Tulajdonképpen mi, nézőtéri székünkben kuporgó vagy terpeszkedő restek volnánk a negyediknek besorolt jellemhiba hordozói, és ezen, hitvány éltünkön tehát, kellene változtatnunk. BAZSÁNYI SÁNDOR KRITIKÁJA.
Most, hogy eltelt tíz év a Gólem Színház Lefitymálva című bemutatója óta, már megállapíthatjuk, hogy az évtized legjobb darabindító jelenetét írta Vinnai András, rendezte Borgula András. STUBER ANDREA KRITIKÁJA.
Nézz szembe a félelmeiddel! – mondja Vinnai András Vojáger című darabja bonyolultan és viccesen a Kőszegi Várszínház színpadán Keszég László rendezésében. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A ruhatáros nénik olyan kedvesen fogadják és terelik az érkezőket, hogy annak csak kétféle magyarázata lehet: nem látták az előadást, s ezért szabad a lelkük, vagy látták, és most a lelkifurdalásos részvét dolgozik bennük. GABNAI KATALIN KRITIKÁJA.
Október közepén Memo című tévéfilmjével debütált filmrendezőként Tasnádi István, aki nem csak arról mesélt, milyen volt első filmjét és benne Haumann Pétert rendezni, hanem a tévéfilmek helyzete és a Kút körül dagadó botrány kapcsán is kifejtette véleményét. SOÓS TAMÁS INTERJÚJA.
Egyetlen ember mond igazat e színházi estén, tudjuk meg bizalmasan a címszereplőtől. Ő is csupán azért, mert amit mond, papírból olvassa. Le van írva neki. Lehet, hogy mi, nézők is őszintétlenül nézünk? Némán, susmorgással-nevetéssel, de tévesztve, félreértelmezve, túlzott igényekkel? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
A Harminchatok című előadás egy zsidó közösség szertartása, amelynek a nézők is aktív szereplőivé válnak. Közönségből így leszünk e közösség részei, és egyre érdekeltebbek az előttünk/közöttünk zajló események befolyásolásában. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A 2012-es POSZT kapcsán már szó esett arról, hogy ugyan impozáns, de vajon megfelelő fesztiválhelyszín-e a pécsi Zsolnay Negyed, főként ősz és hidegfront idején. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA
Előadásokat filmekhez hasonlítani disznóság. De talán kevésbé az, ha egy zombis előadásról beszélünk. PUSKÁS PANNI KRITIKÁJA.
Abszurd hangvétele és a megannyi geg, áthallás, önreflexió ellenére az előadás természetesen akkor a legmeggyőzőbb, amikor egy-egy jelenet erejéig a színpadi jelenlétre és a jellemábrázolásra hagyatkozik – arra a realista játékmódra, amit máskülönben látványosan elkerül. LÉNÁRT ÁDÁM KRITIKÁJA.
„Leszoptam Rákosit, kinyaltam Kádárt, most meg mehetek a picsába?!” – kérdezi Sápi Mercédesz egyikeként a Lipót csatarendben távozó lakóinak. Egy sárga, magyar világhírű intézet haláltánca. Nekünk meg igencsak érdemes kapaszkodnunk a vaságyakba és az infúziós állványokba, hogy e tánc szédülete nehogy magával rántson. CSATÁDI GÁBOR ÍRÁSA.
A színpadon emberiségdráma zajlik – a nézőtér hátsó traktusa viszont függönnyel leválasztva, az erkély lezárva. Önnön kamarájává lett az egykori Madách Kamara: a mai Örkény Színházban százötvenszer egyperces világszín-játék az eredeti formájában fél nap alatt eljátszható mű. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Úgy tenni, mintha – a színháznak alapképlete ez. Van valaki, aki utánoz és van valaki, aki figyeli: pénteken az alkalmilag fel- és kipróbált szubjektumok jól illettek az utánzókhoz. JÁSZAY TAMÁS BESZÁMOLÓJA.
Adott Hamlet, adott a dilemma, miszerint melyek is „az ember végtelen lehetőségei”, és adott egy meglehetősen abszurd munkakör – tényleg az itt a lényeg, hogy visznek-e a helyszínelők kisgatyát az uszodába? VARGA ETELKA KRITIKÁJA.
Az eredeti csatát a korabeli történelmi fogadóirodák fix 2-re vették, a teutoburgi erdő mocsaras küzdőterén azonban az otthon harcoló germánok legyőzték az esélyesebb itáliaiakat. Meglehet, a következő évszázadok hatalmi sorsolásához így előnyösebb kalapba kerültek. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.