Kleist látszólag pofonegyszerű üzeneteket hordozó klasszikusát ezúttal Antal Bálint rendezte meg az Ódry Színpadon. Az előadás a túlbuzgó erények okozta katasztrófák mellett a műfaji keretek szakítószilárdságáról is mesél. Teszi mindezt humorban gazdagon. MOSOLYGÓ MIKLÓS KRITIKÁJA.
Nem minden az, aminek látszik – irgalmatlan nagy közhely, tudom, de végül is megbocsátható, ha arra gondolunk, hogy az európai drámatörténet jó része ennek a klisének szétszálazására, folytonos újragondolására épül. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Napjaink közbeszédében és a színházak környékén keresve sem találhatnánk aktuálisabb témát a szexuális zaklatásoknál és a nemi erőszaknál. Ezzel együtt megjelennek az áldozatok, akiket felelősségre von a környezetük, és végül ők bűnhődnek meg igazán. Soós Attila visszanyúl a német romantikáig, bizonyítva ezzel azt, hogy a probléma régi örökségünk. REZEK BORI KRITIKÁJA.
Noha a pofán csapással, egyáltalán: bármiféle csapkodással óvatos vagyok, mégis ez a helyzet: Nagy Zsoltot pofán csapja Kohlhaas Mihály szerepe. És megmutat benne valamit, amit én még nem láttam: a félelmet. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A mulattató előadást csak néhány túlspilázott jelenet választja el attól, hogy formátumos produkció váljék belőle. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Azt hiszem, van két kopott asztal, ennyi a díszlet. És mégis: a Jurányiban láttam az utóbbi idők egyik leglátványosabb előadását, Kleist Heilbronni Katicáját Kovács D. Dániel rendezésében, a Szputnyiktól. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
A Kleist-kisregény antihősének nem sikerült méltó emléket állítani. Noha a francia Palliéres indíttatásai értékelendőek, a végeredmény már egyáltalán nem ragadja magával a nézőt. SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA.
Játszanak, játszmázgatnak az istenek, mi mást tehetnének az Olümposzt nyúlós ködként bevonó mennyei unalom elűzése érdekében? Az meg, hogy ebbe mi, egyszerű emberek belerokkanunk, csöppet sem izgatja őket. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A szószínház legnemesebb tradícióját követve, pazar tisztaságú képekben ágálnak a németajkú színház nagyágyúi. Andrea Breth salzburgi Kleist-rendezése kliséktől mentes értelmezéssel, tűpontos arányokkal és maximális kidolgozottsággal gyönyörködtet szemet-fület egyaránt. KÉKESI KUN ÁRPÁD ÍRÁSA.
Addig jár a korsó a kútra… Ám Kleist egyetlen vígjátékában a korsó – többekkel ellentétben – nyugton marad, mégis összetörik. Tragikus sorsa lavinát indít el. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.
Az eredeti csatát a korabeli történelmi fogadóirodák fix 2-re vették, a teutoburgi erdő mocsaras küzdőterén azonban az otthon harcoló germánok legyőzték az esélyesebb itáliaiakat. Meglehet, a következő évszázadok hatalmi sorsolásához így előnyösebb kalapba kerültek. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.