Fischer Iván

FEL A VÉGTELEN CSÚCSRA
A Fesztiválzenekar koncertje

Különös, hogy éppen az összegző, enciklopédikus mű, a Die Kunst der Fuge B-A-C-H fúgája írása közben esett ki a toll Bach kezéből; Milos Forman szerint Mozarttal titkos megrendelője, Salieri végzett a Requiem komponálása idején; Mahler pedig rettegett megírni 9. szimfóniáját, nehogy elődei sorsára jusson. TÓTH ENDRE CIKKE.

Tovább a cikkhez

SZLÁV IDILL
A Fesztiválzenekar koncertje / Európai hidak fesztivál

A Budapesti Fesztiválzenekar új fesztiválja hidakat kíván verni Európában köztünk és egy-egy kiválasztott nemzet zenekultúrája között. Az első híd egy majdnem-szomszédnemzethez, a csehekhez vezetett, s a hét pillér – a hét hangverseny – több mint felének műsorát egyetlen, prominens szerző: Antonín Dvořák művei adták. MALINA JÁNOS CIKKE.

Tovább a cikkhez

„A RIZIKÓ NÖVEKSZIK, AZ PEDIG SOKBA KERÜL”
Káel Csaba, a Művészetek Palotájának igazgatója

Arról kérdeztük az igazgatót, hogy milyen stratégiai és konkrét elképzelései, ötletei vannak a Művészetek Palotája kiemelt művészeti státuszának megőrzésére. Az intézmény körüli ügyekről több írás is megjelent a közelmúltban, tudjuk azt is, hogy a kormányzat nem tekinti fontosnak a magaskultúrát, vagyis a helyzet bonyolult. CSÁKI JUDIT INTERJÚJA.

Tovább a cikkhez