Újabb moziklasszikust hozott elénk Orlai Tibor Belvárosi Filmszínháza: Clint Eastwood és Meryl Streep közös jutalomjátéka kevésbé tűnt hálás alapanyagnak László Zsolt és Udvaros Dorottya számára. LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
Belvárosi Színház
ILYEN NAGY SZERELEM
HYPPOLIT, A LAKK Mohácsi testvérek: Hippolyt / Orlai Produkciós Iroda, Belvárosi Színház
Már Csehov megmondta: ha egy színmű elején ötvenszer sül el ugyanaz a vicc, a végére minden poén csak lógni fog rajta. Csehov valami puskát is belekevert a dologba. A puska nem is hiányzik a díszletfalról. Csak egy épkézláb vígjáték nem került repertoárra. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
VÁNKOSTÁNC Závada Pál: Jadviga párnája – Belvárosi Színház (Orlai Produkció)
Az író mesterfokon oldotta meg a némi tartózkodással várt munkát, saját nagysikerű művének színpadra ültetését. A regény legfontosabb tartalmai, erényei, jegyei megmaradtak, de egy másik Jadviga párnája keletkezett. Szuverén alkotás. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
RITKA NAPKITÖRÉSEK John Murrell: Az isteni Sarah / Belvárosi Színház
A címszereplő, az 1844-ben született Sarah Bernhardt szeszélyesen végletes művész és minden porcikájában különleges asszony volt. „Szent szörnyeteg”, mint a színlap tudatja. Felkavaró szélsőségesség, formátumos öntörvényűség az előadást meg sem környékezi. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
SZINSZIRLI Parti Nagy Lajos: A Bandy-lányok / Orlai Produkciós Iroda, Belvárosi Színház
Szövegíró Bandiként megidézi a darab a szerző befejezésre váró, Őszológiai gyakorlatok című elégikus kórházi versciklusának fiktív költőjét, Dumpf Endrét. De ez más világ. Nyárológiai gyakorlat, flott színházi futam. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
NEM NÉGYES Ronald Harwood: A nagy négyes / Orlai Produkciós Iroda, Belvárosi Színház
A kulisszadrámák és -szkriptek brit kismesterének ezredvégi művéből idén Dustin Hoffmann rendez filmváltozatot, Maggie Smith és Albert Finney főszereplésével. Innen kívánunk neki sok szerencsét e vállalkozásához! LÁSZLÓ FERENC CIKKE.
SZÉP HÁZAK: BELÜLRŐL Design túrák Somlai Tibor vezetésével / Design Hét 2010
Csak az IKV ne jött volna! Így búsong utólag a belsőépítész és a műélvező közönség azokon a rémtetteken, amelyeket az egykori tanácsi karbantartó vállalat követett el felújítás címén az 1930-as évekbeli építészeti remekek belső és külső terein. BOGDANOV EDIT BESZÁMOLÓJA.