Rezek Bori

NEM SZÉGYELLIK MAGUKAT
Kárpáti Péter: 1089 (színház az orrod hegyén) / Színház- és Filmművészeti Egyetem

Saját nevükön szereplő színészhallgatók, akik mernek magukról beszélni és közben összemosni saját életük valódi mozzanatait színházi fikciókkal, egy kis impró kedvéért. Az ilyen fesztelen és közvetlen hangulatú előadásokért érdemes sokszor a bársonyszékes, díszes színházak helyett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zegzugaiban játszódó előadásokat választani. REZEK BORI KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

LÁZADNI A SEMMIÉRT
Georg Büchner: Leonce és Léna / Nézőművészeti Kft., Szkéné Színház

Transzparensek, politikai programok és filozófiai értekezések taglalják hosszasan a semmit. A főhősök szerint semmi értelme bármilyen cselekvésnek, mert most minden forradalmi vállalkozás hiábavaló, az uralkodó réteg pedig nem tölti meg valódi tartalommal szónoklatait, és így a birodalom népének is jobb híján marad a semmi. Talán ismerős helyzet ez, de most maradjunk a mesénél és a gyermekrajzoknál. REZEK BORI KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

BÁNTALMAZÓ FÉRJ KERESTETIK
Heinrich von Kleist: O. márkiné / Trojka Színházi Társulás

Napjaink közbeszédében és a színházak környékén keresve sem találhatnánk aktuálisabb témát a szexuális zaklatásoknál és a nemi erőszaknál. Ezzel együtt megjelennek az áldozatok, akiket felelősségre von a környezetük, és végül ők bűnhődnek meg igazán. Soós Attila visszanyúl a német romantikáig, bizonyítva ezzel azt, hogy a probléma régi örökségünk. REZEK BORI KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

AZ EGY SZERELEM
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde / Maladype Színház

Hogyan lehet egy polgári lakás szobájában egy kozmikussá felnagyított nap alatt bejárni az egész világot és választ kapni létünk legelemibb kérdéseire? Egy időmértékes verselésű szöveggel, némi beatbox-szal kevert operával, és bravúros színészi megoldásokkal. Ennek az egyvelegnek a megvalósítására tett kísérletet Balázs Zoltán és a Maladype. REZEK BORI KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

PATCHWORK ÉN
Fekete Ádám: A Jeditanács összeül / Trafó

Hömpölygő, ismétlődő mondatok, ismerős érzésekről és helyzetekről. Minden alkalommal más hangon, más tartalommal, más megvilágításban. Mintha a kedvenc számom refrénjét hallanám újra és újra, mindig várva azt, hogy ugyanazok a sorok mitől, és hogyan fognak nekem teljesen mást jelenteni, mint eddig. REZEK BORI KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez