Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
babszinhaz krabat kicsi revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MÚLTON ÁT ELŐRE, A JÖVŐBE

Dávid Attila: Emma / Örkény Színház
2024. febr. 8.
emma kerekes éva örkény színház revizor online
Az Örkény Színház Emma című előadása nem tankönyvi példabeszéd, hanem lelkigyakorlat, amelynek célja, hogy a Kerekes Éva által kifejezetten érzékenyen és árnyalt odafordulással bemutatott Emma nevű szereplő folytatni tudja az életét. KISS LÓRÁNT KRITIKÁJA.

Monodráma esetén az előadás ritmusát nem a színészek közötti kapcsolatrendszer határozza meg, hanem egyetlen szereplő képessége arra, hogy mondatról mondatra ő maga építsen fel egy szereplőt annak minden ellentmondásosságával együtt. Emellett, míg a dráma klasszikusan a színpadon kibontakozó konfliktusokat mutatja be, addig a monodrámában általában egy, a múltban már lezajlott történést ismerünk meg lépésről lépésre. Pontosan ebben áll egy ilyen előadás feszültsége: látunk egy embert, halljuk beszélni, gondolunk róla valamit, majd az elejtett megjegyzésekből, apró utalásokból összeáll valami, ami arra készteti a nézőt, hogy gyökeresen újraértelmezze a főszereplővel való kapcsolatát. Az Örkény Színház Emma című előadása határozottan épít a monodráma ezen erősségére. A középpontban egy nő, Emma áll, aki barátságtalan fekete térben, fekete ruhában mesél múltjáról, hogy a meggyúrt anyagból felépíthesse azt, aki a következő pillanatban lenni akar.

Elsőre lényegtelennek tűnő dolgok tűnnek fel: hallunk az utazás iránti rajongásáról, a Felszabadulás téri I. számú állami fodrászatban eltöltött napokról, Irénről, a lócsi lányról, a Nagykátán, a Nagyrét utca 24. szám alatt található sparheltről, tabáni mozizásról a neki udvarló magas, jóképű Sándorral. Kerekes Éva először álmodozó Emmát mutat nekünk: gyermeki rácsodálkozással mesél, tragikus élményeinek súlyát nem rágja a szánkba, a néző előbb szerez tudomást azoknak mélységéről, mint a főszereplő. A színésznő lépésről lépésre építi fel figuráját: ahogy Emma életéről mesél, újra is éli egyes életszakaszait, ami lehetőséget ad arra, hogy a történet elmondásának gesztusa segítségével, előttünk értse meg önmagát, és a vele történő események láncolatát.

Emma felnövésének stációi mindig a nők elleni erőszak tapasztalatához kötődnek: az apa halála után az anya új párjaként érkezik az erőszakos és akarnok Bíró Ferenc, aki miatt elmegy otthonról. A férj, a kezdetben lehengerlően vonzó Sándor közös gyermekeik előtt fizikailag és lelkileg is bántalmazza őt, így ekkor a gyerekekkel kényszerül hazamenekülni, azonban ott várja Bíró Ferenc. Az idő maga is a nőiség megtapasztalásával kezdődik: az első menstruáció megérkezésével érzi először Emma, hogy “benne van az időben”. Ez később aztán érdekesen kapcsolódik majd össze a fogság tapasztalatával – mint megtudjuk, az előadás egy börtönben játszódik.

kerekes éva emma revizor online

Kerekes Éva. Fotók: Örkény Színház

A börtön mint helyszín lebegtetése azért is feltűnő, mert minden más hely, ami szóba kerül, konkrét és körülhatárolható: a munkahely, a Felszab téri I. számú állami fodrászat, a Sándorral való megismerkedés a Lánchídnál levő bulihajón, a Tabán mozi, ahova a férfi elhívja a nőt a Megáll az idő című filmre, majd a Dob utca, közös otthonuk, a borzalmak helyszíne. Elsőre nem teljesen érthető, hogy mi a jelentősége ennek a pontosságnak, csak később, a csúcsjelenetből lesz világos, hogy a nyelvhasználat célja a jogi-bírósági nyelv imitálása. Mintha Emma a saját életéről csak ezen a nyelven keresztül tudna bármit megfogalmazni. Emellett feltűnő az is, hogy a börtön, ellentétben minden más helyszínnel, nincs nevesítve az előadásban. Nem a Gyorskocsi utcában vagyunk, nem a szegedi Csillagban és nem is Márianosztrán. Inkább metaforikus tér ez, amely azt teszi számunkra világossá, hogy Emma egész élete során börtönben élt onnantól fogva, hogy nőként rabja lett az időnek.

Kerekes Éva finoman építi fel Emma karakterét, hiteles a fiatal lány életigenlésében éppúgy, mint a megalázott, meggyötört nő túlélni akarásában. Feltűnő, hogy bár borzalmas dolgokról mesél, mintha nem az elesettség ábrázolása érdekelné, hanem az, hogy hogyan folytatható mindezek után az élet. Ehhez mérten nem a bántalmazott Emma szenvedéseire helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy a borzalmak után hogyan segíthet egy túlélőt a saját magával szembeni megértés és gyengédség. Kerekes Évából végig e megértés nyugalma sugárzik, hogy aztán az előadás végére a múlt megértése által készüljön fel a jövőre.

Az író-rendező Dávid Attila és a Varga Zsófia dramaturg által színpadra alkalmazott szöveg tele van az adott helyzetekre absztrakt módon reflektáló mondatokkal, például az Alzheimer-kórról egy ponton a főszereplő megállapítja, hogy az nem más, mint a múlt elpusztulása, ami felszámolja a jövőt. A Baross utca 27-es szám alatt egy épületben működő szülészet és korbonctani intézet kapcsán Emma azon lamentál, hogy születés és halál ilyen egymás mellé rendelése olyan, mintha már az élet elején megmutatnák nekünk, hogy mi vár a végén. A kontinuitás megteremtésének lehetősége az előadás egyik fő kérdésfelvetése. A zárlat ehhez mérten azonban közhelyes, a kinyíló ajtókon túl gomolygó füst túl egyértelmű.

A kontinuitást és a szabadságvágyat hivatott sugallni az egyszerű, fekete tér közepén egy vetítőről a plafonra sugárzott ég képe: felhők úsznak át rajta, legtöbbször idilli kéket látunk, de a monológ sötétebb pontjain elborul és viharfelhők gyülekeznek. Ez is kissé magától értetődő eszköz, de a teljesen fekete és ellenséges térben Giliga Ilka látványtervező víziójában ez az elem jól erősíti az Emmából sugárzó nyugalmat. Hasonló hézagmentességgel simul bele az előadás ívébe az Iszlai József által tervezett hangkulissza, remek hátteret adva Kerekes Éva játékához.

Bár az Örkény weboldalán is megtalálható, részletes és pszichológiai hátteret kontextualizáló szövegektől sem mentes műsorfüzet kiemeli, hogy az előadás több mint húsz, nőkkel készült interjún alapszik, a színpadi mű nem mondható dokumentumszínházi alkotásnak. A konkrét helyek és nevek ugyan kelthetik a személyesség látszatát, noha – ahogy fentebb már szóba került – akár a bírósági nyelv formalizmusának is tekinthetők, az Istenhez (Emma “Főnöknek” nevezi) intézett kiszólások, valamint a gyakran erősen intellektualizált, önreflektív mondatok miatt inkább az értelmezés és a feldolgozás aktusa áll a középpontban.

Az előadás különlegessége továbbá, hogy az Örkény Stúdióban nem klasszikus elrendezésű a játék- és a nézőtér: a nézők a terem két oldalán foglalnak helyet egymással szemben, Kerekes Éva a köztük húzódó páston mozog. A sötét széksorok jól ismert fedezéke nem véd meg minket, ha el akarnánk kapni a szemünket, a velünk szemben ülő tekintetét érezhetjük magunkon, sőt, Kerekes Éva is keresi a szemkontaktust a nézőkkel. Láthatók vagyunk egymás számára. Alighanem ez volt a cél: az előadás weboldalán és a műsorfüzetben megtalálhatjuk több, bántalmazottakat segítő szervezet leírását, elérhetőségét, és maga az előadás is mutat egy példát arra, miként lehet az életet folytatni, új életet kezdeni bántalmazott nőként.

Az előadás adatlapja at Örkény Színház honlapján itt található.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek