Bródy Sándor falusi zsánerképeinek minden mozzanata magyarázatra szorul, jóllehet semmi lényegi nem változott: az urambátyám ma korrupció néven ismert, a „fajmagyar szupremácia” egyszerűen rasszizmus, a makulátlan tanítónő pedig ugyanúgy jön, lát és továbbáll, ahogy eddig is. LÉNÁRT ÁDÁM ÍRÁSA.
1916, 1954, 1993 a magyar operett-játszás történetének fontos évei, 2012-ben remake-formába tömörítve hordozzák színházi és kulturális lehetőségeinket. JÁKFALVI MAGDOLNA ELEMZÉSE.
„Vér, borzalom, veszély” – a Middleton-Rowley szerzőpáros mifelénk alig játszott művében elhangzó három szó akár az egész dráma mottója lehetne, még ha a kecskeméti bemutatót nézve minderről el is terelődik a figyelem. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.
A Barbárok című előadást nézve – megengedem, kissé történelmietlenül -, könnyen arra a következtetésre juthatunk, hogy ha Gorkij nem drámaíró lett volna Csehov idejében, hanem filmrendező a hetvenes években, alighanem Fassbindernek hívták volna. BÁN ZSÓFIA KRITIKÁJA.
Amikor a Trepljovot játszó Balázs Zoltán a végső nagyjelenetben már-már egy orosz Mokány Berci szenvedélyével a fejére zúdít egy kancsó vizet, és ott áll a nagy érzeményektől csöpögő fejjel, a Recenzens azt gondolta, ennél mélyebbre már nem süllyedhet a Szász János rendezte előadás. BÁN ZOLTÁN ANDRÁS ÍRÁSA.
Ha az Ascher Tamás Ivanovjáról szóló hazai elemzéseket szemlézzük, úgy tűnik, a külföldi kritikusok egyöntetű, olykor viharos lelkesedése nálunk az előadás nagyszámú erényeinek elismerésévé, s egynémely hibáinak felrovásává szelídült. Így láttuk mi. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE, 2. RÉSZ.
„A hely pusztító volta rémisztően összevág a be nem teljesített ígéretektől szenvedő, csalódott értelmiségi mélységes levertségével. Hogy meneküljön az ember egy ilyen világból?” JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE, 1. RÉSZ.
A hazai kritikaírást is szokatlan feladat elé állította a nagy port kavart kaposvári előadás, a Mohácsi-testvérek tiszteletlen tisztelgése 1956 előtt. JÁSZAY TAMÁS KRITIKAI SZEMLÉJE.
Ödön von Horváth 1929-ből keltezett, s manapság kevéssé kultivált fanyar darabját állította színpadra a Katona József Színház Ascher Tamás rendezésében. A virtigli válságtermék nett előadásban került a közönség elé, csak épp eredeti műfaját cserélte el: bohózatként elbeszélt szatírából könnyed burleszkké alakult. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.
Bozsik Yvette már több mint húsz éve megkerülhetetlen figurája a kortárs táncnak. Társulata (bár 1993-ban alakult) független együttesként most tíz éves, és ezt ünnepli az Egy faun délutánja, Bozsik Yvette korszakhatárt jelző koreográfiája is. 1997-ben Bozsik – amellett, hogy pimasz tiszteletkört kanyarított az eredeti Nizsinszkij-koreográfia mellé -, előre jelezte a nemi szerepek radikális megváltozását és az intimitás határainak elvékonyodását is. A Nemzeti Táncszínházban színre került, felújított előadás mintha visszafogottabb lenne, pedig csak annyi történt, hogy ami akkor radikálisnak hatott, ma már fel sem tűnik, annyira a mindennapok részévé vált. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.