Dosztojevszkij

RASZKOLNYIKOV BECSÖNGET ÖNMAGÁHOZ
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés / Örkény Színház

Oratorikus social fantasy fut a fekete színpadon. Határozott elképzelés szerint született játék ez, önmagára figyelő, rátarti rendezésben. Van pár emlékezetes színpadkép benne, de kérdéses, hogy miért épp ezt a művet választották az alkotók, ha ennyire eltartják maguktól a regény világát. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

UNATKOZOM – KÉREM A FÜRDŐKÖPENYEM
Dosztojevszkij: Ördögök / Miskolci Nemzeti Színház

Noha bőven van mondandója az Ördögöket megrendező Béres Attilának a mi saját világunkról, a fontosabbik kérdés mégiscsak az volna, hogy miként, miféle dramaturgiai redukció által válhatnának nyomatékossá a színpadon az ördögi eszméket – mindmáig ható érvényességgel – hordozó regényalakok. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

NYOMASZTÓ SÚLY
F.M. Dosztojevszkij–Závada Pál: Bűn és bűnhődés / Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Ha a dialógusok valóban az „itt és most” érvényével képesek hatni, akkor nemcsak a párbeszédek szikráznak fel, hanem a csendek is feszültséggel telítődnek, s nem pusztán a szereplők által megfogalmazott gondolatok kavarnak fel, hanem az is erősen megérint, ahogy mindezt a szereplők át-, illetve megélik. Ám mindez nem következik be – legalábbis ezen az estén és számomra nem. URBÁN BALÁZS KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez

ÁRNYÉKRA VETŐDNI
A hasonmás

Richard Ayoade második nagyjátékfilmje, A hasonmás Dosztojevszkij azonos című 1846-ban született kisregényéből készült. Nem kor- és szöveghű feldolgozás pereg a vásznon, hanem egy figyelemreméltó, bár kissé sterilre sikeredett újraértelmezés. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Tovább a cikkhez