mintha – a színháznak alapképlete ez. Van valaki, aki utánoz és van valaki, aki figyeli: pénteken az alkalmilag fel- és kipróbált szubjektumok jól illettek az utánzókhoz. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Bár Karinthy nem szerette Adyt, mégis e csodálatos sor adhatja az író feleségeiről szóló színházi este summáját. Az előadásban Györgyi Anna, Ónodi Eszter és Lengyel Ferenc lépett föl. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS KRITIKÁJA.
Mielőtt a Petőfi Irodalmi Múzeum felolvasószínházi estje megkezdődne, Kosztolánczy Tibor irodalomtörténész tart rövidebb felolvasást, amolyan ismeretterjesztést Osvátról és a Nyugatról. Kicsit furcsa ez, hiszen nem egy neves irodalmárt látni a nézők között. URBÁN BALÁZS ÍRÁSA.