A Fácántánc 1695-ben játszódik Magyarországon; épp felszabadultunk a török elnyomás alól, mármint felszabadított bennünket a Nyugat, vagy talán mégsem, és itt őrlődünk a keleti nyitás és a nyugati nyomás között. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
Sorozatunkban a Színikritikusok díjának idei várományosait szólaltatjuk meg. A Pintér Béla és Társulata színésze, Friedenthal Zoltán a BÁRKIBÁRMIKOR című előadás Krisztiánjaként van versenyben a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Amikor Bánfalvi Eszter előbb a capella, majd zongorakísérettel elénekli a Szól a kakas márt, az az érzésünk, hogy 2015. szeptember 1-jén Budapesten, Magyarországon vagyunk. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.
Bár a többség a színházból és a tévéképernyőről ismeri, a díjakat mostanában filmes alakításaival halmozza. Kulka Jánost ezért filmes élményeiről, szegedi mozizásokról és kamera előtti felszabadultságról kérdeztük, de Mastroianni pofonja, Hugh Laurie zsenije és egy metálzenekar klipje is szóba került. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Ritkán készül magyar filmmusical, de azt a keveset megéri kivárni. A Made in Hungaria után a Swing is röhögtető vígjáték és profi zenésfilm egy személyben. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.
Miközben a méretes tapsvihar után jöttünk kifelé a legújabb „Pintérbélabemutatóról”, néhány csalódott kommentárt hallván arra gondoltam: igazi istencsapása kiemelkedő, zsigerekbe égő előadást rendezni, mert a közönség attól fogva nem éri be kevesebbel. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.
„Lehet szeretni és lehet rajta szórakozni” – mondja az elsőfilmes Zomborácz Virág az Utóéletről. Hogy igazat adhatunk neki, abban bizonyára a film humorának, a magabiztos színészvezetésnek és a sztori szerethetőségének is szerepe van. Interjúnkban minderről és a Karlovy Vary-i sikerről is beszélgettünk. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Okos humor, a brutalitásig közvetlen fogalmazás, a háttérben a vidéki Magyarország viselkedésének tűpontos vázlata. Az Utóélet alapján Zomborácz Virág nemsokára a magyar női Wes Anderson lehet – de ennek egyáltalán nem biztos, hogy örülnénk. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A leggondosabban összeválogatott színházi fesztiválokra is jellemző, hogy a valódi remekművek aránya eltörpül a tisztességesen elkészített, ám túl mélyre nem hatoló előadások mellett. A THEALTER ezen a téren is jobban teljesített, különösen a második három napon. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA, 2. RÉSZ.
Röhögünk rajta, pedig sírni kellene. A bornírt, ócska, ostoba, kisszerű világon, amit az előadás bemutat. S amiben, nem mellesleg, évtizedekig éltünk. (Mármint némely korosztályok.) KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
Először dolgozott Pintér Bélával Csákányi Eszter, akit A 42. hétben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplők között jelöltek kritikusdíjra. STUBER ANDREA INTERJÚJA.
Már Csehov megmondta: ha egy színmű elején ötvenszer sül el ugyanaz a vicc, a végére minden poén csak lógni fog rajta. Csehov valami puskát is belekevert a dologba. A puska nem is hiányzik a díszletfalról. Csak egy épkézláb vígjáték nem került repertoárra. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Az előző beszámolóban már érintettem a függetlenség kérdését, most van itt az ideje a kifejtésnek: a showcase soron következő három napján látható kilenc előadásból hetet budapesti független színházi csapatok készítettek. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA, 2. RÉSZ.
A 174/B egy fontos, a közgondolkodást és a magyar társadalom állapotát jellemző ügyet helyez reflektorfénybe. Az előadás fő célja mégsem az igazságszolgáltatás, hanem az, hogy a néző – reflexszerű válaszok helyett – átgondolja, feldolgozza: megélje az igazság(ok)hoz vezető ut(ak)at. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.