A Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös előadásában mutatja be november végén Paul Foster I. Erzsébet című drámáját. A rendezővel, a Vádli egyik alapítójával, Szikszai Rémusszal a próbákon beszélgettünk színházról, hatalomról, rendezésről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.
Az előadás szinte semmiben sem hasonlít Fodor Tamás huszonnégy év előtti szolnoki rendezésére. Az 1989-re volt kihegyezve, Josef K. ügye ott a 19–89-es aktaszámot viselte. Azóta évszázadokat állt a rohanó idő. Kérdés, a mai Franz Kafka-adaptáció mire van kihegyezve. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Nincs forradalmi hevület vagy lázas kapkodás a Nemzeti egyik utolsó bemutatott darabjában, Az ördög szekrényében. Az előadás valamiféle ráérősen csordogál az álnaiv álmatagságból a kedves huncutkodásokba, üdítő színészi alakításokba. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.
Fodor Tamás – saját bevallása szerint – ugyanarról az időről beszél mindig, legyen szó 1969-ről vagy 2013-ról, hiszen ez az idő nem változik: ugyanazok a mechanizmusok működnek most is, mint akkor. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A történelmi kontextusba ágyazott társadalomkritika, a görög tragédiákat idéző vérfertőzés és a „színház a színházban” következetesen végigvitt koncepciója ellenére a Képmutatók cselszövése a fegyelmezett alakítások és a mértéktartó rendezés miatt érdemel elismerést. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
Az évadban két társulat is elővette a Caligula helytartóját. A kecskeméti színház zsigeri élményt adó előadása után a frissen alakult Vádli, a FÜGE és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkciója sem okoz csalódást: erős és érvényes olvasatát adja a remek darabnak. MARKÓ RÓBERT KRITIKÁJA.
A vörös inget és cipőt, fekete nadrágot viselő fiatalember, Dionüszosz már a nézőtér egyik székén ül, amikor magunk is elhelyezkedünk a teremben. A mámoristennel egy platformra, legalábbis egy placcra kerülünk. Ha akarjuk, ha nem. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Ritka, hogy egy sikeres előadás folytatása is sikeres legyen. A Stúdió „K” újabb Zalán-Fodor produkciója megközelíteni sem képes a Rettentő görög vitézt. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Kérdések sorát fogalmaztam, amikor kijöttem a Ráday utcai színházból: lehet-e három darabból egy negyediket írni? Lehetséges-e Tolnai Ottó drámai szövegeit színre állítani? Mit lehet kezdeni Pesten a „Vajdaság-mitológiával”? Megél-e a színpadon a költészet, az esszé és az elbeszélő próza különös keverékéből születő dráma? A válaszok nem egyértelműek. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.
„Többet ésszel, mint a karddal, / rólam szól majd minden kardal!” – bizakodik a győzhetetlen Thészeusz, s nem ok nélkül. TARJÁN TAMÁS ÍRÁSA.
A nyaktiló működésére emlékeztető gesztusok sűrűn térnek vissza az előadás mozgásvilágában. Pak-pak: karikázva vagdalják a jégcsapretket, sss-sss: erős mozdulattal szelik a kenyeret, sitty-sutty: kézfej metszi a levegőt. Guillotine-elvű világ – társalgóra, büfére méretezve. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Téli vasárnapok bearanyozója a Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború a Stúdió K-ban: gyerekekkel és gyerekek nélkül, párban, barátokkal, vasárnapi szülőként – vagy magányosan, mintegy antidepresszánsként alkalmazva – egyaránt élményszámba megy. TÓTH ÁGNES VERONIKA KRITIKÁJA.